Üdv újra NER-társak!
Mielőtt megint elkezdek itt NER-kedni, röviden vázolom eltűnésem okát, csak, hogy magyarázattal szolgáljak: betegség, műtét, gerincbe csavarok, távtartók, csontpótlás, majd pedig hosszú, hosszú rehabilitáció. Ennyit erről.
No de csapjunk a lovak közé: bűnös bliccelő lettem. A pofámról le sül a bőr, úgyhogy gondoltam megírom mi a szitu, hátha valaki olyan is olvassa, akinek szintén szégyenkeznie kéne, bár neki nem azért mert bliccel (ő autóval jár.... ).
Az eset egyszerű: a szociális szférában dolgozom. Igen, ott ahol az átlagfizetések megrekedtek a nettó 75-80 ezer havi apanázs szintjén. Mi vagyunk azok, akik a pici gyerekeket az idős felnőtteket, demenseket illetve a szegényeket meg egyéb ellátásra szoruló embertársainkat gondozzuk. Még jó, hogy mi legalább érezzük, hogy szükség van ránk, mert a NER nem igazán. Na, nem is a NER igen tisztelt parlamenti képviselői miatt dolgozunk. Én speciel a Kati nénik, meg a Tibi bácsik egy-egy mosolyáért. Mind a mellett azért gyarló módon szeretnék megélni valamiből, és ha lehetek pofátlanul válogatós, akkor szeretnék a munkámból. Ezen elvhez ragaszkodva jutottam odáig, hogy ebben a hónapban felmerült a kérdés (persze csak szigorúan magamban...), hogy miután mindenféléket kifizettem a fizetésemből, a maradékból bérletet vegyek-e avagy kajára költsem. Végül az utóbbit szavaztam meg magamnak és kis családomnak.
Arra gondoltam, hogy ha már minden nap hajnal 4-kor kelek, napi három óránál is többet utazom, cserébe pedig annyika fizetést kapok, amennyiért Lázár úr, meg Balog emberi erőforrás góré és társai fel sem kelnének (nemhogy egy hónapig dolgoznának…), akkor csak jár annyi, hogy egyek. Az a szomorú, hogy ez nem vicc. Több hónapnyi betegállományom után, , amikor ennek a könnyfakasztó fizetésnek is csak a töredékét kaptam, eljött ez a helyzet. (Tényleg csak zárójelben említem meg, hogy nem extrémsport okozta sérülés tette tönkre a gerincemet, hanem az én szakmám bizony magában rejti az ilyen kockázatokat...)
Miközben én az évek alatt lemondtam már a színházról, könyvvásárlásról, ruháról meg szinte mindenről, ami nem számla vagy étel, aközben Balog úr tavaly ősszel pironkodás nélkül mondta le azt a tárgyalást, mely a szociális szféra kétségbeejtő helyzetén változtathatott volna, mert nincs pénz, csak a stadionok sokasodnak, a Lázár ember meg kioktat arról, hogy ki mennyit ér... Ja, és még jól is teljesítünk.
Én meg nem szeretném kioktatni a tisztelt kormányt, csak úgy simán közlöm, hogy Balog úrnak szívből köszönöm azt a jó nagy semmit, amit tett a szakmámért meg értem, és ha megbüntetnek a bliccelésért a Vitézy gyerek dolgozói, akkor a csekket majd az Emberi Erőforrások Minisztériumába küldetem. Lázárt csak szeretném felvilágosítani arról, hogy bizony azt, hogy mennyim van, ő és a haverjai döntik el, midőn meghatározzák, hogy mennyi legyen a fizetésem; így az értékemet is. Azért büszkén állíthatom, hogy hála Istennek az értékrendszerünk igen csak távol áll egymástól…
Összességében a NER-nek meg azt üzenném, hogy abszolút nem nevezném jó teljesítménynek azt, amikor már nem csak a rokkantakat, hajléktalanokat, munkanélkülieket és egyéb nehézsorsúakat hagynak az út szélén, de már azokat is, akik becsülettel dolgoznak.
