2013.03.17.
10:15

Írta: lbm

Kedves Polgármester úr! Kérdezze meg a polgármestert!

A kormány sikeres! De tényleg. Sikerének titka, a tagok vastag arcbőre, és az a végtelenül higgadt idegrendszer amivel az emberek szemébe tudnak nézni, elcsodálkozva, boci szemekkel, értetlenül állva a kamerák előtt az őket ért „vádakat” hallva, hogy aztán ilyen pózokban szépen elrebegjék, hogy ami van az nem úgy van. A recesszió nem az ami, a cenzúra nem is létezik ebben az országban, az alkotmány széles körű egyetértésben született, az adó csökkent, a dolgozó állampolgárok száma nőtt, a külföld nem kritizál, inkább példát vesz rólunk, a diákok nem békésen tüntetnek hanem agresszívan támadnak, és a hó helyzetben minden remekül működött, az illetékesek borzasztóan fel voltak készülve mindenre. Ez utóbbi esetben a káoszt is rosszul láttuk. Én is csak bérrettegek, mikor ezután a hétvége után már csak arra kérem a sorsot, hogy a mi kis országunkat valahogy védje meg attól, hogy hasonló, vagy Isten ments! egy  kicsit durvább kritikus helyzet álljon elő. Tehát járványok, földrengés, borzalmas vihar, vízhiány, egyéb kiszámítható vagy kiszámíthatatlan helyzet… De nem kockáztatnék meg egy forróbb nyári napot sem... Alapból sem szeretnék ilyesmit, de ha arra gondolok, hogy az illetékesek hogyan  kezelnék  „hatékonyan” a szituációkat, akkor csak fohászkodhatok. A felkészültség és a problémamegoldó képesség az alábbi kicsi történetben abszolút megmutatja a mai magyar valóságot: (forrás LINK)

Március 14.-én délutántól több településen sem volt áram. Az egyszeri polgármester pedig mit tesz ilyenkor? Igen! Felhívja a katasztrófavédelmet, hogy információt szerezzen, amivel majd fel tudja világosítani a hatáskörébe tartozó állampolgárokat. Elvégre hozzá fognak fordulni a lakosok, és a nyugalom megtartásának egyik fő támpillérre, ha összeszedett, korrekt válaszokkal tud majd eléjük állni.

Szóval Pácin polgármestere tette amit tehetett: rákérdezett a dolgok állására. A következő nagyon meggondolt, abszolút a „helyzet magaslatán állunk” választ kapta: „ Kérdezze a polgármester!”

Köszönjük Emese! Ám ne azt ekézzük aki ezt az információt adta, mivel valószínűleg ő maga sem kapott túl sok támpontot és segítséget feletteseitől, úgy meg neki sem lehetett könnyű. A történet viszont egy olyan képet vízionál elém, ahol tanácstalan káosz uralkodhatott egy olyan intézményben, amelyet a katasztrófák elhárítására, kézben tartására üzemeltetnek. Ez így pedig állampolgári szinten a legkevésbé sem megnyugtató. Úgyhogy NERtársak biztos ami biztos: imádkozzunk...

 

Szólj hozzá!

Címkék: NERlemény NERség

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr855139080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása