2013.02.09.
10:26

Írta: lbm

Az arctalan kommentelőket megtalálják, a nyilvános gárda rendezvény résztvevőit nem...

4_1360401953.jpg_600x400

Nem is olyan rég a Rogán ember azt mondta, a kormány megvédi állampolgárait a szélsőségektől. A könny kicsordult szememből úgy meghatódtam, aztán ma meg azt gondoltam, hogy menjetek ti… amerre láttok… Mármint nem ti NERtársak, hanem a kormány!

A rendvédelem minálunk igen hatékony: mint a legutóbb megírtam, a nem Papcsák urat istenítő kommentelőket úgy is beazonosították, hogy az érintett sajtóorgánum (melynek oldalán véleményt nyilvánítottak ezen emberek), nem adta ki adataikat. Hogy, hogy nem… na azt nem tudjuk. De a lényeg, hogy ezeket a hihetetlenül nagy, virtuális bűnösöket még a föld alól is előkerítették.

Ám az  igazságszolgáltatás NERországban nem mindig ilyen hatékony. Tavaly márciusban a gárda 2.0-ás verziója ( mivel az előzőt betiltották), több száz gárdistát avatott. Tudjátok, azt az igazi szép fajtát, bakancsban kopaszon, turullal szívükben, akik a zsidókat sem utálják, csak nem áll jól nekik a kapedli, oszt’ na!... Amikor ezek felavatódtak,- mivel valahogy nem lépett közbe senki- akkor feljelentés született „feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való jogsértő részvétel miatt”.

Hát aztán a rendőrség tutira bevetett mindent… de sajna az eljárást megszüntette, ( atv.hu) mert több száz emberből egyet sem találtak. Senkit! Még egy bakancs-cipőfűző véget sem…

Na most azon már rég túlléptem, hogy hivatalosan bejelentett „program” volt a dolog, hisz a Hősök terét valakik lefoglalták, annak használata engedélyezve lett. Ugyanakkor érdekes, hogy a világon senkit nem tudtak megtalálni a  résztvevők közül, mivel amikor a Hősök tere használatára engedély lett kérve, akkor azt legalább egy ember kérelmezte, annak meg van neve… Képek, videók örökítették meg ezt a „nemes” eseményt, arcokkal. Tudjátok, olyanokkal amelyek azonosításra alkalmasak. De szegény rendőrség hiába is vetett be minden eszközt, sajna a tettes/ek  ismeretlen/ek. Nincs mit tenni…

Én elhiszem, hogy kell a szélső jobbos szavazat, közelednek a választások, meg minden, szóval tényleg… De ennyire azért nem kéne mégsem hülyének nézni a népet!

Összegezzük: arctalan, esetleg álnéven kommentelő, ám a NERnek nem tetsző véleményt nyilvánító állampolgárokat minden segítség nélkül simán megtalálnak, ugyanakkor egy nyilvános, arcokkal teli, hivatalosan bejelentett rendezvény résztvevői megtalálhatatlanok.

Most sírjunk vagy röhögjünk?!...

 

18 komment · 1 trackback

Címkék: NERségek NERlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr885070678

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Árnyékboksz Bajnaival 2013.02.09. 22:44:47

Eljött a várva várt pillanat. Gyógyíthatatlan orbánfóbiások és megingathatatlan hitű nemzetmentők tömegei előtt ma este megmérkőzik egymással Bajnai Gordon és Orbán Viktor. Kapcsoljuk a felcsúti Kovács „Kokó” István Sportarénát, ahonnan kommentátorunk,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.02.09. 11:56:55

Egy NORmális országban mire Dániel Péter elkészül a feljelentéssel, addigra a rendőrség saját hatáskörben hivatalból rég feloszlatta az egészet.

tomtyi 2013.02.09. 13:36:17

web.archive.org/web/20090819060654/http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=176045

Ajánlom figyelmébe minden, aki azzal érvel, hogy "kell a szélső jobbos szavazat". Ha nem lett volna meg annak idején. Bächer pedig bármivel vádolható, csak éppen a jobboldal felé való legcsekélyebb elfogultsággal éppen nem.

"Aznap délelőtt jött a levél, civil szervezettől, fölhívás antifasiszta tüntetésre, kétségbeesett, dörgedelmes szavakkal, eddig és ne tovább, nem tűrhetünk tovább, tenni kell, föllépni, tiltakozni, megmutatni, hajrá Fradi, és így tovább...
...Aztán, mikor odaértem, már oldalogtam is tova. Jó, ha harmincan álldogáltak ott, de ami a nagyobb baj: rögtön a főhelyen egy szocialista politikus feszített...
...Akik a nyakunkra hozták a fasizmust, azokkal nem fogok együtt tüntetni ellene...
...Ők antifasiszták? Hát ők idézték a kórt elő. Gyávasággal, kulturálatlansággal, hitványsággal és mindenekelőtt: az eszelős korrupcióval."

hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_G%C3%A1rda
Mikor is alakult? 2007. Az "antifasiszták"nak 2 év kellett, hogy fellépjenek ellene? Mikor meg feloszlatták, a rögtön utána megalakult Új Magyar Gárdát meg nem tudták azonnal? Lehet, hogy úgy gondolták, nekik akkor is, ahogy korábban és azóta is jól jön a szélsőjobbal való ijesztgetés? Csak hát már Bächer is szembesítette ezzel őket, már nála is kiverte a biztosítékot. És már 2009-ben!

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.02.09. 14:37:55

@tomtyi: van benne valami... De a "szélsőjobbnak majd adunk egy pofont" azt vajon ki mondta? És azért az "antifasisztáknak" nincs egy bajerzsótijuk...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.02.09. 15:26:57

@jozsika1971:

Vannak.

Normális országban nincsenek Horthy-szobrok és utcák, nincsenek gárdák, és semmilyen formájában sem tolerálják a lopakodó fasizmust, semmilyen módon nem tűrik meg a náci eszméket, és ha egy normális országban egy pártvezető azt mondja a saját pártjáról, hogy nem egy demokratikus párt, akkor másnap az a párt 0,0000000001 %-on áll.

Ott vannak a Dánielek, de felsoroltak miatt nem tudjuk róluk, hogy ők a Dánielek.

tomtyi 2013.02.09. 16:14:29

@lbm-NERtárs -):
www.fovarosi-hirhatar.hu/hir/miskolci-hagyomany-bacher-ivan-irasa

A ballib oldalon is csak pc vetítés a rasszizmus-mentesség. A fenti cikk egy példa, de ebből a szempontból sincs különbség bal- és jobboldal között. A ballib nem zsidó ugyan úgy zsidóz és cigányoz privátim, ahogy a ballib zsidó cigányoz. Ismerős személyes tapasztalata: egy liberálisok (talán Milla, de ez nem biztos) által rendezett aláírásgyűjtésen a fiatal liberális aktivista röhögve brazilozta le a társának a korábban odakeveredett cigány embert, persze már akkor, amikor nem volt ott.

@ Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn
Normális országban elszámoltatják a volt elnyomó rezsim haszonélvezőit, így azok a rendszerváltás után 20 évvel nem tudnak még mindig döntéshelyzetbe kerülni. Az MSZ(M)P-t pedig az önmagát rendszerváltó pártnak, a Kádár-rendszer legnagyobb ellenségének, lebontójának definiáló SZDSZ hozta vissza a politikai vákuumból, ők feküdtek össze velük a 2008-as összeomlásukig. Nem kevesen azért lettek a Kádár-rendszer "ellenzéke", mert a proletárdiktatúrát vezető kommunista pártnál is SZÉLSŐSÉGESEBB BALOLDALI eszméket vallottak. Pl. Demszky maoista volt. Kicsit unalmas 45 kommunista és 12 év kriptokummonista uralom után állandó náci veszéllyel ijesztgetni, vagy lopakodó fasizmust emlegetni.

tomtyi 2013.02.09. 16:16:56

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Kimaradt: érdekes mellék(?)körülmény, hogy Barroso is maoista volt ifjú korában.
Dániel pedig egy megélhetési rettegő.

tomtyi 2013.02.09. 16:26:58

mno.hu/ahirtvhirei/daniel-peter-uvoltozott-es-bemutatott-a-hallgatosagnak-1131850

A végén:
"Dániel Péter már korábban bejelentette, hogy az őt ért állítólagos támadások miatt azt tervezi, hogy kivándorol Izraelbe."

Ahogy Shlomo Morel is tette. Köztörvényesként.

Eörsi László történész Dániel gyalázkodásáról:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=485969

vezér01 2013.02.09. 16:50:50

Rajtad sírjunk,az írásodon meg röhögjünk!
Regisztrálás során önként megadjuk email címünket,innen kezdve csak a mariskanénik gondolják,hogy minden titokban marad.
Amúgy pedig egy hivatalos,b e j e l e n t e t t rendezvény résztvevőit miért is kellene keresgélni?

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.02.09. 18:03:32

@vezér01: Szerintem olvasd el a posztot mégegyszer, meg a benne lévő linkeket is.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.02.09. 18:03:47

@tomtyi:

Mindkét kommenteddel úgy értek egyet, ahogy van. Az elsőhöz adalék, hogy enyhén szóval nem rikta, hogy orbán-cigányoznak a balosok. Van abban valami iszonyú rossz ránk nézve, hogy mindkét tábor, amikor nagyon rosszat akar(t) mondani a másik vezetőjére, a legrosszabb amit talál(t), hogy az zsidó, illetve cigány. Miközben úgy sejtem egyik sem igaz. Mindenesetre mellékes, hogy igaz, vagy nem igaz.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.02.09. 18:07:37

@lbm-NERtárs -):

Mik voltak azok a beírások tartalmilag amiket a hatóságok nehezményeztek? És mi lett belőle? Tudsz erről valamit?

Orszag 2013.02.09. 18:27:24

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Normális országban nem a politikai múltja miatt akarnának/nem akarnának Horthy-szobrot, hanem inkább a katonai tettei miatt kaphatna. Normális országban tudják, mi a fasizmus, hungarizmus, nácizmus, konzervativizmus. Normális országban nem masírozhatnak a vén hülye kommunisták veres zászlókkal, éltetve a legutóbbi diktatúrát, ahogy a karlengető barmok se, éltetve az azelőtti diktatúrát ('44-45). VAGY maradjunk az amerikai modellnél: tényleg legyen szabad a véleménynyilvánítás. Azaz, ha karlengető barom vagyok, akkor se fojthassa belém a szót egy hivatásos rettegő szélliberális, de ha valaki meg sábeszdekliben mászkál, azt se állíthassák falhoz.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.02.09. 18:34:43

a Xénia Láz és a Gárdák valamint a polgárőrségek egyesülési jogaikkal élő emberek, jogainak a korlátozása miatt még igen sokat ülhetnek azok, akik uszítottak a jogaik ellen, és úgy gondolták, a magyar nem ember...

Nem évül el az emberiség ellenes bűncselekmény!

A nemzetközi jog, még polgári hadseregben való részvételt is megengedi! Azt sem lehet betiltani! Lásd Forradalmi Gárda, vagy éppen az amerikai milíciák!

Nem, hogy egy gyerekszervezetet, vagy felnőtt egyenruhás kiscserkészeket!

A nemzetközi magánjog valóban tartalmaz egy olyan fogalmat, hogy bűnszervezet! De az nem egy jogi szervezet! Hanem azon bűnözők közössége, ahol szervezetten egymást segítve követnek el bűncselekményeket a bűnözők!

De egy jogi szerveződést nem lehet betiltani! Még akkor sem, ha minden tagja bűncselekményt követett el! Ráadásul úgy betiltani a magyar gárdát, hogy egy embert sem tudtak bíróság elé állítani bűncselekmény hiányában.. ez abszurd...

Ez olyan mértékű bűncselekmény, mintha a Magyarországi Zsidó Hitközösséget tiltanák be, mert kipában és körszakállal az arcukon mászkálnak, és a gyerekek félnek tőlük mert úgy néznek ki mint Cirbolya és Borbolya vagy Runcájsz... Ráadásul a vallási könyveik gyűlöletbeszédeket tartalmaznak..

Abszurd! Remélem majd megkapják az ügyben résztvevők a nekik kijáró 20+ éveket...

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.02.09. 19:27:00

@Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz.: az eezelőtti posztban mindent megtudhatsz.
"Lenyomozták, majd beidézték a kommentelőt" . De ebben a posztban ott a link is.
süti beállítások módosítása