2013.09.02.
20:17

Írta: lbm

Hajózzunk az ideológiák tengerén 1.

005_1378145802.jpg_267x189

Legfőbb pártunk és kormányunk lassacskán minden téren megoldást talál a mai Magyarország minden problémájára. Pontos útmutatást ad arról, mi, hogyan helyes, erkölcsös; hogy mit szabad és mit nem; mi káros, mi nem az; hogyan kell élni és hogy nem tanácsos. Szóval az élet kihívásaival minékünk szükségtelen foglalkozni, gondolkozni pedig végképp nem kell, hisz tálcán, sokszor pedig törvénybe iktatva kínálják nekünk a mindennapjainkat, legyünk bár felnőttek avagy gyermekek. Ám lássuk be, hogy vannak még hibás fogaskerekek ebben a tökéletes népnevelésben.

Mert vegyük például (aztán majd a többit is sorban…) ezt a trafik dolgot. Pártunk és kormányunk feje aggódik a gyerekek lelki, erkölcsi és egészségi állapotáért – hozzá teszem, nagyon helyesen – és ezért döntött úgy, (mármint higgyük el jóhiszeműen, hogy ezért…) hogy létrehoz egy olyan boltformát melybe gyereknek vásárolnia, bemennie vagy akárcsak be látnia is tilos! És akkor a minap mit látnak szemeim? Erkölcstelen gyermeki lelkeket nem kímélő emberek kiléptek a Nemzeti Dohánybolt oly titkos falai mögül, kezükben a dohánytermékkel, és óh! a gyerekem meglátta a CIGIT! Hírtelen nem is tudtam, hogy most akkor befogjam-e a szemét, vagy egyszerűen csak fussunk… Innentől pedig a probléma csak fokozódott, amikor be kellett mennünk a gyógyszertárba. Gyakorlatilag egy horrorfilm forgatókönyve futott végig az agyamon, mert ha a dohánybolt látványától nikotinfüggő lehet a gyerekem, akkor mi történhet vele egy gyógyszertárban, ahol a gyógyszerekkel teli polcokat szabadon megnézheti. Színes dobozok, tabletták, kapszulák hívogató látványa fogadja. Vitaminok, lázcsillapítók, ópiumszármazékok, injekciók sorakoznak rendezett sorokban. Ez a látvány maga a drogfüggőség melegágya?! Ám ha a gyógyszertár gyors elhagyásával azt hittem, hogy gyermekemet immár minden személyiségére káros hatástól megvédtem, akkor bizony nagyot tévedtem. Felelőtlenül arra gondoltam, hogy akkor most elmegyünk vásárolni a helyi szupermarket egyikébe. Az ütő megállt bennem, miután végigpásztáztam a polcokat, hogy felmérjem, vajon a gyerek beléphet-e ide a NER-i ideológia alapján. Szörnyű látvány fogadott. Cukor, csoki, kakaó, lekvár, nyalóka, jégkrém, süti, keksz, üdítő… Ó apokalipszis! Mindez a gyermekek óhatatlan csábítója, és tele van cukorral. A fejemben végigjátszódott a lezüllés folyamata: kicsikarja tőlem – én véletlenül még megveszem – megeszi - megszereti – és ha megszereti, akkor később és majd felnőttkorában is megveszi magának, a lavina pedig elindulhat…  Cukorbeteg  lehet, vagy elhízhat, az meg érbetegség, szívprobléma… Maga a borzalom! És ha most nem vágom el eme folyamat útját, akkor az én lelkemen száradhat több generáció elrontása is, hisz gondoljunk bele: mi lesz ha felnő és neki is lesznek gyerekei? Ha a fiamnak ízlik az édesség, akkor semmi nem állítja majd meg, hogy később a saját gyermekeinek is megvegye... Ám a szénhidráton túllépve, volt ott kávé, tea mely koffeint tartalmaz. A polcokon megbújt az alkoholizmus réme, bor és pezsgő formájában. Káros „sóhegyek”, mint a chips, ropi, sózott földimogyoró… Menekülj NERtárs, ha jót akarsz gyermekednek!...

Természetesen mindenkit megnyugtatok, hogy a történet fikció és csak a gondolat szintjén történt meg, mivel soha nem tenném ki gyermekemet egy ilyen neurotikus agybajnak, de szerettem volna rámutatni, hogy a  trafikboltokat megindokoló ideológia, miért egy nagy baromság. Ha ugyanis eszerint alakítanánk az egész társadalmat, kereskedelmet és a gyermeknevelést, akkor gyakorlatilag fogalmam sincs hogyan kéne élni. Illetve van, csak az nem életszerű. Ugyanis eme „védjük a gyermeket” humbuggal gyakorlatilag még a ruhaboltokat is le kéne sötétíteni, mert mi van ha meglát egy női melltartót, vagy férfi fürdőgatyát? Ezen túl pedig nem ihatna meg a szülő hajnalban egy csésze kávét sem, a Télapó pedig egy csúnya cukros bácsi lenne, mert édességgel tömi tele a kiscsizmát…  

(Folyt köv. a következő posztban; avagy  vesézzük ki az erkölcstant mint a köznevelés új formáját, és egyébként pedig, rendszabályozzuk be a felnőtt embereket (szülők), mintha maguktól nem tudnák hogy kell felnevelni gyermekeiket….)

 

32 komment

Címkék: NERségek NERlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr965491509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fuzzy Logic 2013.09.03. 12:49:45

"Ha ugyanis eszerint alakítanánk az egész társadalmat, kereskedelmet és a gyermeknevelést, akkor gyakorlatilag fogalmam sincs hogyan kéne élni."

Hogyan, hogyan? Hát burokban. Néha megengednék, hogy kinézz belőle, de csak az M1-en keresztül.

Kim Jong Un 2013.09.03. 14:55:21

Ha megszakadtok sem jon vissza a libas!

norbert79 2013.09.03. 15:05:59

@Kim Jong Un: Na menjél szépen,s inkább lapátold el a kivégeztetett nőded akit egy pornó miatt lövettél agyon...

safranek 2013.09.03. 15:14:03

Ha tényleg a cigaretta fogyasztás ellen akarnának fellépni, akkor legjobb lett volna arzenállal vagy glifozáttal permetezni a dohányföldeket, és bezárni a dohánygyárakat.

DezInf 2013.09.03. 15:36:28

@Kim Jong Un:

te zorbántrágyán hízlalt ferdeszemű mangalica :)))

hunyuan 2013.09.03. 16:08:33

@DezInf: finom voltál, sztem inkább egy kotorék orsós csicska szardarab ha úgy tetszik egy igazi kis kukipumpás-rúdtáncos-komondoros trafikosszittya
az meg, hogy olyan névvel fut a cukorborsó baszott nagy észre vall, remélem fennakadt már vmelyik eselonos szűrőn

barli 2013.09.03. 16:36:09

a hogyan az sántít, de a miértbe elég nehezen tudok belekötni ebben a trafikügyben (még ha idegesítö is esetleg).
Érdekes, hogy a skandináv szeszboltokon, meg az amcsi cigitiltason mindenki csak mosolyog, nálunk meg verik a palávert ezerrel.

egysmás 2013.09.03. 16:42:51

A gyerek elmehet apukával a strandon a büfébe, ahol apuci iszik egy sört, a gyerek meg egy üdítőt és közben jól érzik magukat mindketten.

talicskás munkásember 2013.09.03. 16:56:45

Érdekes kérdés ez. Az "ideológiával" valahogyan egyet is lehet érteni. Az ötlet magjából növény is lehetett volna. A kivitelezés lett olyan otromba, hogy a bicska kinyílt minden zsebben.
Megkaphatták volna a szigorú és logikátlan szabályozást a meglévő forgalmazók, hogy tartsák be, ha forgalmazni akarnak. Különítsék el, sötétítsék le, tiltsák meg stb. De maradjanak a helyükön, dolgozzanak és éljenek tovább. Nem ez történt, a teljes üzleti szegmenst a "jelmondat" leple alatt kiürítették, majd a haveroknak (tisztelet a ritka kivételnek) átpasszolták, utána a szabályozást meglazították, az árrést felszorozták hárommal és nem is érdekelt senkit, hogy egyenletes maradjon a lefedettség. Gusztustalan, szem- és köpönyegforgató, vizet prédikáló és házi pálinkát vedelő, hozzá nem értő politikai ingyenélők. Pffhej.

zobod 2013.09.03. 17:13:45

Nem zavarna, ha a gyereked cigizik?

2013.09.03. 17:13:58

Inkább ne gondolkozzanak a fityiszben, mert abból csak a baj van.
Amikor gondolkoztak akkor emelték az áfát-t, lenyúlták a manyupot, a heveroknak osztogattak , aztán állami szinten fosztogattak.
Közben keresztényi erkölcsről és keresztényi szeretetről beszélnek és közben lopak, csalnak, hazudnak,mint a güzü.

És ezek ugatnak erkölcsről tisztességről ?
Ezek a patkányok ugatnak becsületről?

tisztapista 2013.09.03. 17:35:40

A cigaretta látványát egy átlagos 18 év alatti gyerek NEM BÍRJA ELVISELNI!
Mit kell ezen lamentálni? Mit kell panaszkodni? Nem emlékszünk saját gyerekkorunkra? 18 év alatt még négykézláb közlekedtünk, cumival, a 18. születésnapon pedig jött az orgia. Nyilván az itt lévőknek FOGALMUK SINCS, hogy milyen mélyraható változások mennek végbe a gyermekben a 18. születésnapján.

Arra is emlékszem, hogy az iskola bejáratától sasoltuk, hogy nincs-e egy kirakatban valami dohánytermék, de csak 650 méteren belül, mert 650 méteren túl már nem láttunk, és oda sem tudtunk menni - ilyen a 18 év alattiak agyműködése.

MIért baj az, ha a kormányzat madárjóslással alátámasztott tudományos alapon ezt törvényben is rögzíti?

Csak vigyázunk, nehogy meglássuk Hoffman Rózsát egy cigivel. Mert egyből összeomlik a világnézetünk, és vihet el a mentő bennünket az iskolából. 16 óra után.

Bretschneider detektív 2013.09.03. 18:05:01

@Kim Jong Un: Annyira visszataszító figura vagy, hogy bár a hátam közepére nem kívántam eddig, most már kifejezetten akarom, hogy visszajöjjön a "libás". Csak miattad.

Szociknak vége 2013.09.03. 18:08:21

Nem értem. Most az a baj, hogy a gyerekek nem mehetnek a trafikba? Mert ez hülyeség?

Bajnai ezt is megoldja?

birkakhoz 2013.09.03. 18:21:56

Orban magat es elvtelen hordajat irassa be erkolcstanra es hit tanra persze felcsuti paraszt kolbaszbol akkor sem lesz becsi virsli!!!
NEM BIROM ELVISELNI HOGY MEGMONDAJA A MUNKAKERULO ORBAN MIT CSINALJAK MIKOR ES HOGY NE EROLTESSE RAM AZO AKARATAT AMIT A NEMET NYELVVEL IS MEGPROBALT MERT A FIANAL BEVALT ! NEM TUDOM A A FESZKES FENET KEPZEL MAGAROL EZ A MARADI NOTORIKUS HAZUDOZO MARADI PARASZT EMBER DE MAR KURVARA ELEGEM VAN AZ AGYMENESEIBOL MEG ABBOL HOGY MINDENHEZ JOBBAN ERT MINDENBE BELESZOL UGY HOGY MEG ELETEBEN NEM DOLGOZOTT NA EZRT SEM LEHET SENKINEK A PELDAKEPE ! Kiralykent el pedig az orszag penzet szivja az egyetem ota es ugy el mint egy kiraly ! ELEG SZOMORU HOGY EZT MEGTEHETI , termeszetesen a tobbi tagja is igy el a bunbandajanak KOVER, LAZAR, KOSA , ROGAN!

birkakhoz 2013.09.03. 18:23:47

@Shalala Lala: Nem majd ORBAN MEGOLDJA EZT IS MINT AZ ORSZAG TONKRETETELET! Az mar nagyon megy neki !
Deviza hitelt is megoldotta 2001-ben JARAIVAL KOZOSEN!
Ma azt is rahazudjatok a masik partra!

birkakhoz 2013.09.03. 18:28:35

@Bretschneider detektív: Libas storyt ismered?? Erdekelne mert mindenki LIBAJNAIZZA SZERENCSETLENT KOZBEN NEM IS VOLT TULAJDONOS CSUPAN UGYVEZETO! TULAJDONOS PEDIG NEM AKARTA FINANSZIROZNI A CEGET DE AZ O NEVUK SOHA EL NEM HANGZOTT!!! ILYEN A MAGYAR FELKAP VMIT HASZNALJA DE NEM IS TUDJA MI TORTENT! EZERT MUKODIK JOL ORBAN , BELOVOLDOZ OKORSEGEKET AZTAN FELKAPJAK AZ EMBEREK MINT GYONGYtyuk A TAKNYOT!!

birkakhoz 2013.09.03. 18:33:05

@zobod: De zavarna !@Kim Jong Un: Libas az ki szerinted ? Fogalmad sincs az egeszrol csupan mukodik nalad is ORBAN AGYMOSASA! inkabb jarj utana pontosan kinek is lehet felroni a libas storyt aztan gondolkozz el igen mindenbe hazudik a FIDESZ AMI MELLESLEG NEM DEMOKRATIKUS HISZEN 1 szemelyes part !

birkakhoz 2013.09.03. 18:39:06

@jános515: Teljesen egyetertek latom te nyitott szemmel jarsz es nem fogott ORBAN AGYMOSASA ! ilyen gondokozo emberekbol legyen sok es ORBAN ODA KERUL ahova valo , felcsutra foldes urnak ! Dobrogi karakter! VAROM MAR LUDAS MATYAST DE NAGYON!
Remelem lesz elszamoltatas ! Orban vagyonabol rendbe lehetne rakni az egesz oktatast ! ORBAN RETTENETESEN GAZDAG. DECRETTENETESEN SIMICSKA CSAK BEDOLGOZIK NEKI!

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.09.03. 18:59:06

@zobod: Azt valóban nem szeretném, viszont a poszt nem is erről szól.

regress 2013.09.03. 19:05:10

@Kim Jong Un: elég gyér a szókincsed, oxigénhiányos.

egysmás 2013.09.03. 19:07:08

@Shalala Lala: Tegyük fel, hogy elmegyek a gyerekemmel bevásárolni.

Elmegyek a boltba, megveszem a tejet, kenyeret sajtot sört, csokit, kotont, flexet és reisercsavart.
Aztán átmegyek a dohányboltba, hogy megvegyem a cigim, de a gyerek nem mehet be.
Kin meg nem hagyhatom, mert kicsi.
Tehát nem vehetek cigit, mert nem adnak.

Sört, kotont flexet, tejet igen, de cigit nem.

Szóval az a baj, hogy kurva anyja picsájával faszkodjon az a büdös csicska, ne velem.

regress 2013.09.03. 19:09:01

@Shalala Lala: nem is fogod megérteni. a bajnai meg már nagyon unalmas.3 év alatt csak ennyire tellett? nyócc év,gyurcsány, bajnai,? szánalmasak vagytok

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.09.03. 19:10:43

@barli: A baj csak az, hogy a "miért"-et gyártották a "hogyan" kivitelezésére és innentől ez az egész sántít. Ahogy itt valaki említette: ha valóban a gyermekek iránti aggodalom vezette volna a törvényhozó kezeket, akkor egyszerűen beszigorítják törvénybe iktatva a dohánytermékek árusításának feltételeit. Ennyit kellett volna tenni, bár hozzáteszem akkor sem lett volna életszerűbb a dolog, hisz egy gyerek naponta kismilliószor lát cigarettát, vagy dohányzó embert a ND-bolt falain kívül. Ezen felül pedig ha a "miért" lenne a valódi ok, akkor az egész kereskedelmet át kéne alakítani, mert ilyen alapon ezer dologról feltételezhetjük, hogy ártalmasan befolyásolhatja gyermekünk személyiségének fejlődését. Sajnos kilóg a lóláb, és az indok borzalmasan átlátszó...

2013.09.03. 19:14:08

@Kim Jong Un: koszi, hogy nevethettunk

Kim Jong Un 2013.09.03. 19:14:49

@regress: kurva anyad!

@birkakhoz: nem egy, es nem 2 cikket olvastam el a hajdu bet-wallis ugyrol, minden oldalrol megvilagitva, es teljesen egyertelmu, hogy a libajnait terheli a felelosseg ezugyben! Egyszer meg nagyon elo lesz szedve!!!

egysmás 2013.09.03. 19:19:56

@Kim Jong Un: Oszt ki szedi elő, te nagyonhülye?

Orbán?
Azt hiszem kijelenthetjük, hogy az egy bukott dolog.
A Vona Gabika? Az?

Ha ezek nem, akkor ki?
Az Úristen?
Áh, az sem, hiszen az csak egy szarcsimbók Orbán valagán!
Más meg nincs.
És nem is lesz.

Bretschneider detektív 2013.09.03. 20:49:31

@birkakhoz: Én idézőjelben írtam, a koreai csávó meg nem. Én TUDOM, hogy Bajnainak annyi köze van a libákhoz, hogy gyerekkorában olvasta a Gőgös Gúnár Gedeont.

Szociknak vége 2013.09.03. 21:09:47

@egysmás: De mivel tudod hogy a gyereked nem mehet be el se vidd vásárolni, vagy oldd meg.

Vagy havonta 1x vegyél dohányárut.

Szociknak vége 2013.09.03. 21:10:35

@regress: Szerintem egész jól állunk, bármilyen szánalmas is ez...

egysmás 2013.09.03. 21:47:35

@Shalala Lala: Orbán csinált nekem egy problémát, ami nélküle nem létezett.

És igen, mindent meg tudok oldani.
Azt is, hogy ha már úgyis csak egyszer veszek havonta bagót, akkor azt külföldről vegyem.

Tudod, azért ilyenkor néha eszembe jut az, hogy kívánjam, jöjjön egy olyan kormány, amelyik neked, meg a te gyerekeidnek csinál efféle "oldd meg" problémákat!
Annak, hogy a gyerek nem mehet be a boltba, azon kívül, hogy nekem szar, mert logisztikát és egy másik felnőtt közreműködését igényeli, haszna nincs!
A gyerek ugyanúgy látja, ha bagózok, ugyanúgy látja, amikor a szomszéd bagózik, látja, hogy az óvónéni bagózik, lát mindent, csak azt nem, hogy hol árulják.
Ennek semmi értelme!
Ez csak arra való, hogy _engem_ baszogassanak vele, csak arra, hogy _nekem_ okozzanak kényelmetlenséget.

Én nem szeretem a gonosz embereket, azokat, akik szánt szándékkal kibasznak a másikkal, akik a céljuknak tekintik a diszkomfortérzet kialakítását, az emberek megalázását.
Nem szeretem azokat sem, akik feleslegesen ugráltatják az embereket.
Főleg nem, ha ezt a mindennapjaikban teszik.

Azt szeretném, ha az állam hagyna élni!
Ha nem lennének ötletei, ha nem lennének látomásos vezetők, ha szépen, nyugodtan el lehetne lébecolni a langyos vízben!
Azt szeretném, ha hagynának élni!

Magyarországon az államot a rosszindulat mozgatja.
Ez nem új keletű dolog, így van legalább azóta, amióta Vajk király lett.
A rosszindulat viszont eddig nem volt annyira kisstílű, mint amivé ez a rezsim beérett.
Kisstílű és arrogáns.
süti beállítások módosítása