Sorsomról döntő Ember, mért bántasz?
Reggel felkelek és figyelem a testem. Jön a fájdalom, vagy ma jobb lesz?... Próbáljuk meg a napot elkezdeni, mert muszáj. Életem addig élet, amíg elláthatom magam. Egy kis séta, ha máshová nem is, legalább a legközelebbi boltig. Lehet, hogy ma jó napom lesz. Talán még főzök is magamnak valamit. Aztán jön az ismert fájdalom. Megint, talán soha el sem múlt, bár reménykedem szüntelen, hogy majd egyszer... Egyszer én is majd úgy élek mint mások: dolgozom, futok, tevékenyen élem az életem. De most nem megy. Talán majd holnap. Most viszont gyötrődöm. Aztán bekapcsolom a tv-t. Ott azt mondják sok a rokkant, olyanok mint én. Sokba is kerülünk. Az újság is ezt írja, meg, hogy sokan csalunk, ezért majd felülvizsgálnak. Csaló lennék? Nem. Inkább engem csalt meg az élet. Azt mondta: erős vagy, bármi sikerülhet, hisz ez az élet! Aztán egy reggel felébredtem és kiderült, hogy becsapott. Az egészségem elvitte, helyette pedig a fájdalmat hagyta itt. Megpróbáltam ellenállni. Becsaptam még önmagam is, hogy minden jó lesz, megy nekem ami addig is. Aztán nem bírtam. Legyőzött a betegség. Először csak lassabban ment minden, aztán jöttek a dolgok amiket már nem is tudtam megtenni. Végül már csak a reményteli reggelek maradtak: „Jön a fájdalom, vagy ma jobb lesz?...”
De rendben! Vizsgáljanak felül. Vannak pontértékeik, meg százalékpontok, ilyesmik. Ezekkel árazzák be az életemet, és, hogy mennyi kenyérre valót érdemlek.
Megjött az értesítés is: mennem kell. Ha nem megyek az életem 0 ft-ot ér, ha megyek, akkor majd meglátjuk… Talán ott majd megtudom, hogy csaló vagyok-e. Ők majd megmondják…
Rokkant vagyok.
Sorsomról döntő Ember, mért bántasz?
FOLYT.KÖV...
