2013.09.04.
23:33

Írta: lbm

Hajózzunk az ideológiák tengerén 2.

erkolcstan_1378330386.jpg_200x132

Szóval ott tartottunk, hogy pártunk és kormányunk a Nemzeti Trafik – ideológiával természetesen nem tudta elérni, hogy csemetéink soha többé ne lássanak cigarettát…  Ám legalább ezzel is finoman jelezték felénk honatyáink, hogy rólunk, mint felnőtt szülőkről nincsenek nagy véleménnyel: azaz mi tulajdonképpen még annak eldöntésére sem vagyunk képesek, hogy megítéljük minek a látványa lehet káros gyermekeink fejlődésére. Mondhatni kissé ledegradáltak minket, de ha már úgy is belejöttek, nem álltak meg ezen a ponton és úgy döntöttek hogy gyermekeink alapvető szociális nevelése felett is átveszik a gyámságot. Ezt az újabb "kedves" kritikát felénk, úgy iktatták törvénybe, mint „hittan” és „erkölcstan”. És itt egy pillanatra el kell eveznünk a család fogalma felé.

A családok, mint egyéni és sokszínű külön kis közösségek, valahogy elvesztették eme formájukat, amikor mint a hülyegyerekeknek leírták törvénybe, hogy mi a család. Ezt le kellett írni, mert ha valakik nem narancs-szín szerint gondolkoznak, és ne adj Isten! úgy érzik, hogy ők így is családként élnek, akkor hol marad az egység?!... És itt már be is léptethetjük a történetbe a hittan meg az erkölcstan ideológiáját. Ugyanis a hit meg az erkölcs is családonként változik. Mondhatni „ahány ház annyi szokás”. (Természetesen itt nem arra gondolok, hogy aki akar az neveljen Don Corleone-t a gyerekéből, és ne szóljon bele abba senki.) Arra szeretnék rámutatni, hogy gondolkodás, értelem, érzelem, tradíció és nem utolsó sorban hit kérdése is, hogy kinél, mi fér bele az erkölcsbe.

Vegyünk egy egyszerű példát: én érzelemből közelítek meg szinte minden kérdést, ami még egy igen magas empátiával is párosul. Eme diagnózis „szövődménye”, hogy az elesett vagy segítségre szorulók problémáit, pillanatait abszolút meg tudom élni, ezért hihetetlenül tud fájni egy-egy ilyen ember látványa, történetének végighallgatása. Ez afféle beleérző képesség a mások életébe. Nem mindig jó érzés, de ez van… Na most ez a tulajdonság olyasmiket okoz, hogy nálunk lakott már nehéz helyzetben lévő ismerős, vagy kezdő fiatal pár, de megtörtént a hónap végi utolsó 50 Ft-om odaítélése a hajléktalannak, vagy - hogy a „közelben” maradjunk – elég megnézni ennek a blognak számtalan bejegyzését a hajléktalanokról, rokkantakról, közmunkásokról. Mivel pedig ilyen a mi kis családunk, ezért  természetszerű, hogy a gyerekem is ezt látja, így amikor tegnapelőtt haza jött a suliból és elmesélte, hogy az egyik gyereknek valamiért nem volt tízóraija ezért a sajátját megosztotta vele (és kissé éhes maradt), akkor csodálkoznom ezen nem lehetett, mindössze ahhoz volt jogom, hogy másnapra szemrebbenés nélkül már két szendvicskét csomagoljak...

Ez egy család a sokból, ezekkel a jellemzőkkel, más családban pedig máshogy nyilvánul meg az erkölcs. És itt adjuk már meg magunknak azt a feltételezést, amit a kormány nem, azaz, hogy az alapvető erkölcs igenis minden családban benne van, és ennek csak a fokozatai változnak. Tehát az alapokat nem kell, a fokozatokat meg nem is lehet tanítani.

Itt térjünk ki egy kicsit a hittanra. Ez eddig is létezett a templom keretein belül, -  és én mint aki az elsőáldozásig is eljutottam  - talán kijelenthetem, hogy a hit oktatása leginkább oda való, nem pedig az iskolába.  A hit, nem egyféle ezért nem is lehet állami szinten „oktatni”, mert vagy egy katyvasz lesz belőle, vagy a történetnek lehelletnyi diszkriminatív árnyalata lesz. Melyik hitet is tanítják? Hirtelen most három vallás jutott eszembe: katolikus, református, izraelita; de tudjuk, hogy ez egy abszolút hiányos lista. Ezt egyben fogják tanítani, vagy hogy? Ha pedig nem, akkor vajon melyik lesz a domináns, és akkor a többi hit oktatása hol marad?...  Kiforratlannak tűnik ez az egész. A hit oktatása épp ezért szerintem a megfelelő felekezet dolga, nem az államé.

És a végére egy szösszenet mely talán a legjobban összegzi viszolygásomat az erkölcstannal kapcsolatban. A fiam jelenlegi erkölcse ez : LINK. A NER erkölcse  pedig ilyen: LINK  A kérdésem a következő: vajon kinek kéne tanulnia és kitől erkölcsöt?...

 

3 komment

Címkék: NERlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr235495765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.05. 10:54:10

Miért nem nézel utána, mielőtt írsz valamiről? Természetesen a hittan nem egységes, hanem felekezetek szerint van.

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.09.05. 15:55:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Nem is állítottam a posztban semmit, mindössze kiforratlannak neveztem a dolgot, mivel ezer kérdést tartogat. Ha egy osztályon belül mondjuk három vallás is előfordul, akkor három termet biztosítanak nekik, hogy mindenki a maga hitét tanulhassa? És ha nincs ennyi szabad terem, akkor hogy? Na ilyen kérdésekre gondoltam. Vagy ez mindenkinek tök világos csak nekem nem? Még az is lehet, de erre van a komment-folyam. Viszont a fejemet nem kéne levenni... :-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.09. 21:58:52

@lbm:

Nyilván külön hittan minden felekezetnek. A legtöbb helyen ez nem gond, hiszen azért nincs sok nagylétszámú felekezet.
süti beállítások módosítása