A Várban lévő Szent György tér - ahol a köztársasági elnök rezidenciája található - jogilag az ország legrugalmasabban kezelhető területe. Mármint a BRFK meg a TEK szerint...
A történet a következő: az egyik napon elmentek emberkék bejelenteni, hogy demonstrálni óhajtanak ott az Áder rezidencia előtt, hogy az ne írja alá a negyedik, azaz legújabb (bár garantálni nem lehet, hogy nem lesz-e akár tízedik is...) alkotmánymódosítást, mert az nem jó, az emberek nagy része nem ért egyet vele. Na! Hogy, hogy nem, mindjárt ízibe de gyorsan kiderült, hogy éppen akkor, abszolút "véletlenül" meg nem is politikai megfontolásból, de annál hivatalosabban: a terület műveleti terület, így aztán demonstrálni ott nem lehet. Nem is engedték be a "gyanús" állampolgárokat, nehogy még véletlenül tüntetni kezdjenek. Ekkor a Magyar Helsinki Bizottság úgy gondolta, hogy azért valami itt nem kóser, és bíró elé került az ügy. Szép volt... Mármint ami ott kiderült. A nol.hu beszámolója szerint a vizsgálat rámutatott, hogy eleve nem volt indokolt a helyszín műveleti területté nyilvánítása. De ha már annak nyilvánították, az is csak azt indokolta, hogy több rendőr tartózkodjon ott, mint egy közönséges közterületen. Ennek eleget is téve, és ha már úgy is ott voltak, némileg szelektáltak a "kit engedünk be, és kit nem" alapelv szerint. A helyi vállalkozások alkalmazzottai, avagy akik tőlük akartak mondjuk vásárolni, minden további nélkül bemehettek, de a jogaikért tüntetni akarók nem. Ezt így fogalmazta meg a beszámoló: "Vagyis míg a jogaikért tiltakozók ki voltak tiltva a Szent György térről, a pörköltre és fröccsre vágyók nem..."
A bíróság végül kimondta, hogy a BRFK meg a TEK nem jogosan járt el. A végzés ellen jogorvoslatnak pedig helye nincs!
Na nehogy illúziókba ringassuk azért magunkat... Az illetékesek nyertek még így is. Mert tulajdonképpen ha a bíróság a demonstrálni szándékozóknak adott is igazat, és erkölcsileg tényleg az igazság győzött, a kormányt a BRFK-t meg a TEK-et szerintem ez abszolút hidegen hagyja. Hölgyeim és Uraim! Az áldemokrácia egy picike történetét láthattuk az ügy által, hiszen a demonstrációt és annak célját sikerült megakadályozni, ellehetetleníteni, bojkottálni, nevezze ki, ahogy akarja... Elvégre az alkotmánymódosítást a Parlamentben megszavazták, aláírták, és ezt utólag már nem orvosolja az elmaradt tüntetés legitimitásának bíróság általi megerősítése sem. Azaz a kormány ismét célba ért, az lett amit ő akart. Minket meg egy picit megint hülyének néztek és valószínűleg jót rötyögnek a markukba.
Én már csak egyet nem értek: minek ez a hűhó? De most komolyan. Mi lett volna ha az emberek odamennek, elszónokolják amit akarnak, aztán hazamentek volna? Szerintem az a kormány amelyik ennyire fél az állampolgárainak kritikájától, véleményétől, az vagy gyáva, vagy nem tiszta a lelkiismerete…
Szerintetek?