2013.02.08.
19:02

Írta: lbm

Lenyomozták, majd beidézték a kommentelőt...

Van abba némi gyomorrontás érzés amikor egy fejlődő és elméletileg demokratikus országban feljelentik az online újságok híreinek kommentelőit. Na nem mondom, hogy ez nem szánalmas egy picit, de viccesnek sem nevezném. Valahogy fenyegetve érzem magam, az meg olyan kellemetlen a szabad vélemény nyilvánításom közben... Már az is zavar, hogy ha nem is adja ki egy-egy felület a kommentelők adatait, valamilyen formában mégis megtalálják őket. Legalábbis a Népszava.hu szerint ez történt. Igazából nem lep meg. Biztos vagyok benne, hogy valamilyen listán én magam is ott vagyok, és a valódi nevemen... Frankón zavar egyébként, de bízom a demokrácia még megmaradt morzsáiban... A dolog ugye úgy néz ki, hogy olvasok egy hírt, azon kicsit felpaprikázom magam, és a hírrel kapcsolatos gondolataimat kommentben leírom. Sőt! Ha egy kicsit jobban ráérek, egyenesen egy több körmondatos posztban fejtem ki álláspontomat. Hát billentyűzet van, kávé is mellettem az íróasztalon... értekezzünk! Így tesznek még sokan mások is.

De vágjunk a témába. Az történt, hogy a mélyen tisztelt, és szeretni váló Papcsák úr ( legyen áldott a neve...) besokallt, és most perel pár fotelforradalmárt, akik vették a bátorságot, és nem úgy jellemezték őt mint én az imént. Mielőtt félreérthető lennék szólok, hogy én sem szeretem Papcsák urat, csak a tököm vitatkozzon vele a bíróságon...

Arany Papcsákunk egy politikus, ám érzékeny lélekkel születhetett, és a kritikát nem bírja, főleg nyilvánosan nem. A politikus képző biztosan nem világosította fel kellően arról, hogy a polgármestereket vannak akik szeretik, meg vannak akik nagyon nem... Az online újságok  kommentelőit véleményem szerint azért jelentette fel, mert egy-két blogot még nem ismer... Attól mentsen is meg minket a papcsákok istene, hogy ezekbe beleolvasson! A bíróságok kapacitását lehet, hogy lefedné a "Papcsák urat megsértették" perek sokasága... Sőt pereljen mindenki mindenkit! Elvégre a net igazi "anyázós" játszóház. Én pl. csak blogolgatok, mondhatni hobbiból, kikapcsolódásként. Hetente hatszor kéne megsértve éreznem magam, de van mikor percenként kétszer,  mivel amikor írok vállalom a nyilvánosságot, mint például a színész, vagy mily meglepő: a politikus. Amikor pedig esetenként 13-18- vagy akár 20 ezren is elolvassák amit írok, akkor bizony bekeveredik ebbe a létszámba olyan is aki nem ért velem egyet ( na ők viszont Papcsák urat bizonyára kedvelik... ) . Imigyen pedig jelzők tucatjait kapom: libsibolsi kommunista, hazug, bértollnok, mások adójából élősködő, tahó, bunkó, paraszt és ezek szinonimái kerek mondatokba foglalva. De nem harapdálom sírva a kispárnát, pedig:

-nem állok közvetlen kapcsolatban egy pártszervezettel sem

-minden írásom már nyilvánosan megjelent hírekről szól a források feltüntetésével, így hazug sem vagyok

-pénzt nem kapok írásaimért, sőt még a könyvem is a neten van ingyen elérhető formában

-életem során összesen két hónapig vettem igénybe a munkanélküli segélyt, ennél több terhet soha nem róttam az adófizetőkre

-az internet bugyrain belül én még a visszafogottabb stílust képviselem

-a parasztokat pedig tisztelem, mivel általuk kerülhet zöldség, gyümölcs, kenyér az asztalomra, úgyhogy az nem is sértő...

Papcsák úr, aki valljuk be, jóval ismertebb nálam, se sértődjön olyan hamar! Amikor a Bajnait, vagy más neki nem tetsző embert szidnak az interneten, illetve nem válós dolgokat terjesztenek róluk, akkor Papcsák NERtárs nincs úgy felháborodva... Ha kommentelők rasszista hozzászólásokkal tarkítanak egy egy komment-folyamot akkor Papcsák úr nem hallatja hangját, hogy na ez aztán felháborító...

Kedves Papcsák ember! Abban a pillanatban, hogy maga megnyer egy ilyen pert, valóban nagy csatát mondhat magáénak, hiszen a net száját is befogja ezzel, mert nem mernek majd virtuálisan sem véleményt mondani az emberek, ám azzal hatalmas lavinát indíthat el!... Meggyőződésem, hogy ma ez a kormány többek közt annak is köszönheti, hogy még oszthatja az észt, hogy van net, ott pedig lehetőség a véleménynyilvánításra. Odavetnek pár keresetlen mondatot, felemlegetik egyes emberek feljebb menőit, majd lenyugodva, új cikk, új poszt után néznek. Azelőtt az emberek csak úgy tudták a nemtetszésüket kinyilvánítani, ha kimentek az utcára, és igyekeztek megdönteni a nekik nem tetsző rendszert. Úgyhogy Papcsák úr, gondolja ezt meg jól! Ha a neten már nem tudnak dühöngeni az emberek, ha nem lesz már felület ahol egy kis politikus anyázással levezethetik a feszültséget, melyet ez a kormány a nyakukba zúdított, akkor vajon hol és hogyan fogják majd kikiabálni magukból a csalódottságot, a mérget, az utálatot az önök arcai és tettei láttán? ... Mert  akkor is fogják, az biztos... 

Akkor már nem nyugisabb a neten pár keresetlen szó, amelyről ha az ember akar akkor tudomást sem vesz?

393 komment · 3 trackback

Címkék: NERségek NERlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr355069965

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fogtam egy fidesztrollt, éppen kopipésztelt! 2013.02.09. 11:14:01

Az előre megírt manipulatív propagandaszövegeket saját véleményként terjesztő fideszes bérkommentelők tényleg léteznek! Régóta sejtjük, hogy a napszámban a neten nyüzsgő, egy-egy kormányellenes hangot megütő poszt alatt rajokban támadó jobbertrollok n...

Trackback: Kötelezhető-e tanúvallomásra saját maga, mint gyanúsított ellen a kommentező? 2013.02.09. 11:12:19

Hozzátartozó ellen nem kell tanúskodnod, de vallomást kell tenned saját magad ellen, mint gyanúsított ellen? Megteheti a hatóság, hogy tanúként kötelez vallomástételre, ha gyanúsítottként beidézve megtagadhatnád, hogy vallomást tegyél? A helyzet a köv...

Trackback: Bencsik játéka, és azok a fránya szabályok 2013.02.09. 10:23:05

Kíváncsian várjuk, mikor "oltják le a villanyt" Bencsik András Facebook-oldalán. A rendületlenül, és rendszereken átívelően kormánypárti újságíró ugyanis közösséget épít mostan, ami nem lenne baj, ha mindezt nem oly módon tenné, h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária 2013.02.09. 19:56:24

@Maitre:

"Én úgy gondolom, hogy egy normális, épeszű ember elsősorban élni akar, minél hamarabb a rendes kerékvágásban, lehetőség szerint épen és egészben. Ahhoz hogy pert akaszthass akárhova, ki kell onnan kerülni."

Nem.

Normális épeszű embernek nem mindegy, hogy milyen körülmények között él.

Az meg pláne nem mindegy neki, ha vannak olyan csoportok ott, ahol él, akik le akarják bontania demokráciát, és a diktatúrát akarják visszahozni.

A tanúkat egyébként mióta szokták bezárni? Pláne egy kommentezés miatt indított tyúkperben?

Jimmy Reiszmüller 2013.02.09. 19:57:18

@Maitre: Ne játszd az eszed, nem illik a mesterségesen erőltetett stílusodhoz!

Maitre 2013.02.09. 20:00:55

@Mária: Elnézést, én azt hittem, általánosságban filozofálgatunk. A tyúkper részletei annyiban érdekelnek, amennyit leírtam; túl mocskos az istenadta nép szája, amin kijön az ő lelke (meg ami még benne van), ami szintén túl mocskos.
Már nagyon ideje volt, hogy valaki visszafogja. Ha így, akkor így, de legalább történt valami.

És ez teljesen pártfüggetlen vélemény.

Maitre 2013.02.09. 20:02:57

@Jimmy Reiszmüller: Pedig az szinte mindig ilyen. Sajnálom ha nem felel meg az ízlésednek. :)

Maitre 2013.02.09. 20:07:28

@Maitre: Annyiban kiegészíteném, hogy nem tudom miért pont az a komment verte ki a biztosítékot, amit valaki beidézett, ettől kismillió durvább van minden nap. De a lényegen nem változtat.

nick066 2013.02.09. 20:08:28

@braue: "jobban ráhajtanak a piti bűnözőkre mint a mgyarok."
Jól is teszik, többek között azért is élhetetlen az ország (mármint Magyarország), mert gyakorlatilag büntetlenül kirabolhatnak, meglophatnak stb. közben meg holmi szarzsák úr pitiáner ügyében ilyen nyomozást folytatnak le.

Mr. Mojo 2013.02.09. 20:12:31

szerintem itt halálos félelmes van, magyarországon. fiktátúra van, és a gyorom összeszorúl a fél lemtől. ne báncs minket orbvánviktor, mert jaj de belehalunk. isten álgyameg az itteni ellenáló komentellőket, akik féltik azországot.

Mária 2013.02.09. 20:13:15

@Meridian74:

Szerintem semmi értelme "belezést" beígérni bárkinek is, mert az agresszió agressziót szül, ellenben nem old meg semmit.

De ha már valaki abba a helyzetbe került, hogy a hatósággal vetetik őt elő valami nyomi kis kommentje miatt, akkor legalább legyen képben az alapvető jogait illetően, mert egyáltalán nem biztos, hogy a hatóság fel fogja őt világosítani a jogairól a kihallgatás előtt.

Lesz elég stresszben úgyis, hiszen tanúként beidézve nem mehet vele a jogi képviselője.

2012 január 1-től ugyanis a tanú mellett nem lehet ott az ügyvédje, amikor vallomást tesz. A jogi kérdésekben tájékozatlan emberekkel meg azt csinálnak, amit akarnak az ügyvédje nélkül. Még a jegyzőkönyvbe se biztos, hogy az és úgy kerül, a szóban előadott vallomással megegyező értelmezésben, mint amit és ahogy elmondott a nyomorult.

Fidesz-kormány. Alkalomadtán majd megköszönjük nekik, mert mi nem felejtünk.

Jimmy Reiszmüller 2013.02.09. 20:15:47

@Maitre:

Ízlésbeli dolgokat szerintem te feszegetsz!
Ha kell akkor kifejezed nemtetszésedet, hogy mocskos a nép szája, ha meg éppen úgy adódik, hogy valaki akit te előzőleg "lebutáztál", miközben addig minden személyeskedéstől mentes volt a diskurzusotok álszent majomnak titulál, akkor sajnálkozásodat fejezed ki az ízlésbeli eltérés miatt!

Bohóc!-.)

Maitre 2013.02.09. 20:16:37

@Mária: " Alkalomadtán majd megköszönjük nekik, mert mi nem felejtünk."

Pontosan ki az a "mi"?

Maitre 2013.02.09. 20:18:59

@Jimmy Reiszmüller: A Te esetedben a buta nem leminősítés, pusztán a rajtad kívül mindenki számára nyilvánvaló tények összegzése. :) De gondolom ezen is meg fogsz sértődni. Mit csináljunk, mit csináljunk.... :(

Jimmy Reiszmüller 2013.02.09. 20:19:15

@Maitre: Ha így, akkor így, de legalább történt valami.

És vajon mi történt?
Megváltoznak a lelkek attól ha mocskos politikusok akiket a mocskos lelkű nép választott majd csak körültekintőbben "fasszopózhatják" őket a webes felületen?

Maitre 2013.02.09. 20:20:51

@Jimmy Reiszmüller: Vihar történt a biliben. Aztán vagy kiviszitek, vagy kiisszátok. Én az elsőt javasolnám.

Jimmy Reiszmüller 2013.02.09. 20:21:03

@Maitre: Mit csináljunk, mit csináljunk?

Mondjuk leszophatnál!-.)
A tények makacs dolgok persze, buta vagyok az internetes hangok is megmondták a frankót!-.)

2013.02.09. 20:21:08

Megint csúfolják Fery-t, a szemetek!

Maitre 2013.02.09. 20:22:35

@Jimmy Reiszmüller: Elég legyen, vagy kiteszlek a homokozómból! :)

Mária 2013.02.09. 20:23:08

@Maitre:

Túl a jogi vonatkozásokon, szerintem sem a personal branding (énmárka), sem a reputation management (hírnévmenedzsment) szempontjából sem szerencsés, ha egy közszereplő izomból próbálja kezelni, netán tiltani a közösségi oldalakon róla megjelenő véleményeket.

Vannak erre mostanra szépen csiszolt, jól bevált módszerek, hogy hogyan kell profi módon kezelni az efféle helyzeteket úgy, hogy az illető a lehető legkevesebb népszerűségvesztéssel jöjjön ki belőle.

Jimmy Reiszmüller 2013.02.09. 20:24:51

@Maitre: Ez a vihar arra jó volt, hogy még többen lekurvanyázhassák a delikvenst az apropóján!-.)
Ja meg itt vagy te is, mint egyéb állatfaj!
Másra nem!
A mocskos szájú tollforgató internetes terroristák vs. önmagukat erkölcsi magasságokba emelő fasszopó politikusok meccs kimenetele skiccpalinál sem volt kérdéses!-.)

hot-spot (törölt) 2013.02.09. 20:28:02

No!
Jött már valakiért a nagy fekete ótó?

Broad Bandi 2013.02.09. 20:28:51

@Meridian74:
a (hitelesített) https elvileg megvéd a "közbülső" lehallgatás ellen, még ha az adatcsomagokat össze is gyűjtötték. Azt pedig, hogy ne tudják egy közbülső ponton terminálni a https-t (majd feléd egy másodikat nyitva emulálni az eredetit), a tanúsítvány lánc ellenőrzésével lehet elérni. Bár nyilván ez is hamisítható, de az már nemzetközi bűncselekmény.

2013.02.09. 20:30:41

@hot-spot: jött egy az előbb, aztán rá kellett jönnöm hogy pizzát rendeltem kb 1 órája

Maitre 2013.02.09. 20:32:27

@Mária: Az én szememben pl. jelentősen nőtt a népszerűsége, és biztosra veszem, hogy nem vagyok egyedül. Akiket meg beperelt, azok úgyis utálták. Ilyenformán jól jött ki belőle, nem? :)

A nemizomból kezelés mindaddig működik, amíg a nép át nem változik csőcselékké. Nagyon stabil idegek és némi szerencse kellenek ahhoz, hogy pontosan eltaláld azt a pontot, amikor ez megtörténik. A többség vagy kicsit előbb lépi meg, vagy kicsit később a kelleténél. :)

Van hogy lépni kell. Mindegy merre, de kell.

Maitre 2013.02.09. 20:33:12

@hot-spot: Egy békaember jött csak. Azt mondta, pizzát hozott.

Tamás Csacsicska 2013.02.09. 20:33:43

Orbánék mindent ellenőrizni és a befolyásuk alá akarnak hajtani. Először elérték ezt a jogszolgáltató hatóságokkal: Polt és az Ügyészség, rendőr érdekvédelmi szervek anullálása = rendőrök megfélemlítése, bírák nyugdíjazása = fiatal, Fidesz barát bírók beültetése és Handó Tünde, a család barátja, stb. Innentől kezdve senki se bízzon abban a fogalomban, hogy „IGAZSÁGszolgáltatás”.

Orbán súlyos ellenfele az Internet, mert technikailag nem tudja az ellenőrzése alá vonni. Olyan nagy az adatforgalom, hogy képtelenség az ott elhangzó információt elemezni. Nincs az a technikai megoldás, ami erre képes lenne. Egyelőre az ellenőrzés random-szerű - persze a titkosszolgálatok az összes fontos posztot izgalommal olvassák. Még az is lehet, hogy kommentelnek, provokálnak. Sőt: biztos.

Marad tehát a megfélemlítés: egy kiragadott precedenst (Papcsák) hangosan kommunikálni. A kommentelők java része erre beijed és óvatosabb lesz. Sajnos Orbán annyira ostoba, hogy nem érti: nem a véleményekkel, hanem a valósággal kellene többet foglalkoznia. Ha szárnyalna a gazdaság, nem lenne munkanélküliség, stb. – akkor nem lenne kritika. Igazi diktátori tempó, hogy el kell hallgattatni a bírálatokat és akkor már nincs is baj.

Ha nem beszélnek róla, akkor nincs is munkanélküliség. Copyright by Habony Árpád.

Jimmy Reiszmüller 2013.02.09. 20:35:51

@Broad Bandi: Bár nyilván ez is hamisítható, de az már nemzetközi bűncselekmény

Nem mindegy az nekünk már?-.)
Nem elég, hogy kevés lófaszt értek azokból a nyilvánvalóan hasznos tanácsokból amit írtok, még itt van gondnak az is, hogy mindjárt zár az internetkávézó!-.)

Jimmy Reiszmüller 2013.02.09. 20:37:14

@Maitre: Van hogy lépni kell. Mindegy merre, de kell.

Nagyon nem mindegy, hogy merre!
Le kéne lépni!

Maitre 2013.02.09. 20:37:48

@dr kotász: Várjál, azt lehet hogy én kaptam meg.

Jimmy Reiszmüller 2013.02.09. 20:39:20

@Maitre: A nemizomból kezelés mindaddig működik, amíg a nép át nem változik csőcselékké.

A népre általában csőcselékként szokás tekinteniük, kivéve azt a rövid időszakot amikor kampányolnak és választásra buzdítják ezt a csőcseléket!

2013.02.09. 20:44:14

@Maitre: Nézd meg a pizzádat tüzetesen, 3 olajbogyóból egy tuti hogy kamera.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.09. 20:54:47

@Maitre: azért a szóban forgó elvtárs azt hiszem, bőven adott okot a vele szemben használt stílusra.

Nutszeru 2013.02.09. 20:56:52

Momentán nincs kedvem több mint 300 hozzászólást végigolvasni; így bocs ha volt:
1.) Hogy legyen egy közös alap: Én sem repdesek a politikusokért. (Bár az önkormányzati képviselőmnek szobrot állítanék...)
2.) Valakiről leírtál valamit, az internet névtelenségébe bújva, de lebuktál.
3.) Feljelentett, meglettél.
Mi itt a gond??? Ha szavaid tudod igazolni semmi gond. Ha nem? Miért mondtad?
Qrvára le kellene már szokni a név nélküli mocskolódásról! Alapnak kellene lennie, hogy amit egy fórumba, vagy hozzászólásba leírok, azt szemtől pofába is vállalom.
Ja, úgy már nem írtad volna le? Ciki. Akkor ne csináld.
Én is rohadt pipa lennék, ha valótlanságokat, féligazságokat állítanának rólam. Szerintem ez mindenkinek jár.
Különböztessük már meg a magánbeszélgetéseket, email-eket, telefonokat, olyan írásoktól, amit akár több ezren is olvashatnak.
Mindenkinek fel kell tudnia mérni józan paraszti ésszel, hogy akiről ír mennyire közszereplő, és mekkora sansza van, hogy feljelent. Egy Orbán Viktorról bármit írhatsz, mert ha fel akarná jelenteni az orkokat, egy többezres hivatalt kellene létrehoznia. De ha a szomszédodról, a helyi üzem vezetőjéről, vagy a jegyződröl dobsz fel el kétes, jóhírnevet romboló írást: hát ne csodálkozz ha rajtavesztesz.

Mitzimackó 2013.02.09. 21:02:16

@nick066: eszement vagy. hozzátartozó ellen se kell vallani. amúgymeg bárki megtagadhatja a vallomást.

Mitzimackó 2013.02.09. 21:03:29

@Nutszeru: mondod mindezt névtelenül. tehát rágalmazásra készülsz?

Mitzimackó 2013.02.09. 21:05:43

@Tamás Csacsicska: ilyen pótcselekvés a rezsicsökkentés. holott normális gazdaság kéne normális keresetekkel.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.09. 21:08:03

A sunyi, aljas, szánalmas, álcivil birkamenet telefonon zaklatja a magyar polgárokat!

Egyik nap csörgött a telefon, a szám ismeretlen. Gondoltam, megint valami felmérést végeznek, vagy beteg gyerekeknek gyűjtenek. De nem. Egy gépi hang Gyulára invitált a békemenetre. Igazán sajnáltam, hogy nem személyesen kerestek fel, mert szívesen megkérdeztem volna, hogy honnan nézték ki a számom, fizetik-e az utam, lesz-e ingyen ebéd, esetleg vigyek-e magammal még egy embert.

Az is érdekelt volna, hogy önszorgalomból telefonál-e, vagy megbízták, ha igen, ki és mennyiért. Végül: hol lakik, mi a munkája, hány gyereke van, és tervezi-e, hogy külföldre költözik. Nagyon felbosszantott az eset!

Hogy mer ez a szemét, csőcselék banda otthon zaklatni? Állítólag még fel is fegyverzik őket.
Hja ezért jó a Kubatov mocskos listája!

Nutszeru 2013.02.09. 21:14:09

@Mitzimackó: Tök igazad van. Bevallom Én is csak 1-2 éve nyugodtam le.
Előtte volt ész osztás rendesen nálam is. Lehet, hogy túl sarkosan fogalmaztam.
Törekedni kell arra, hogy olyat írjunk le, amit a való életben is vállalnánk. Sajnos mostanában eléggé elszabadult a név nélküli mocskolódás. Van aki megérdemli, van aki nem. Rohadt nehéz igazságot tenni. Jelen esetben jó volna látni a teljes képet. Emberünk hova, mikor és mit írt be. Más az ha egy relatív kis közösségben esnek neked, és megint más ha egy többezres település polgármesterét szapulják. Mint amikor a tolvaj lányokat előzetesbe rakták, néhány száz forintnyi bizsuért. Nem biztos, hogy ott kellett volna meghúzni a határt.
Jelen eset részletes ismerete nélkül fene se tudja, hogy a nem létező vékony határ melyik oldalán ált emberünk.

Nutszeru 2013.02.09. 21:16:32

@Nutszeru: Nyelvtannáciknak:"állt"

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.09. 21:30:06

@shaw_2012: mert a kuruc épp oly hiteles, mint a kurvaanyád, igaz-e nácikám? (ja, tudom: te sem vagy náci, csak épp úgy nézel ki, mint egy szarházi nyilas)

Mária 2013.02.09. 21:42:42

@Maitre:

"Az én szememben pl. jelentősen nőtt a népszerűsége, és biztosra veszem, hogy nem vagyok egyedül."

A te perverziód, hogy milyen típusú embereket kedvelsz és milyeneket nem, semmi közöm hozzá, amíg nem ártasz vele senkinek :D

2013.02.09. 21:42:48

Hasznos lehetőség ez a kommentelés. Pár ember a hétköznapi élet, számára kedvezőtlen helyzeteit, előnytelen alkupozícióit pár anyázó sorral meg tudja torolni. Így kevesebb buszmegálló, kuka, közlekedési tábla válik áldozattá:)

nu pagagyí 2013.02.09. 21:46:30

Hiányolom a posztból az idézetet, ami miatt Papcsák perel. Nem tudom mi lehet az, de szeretném változatlan formában megismételni.

villamos alóli kacaj 2013.02.09. 21:53:48

Nemrégiben jeleztem, hogy elkezdték a Pobjedákat feketére festeni.
Elkészültek.
És jönnek.
Értem.
Érted.
Érted?

nu pagagyí 2013.02.09. 21:54:10

@Nutszeru: Szép szavak, de tegyük hozzá azokat a primitív, bosszúálló embereket akik a hatalmat gyakorolják kies országunkban. A köz pénzén eltartott választott tisztségviselők próbálják elviselni a kritikát, dolgozzanak úgy, hogy megfeleljenek annak a bizalomnak, ami felemelte őket. Ha időközben elpackázták, akkor viszont kussoljanak. Papcsák ez a kategória, lassan szétlopja a rábízott közösségi vagyont, nem számol el a tetteivel a nyilvánosság előtt, nem tiszteli a választóit.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.09. 21:55:24

@shaw_2012: csak a hitelességének nem tesz jót te tetves náci gané!
Állatnak nem neveznélek, mert az sértő lenne az állatokra nézve.

reszeg tengeresz 2013.02.09. 21:56:52

De azt a kibaszott gyurcsanyt megsem tudjak leultetni...akkor siman szavaznek rajuk.

christophe 2013.02.09. 21:57:14

Nos a magànvèlemènyem,aki teheti,ès akarja huzzon el M.o-rol,aki nem teheti de akarnà,oszintèn sajnàlom,aki teheti de nem akarja az èljen boldogan M.o-n!!!Mindazonàltal ugy gondolom,hogy màs vèlemènyèt meghallgatni,esetleg àtgondolni a hallotakat,mindezt kulturàlt hangnemben,nem àrthat senkinek.

nu pagagyí 2013.02.09. 21:57:47

@shaw_2012: Szerintem a cigányok valóban éheznek, mi a problémád. A éhségmenetben nem bajerzsóti féle elhízott patkányok díszcigányok és fizetett statiszták vannak, mint a kormány általfinanszírozott haknibrigádban.

zembertelen 2013.02.09. 21:58:24

@Az orbáni Felcsút is bundázott, de égő!:
" Állítólag még fel is fegyverzik őket"
Többet ésszel mint erővel.
Az erő velük van.

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.02.09. 22:09:56

@shaw_2012: Eddig szépen kértem, hogy ne emlegesd a kisebbségeket. Most újra szólok. Az eddigi hozzászólásaidat törlöm, és még egy rasszista megjegyzés után téged is kimoderállak innen.
Ez nem fenyegetés, hanem tény.

gomorra 2013.02.09. 22:10:20

Papcsák buzikám! Lófaszt a seggedbe :-) Engem is beidézel te kis taknyos?

A Látó 2013.02.09. 22:14:17

Ha jól tudom egy nyugdíjas nénit vittek be.
Papcsák nagy lehet a baj, ha már egy mamókától is fosol!
Család?
Jól van?

Maitre 2013.02.09. 22:22:15

@Mária: Én mindenkit kedvelek. Csak van akit nem annyira látványosan. :)

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.02.09. 22:35:04

@Maitre: Elnézést, hogy ilyen soká... Abszolút hétköznapi családanya vagyok,és lefoglalnak :-)), így aztán már nem láttam órák óta, hogy mi történik itt.

Mákosi Rátyás 2013.02.09. 22:44:18

@vitalis06: "kommentelés, fb?
Már legalább 2 éve csak VPN-nen keresztül. Hülye aki a saját IP címét használja"

Igen. Meg TOR project, ha szabad megjegyeznem...

Meridian74 2013.02.09. 22:59:48

@Broad Bandi: a https valóban arra való, hogy ne lehessen lehallagtni a kommunikációt. Csakhogy itt a kommunikáció egy forumra megy. Ahol van felhazsnálói név is, és ehhez tartozó belépés, authentikáció, az authentikációhoz meg tartozik egy IP-cím, hogy honnan történt a belépés. Lásd pl. webes felületen a Gmail-t. Ott is https-el védik a mozgó adatokat, azaz nem lehallgatható az éppen elküldött levél, de azt már látod a fiókba bejelentkezve, hogy a legutóbbi 8-10 bejelenetkezés milyen IP-címről történt. És nemcsak a saját IP-idet láthatod ott, hanem ha tudtodon kívül más is sikeresen belépett oda, akkor ott lesz a listában az "idegen" IP-cím, sőt erről figyelmeztető üzenetet is kaphatsz, mint szokatlan tevékenység a fiókodban, amely arra utalhat, hogy pl. esetleg feltörték a fiókod jelszavát...

Ugyanígy ott lesz a forum-motort kezelő webszerver logjaiban is "ki" mikor és melyik IP-ről használta a forumot, azaz az egyes kommentekhez tartozó IP cím is. Bonyolítani lehet a helyzetet pl proxyval, vagy VPN-el, de ez csak annyit jelent, hogy eggyel több szolgáltatót kell meginterviewolni az adataiddal kapcsolatosan...

Ezt kivédeni csak saját tulajdonú proxyval (ott te azt teszel, amit akarsz elven), vagy TOR-al lehet.

Meridian74 2013.02.09. 23:02:04

@dr kotász: huh, bassza meg, akkor legutóbb lehet azért tört majdnem bele a fogam... meg furcsán ropogott az a bogyó! A többiek mondták is, furcsán szikrázott a szemem (én meg azt hittem, a fájdalom teszi ezt)... :D

jelentéktelen alak 2013.02.09. 23:07:10

Nem ismerem az ügy konkrét hátterét, de volt már szerencsém olvasni néhány olyan kommentet, ami után magam is a vélemény formálás szabadságának korlátozása mellett szavaztam volna hirtelen indulattól vezérelve.

Így higgadtan, azt mondanám, hogy ostobaság törvényekkel, szabályozni a megjelenő kommenteket. De kifejezés mód területén mégis hatni kellene az eberekre, hogy önkontrolt gyakoroljanak.
Ma már talán nem is füstös kocsma trágárság otthona, hanem néhány kommentelő miatt a fórumok/ hozzászólások. Ez semmi képen nem helyes. Az sem helyes, hogy emberek ismeretlenül sértegetik egymást következmények nélkül a virtuális vitatereken. Erre szerintem is ki kellene találni valami féle féket, de csak is következetesen. Nem a vélemény miatt!!! Még akkor sem, ha maga a vélemény a felkavaró a többség számára! De a trágár szóhasználat és a vitapartner sértegetése akkor sem szabadna elfogadott legyen, ha azzal a többség egyet ért egyébként. (mondjuk az már önmagában is baj, ha a többség egyetért a vitapartner sértegetésével...)
Ezt elképzelni sem tudom, mikét lehetne szabályba foglalni. Ezért ezt nem is külső szabály kellene kezelje, hanem minden egyes hozzászóló önmérséklete. Ami meg azért működne döcögve, mert minden emberben van több kevesebb kettős mérce.
Tehát nem egyszerű. A feljelentés szerintem sem a jó eszköz. De valami mégis csak kellene! -szerintem...

Csigataposó 2013.02.10. 00:02:25

Tenyszeruen: Papcsak egy okor, tenyeszteni nem tenyesztik, tejet nem ad igy bika vagy tehen nem lehet, marpedig hogy egyfajta marha az tutibiztos.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.10. 00:08:12

@Meridian74: a https ennél egy picit több dologra való. Pl. többé-kevésbé biztos lehetsz benne, hogy valóban azzal a szerverrel kommunikálsz, akivel szeretnél, nem estél valami dns poisoning vagy egyéb huncutság áldozatául.

tábormegsemmisítő 2013.02.10. 00:24:02

Azért ez a feljelentgetősdi nem ma kezdődött, és jópár eset megelőzte a másik oldalon.

Bencsik Andrást felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Mécs Imre (akkor éppen kormányon levő MSZP képviselő) feljelentése nyomán, mert leírt egyet és mást a tarka múltjáról.

Én személy szerint nem örülök ha így mennek a dolgok (Papcsákot is beleértve), de aki úgy akarja beállítani, hogy eddig rendben volt, az hazudik és manipulál.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.10. 00:26:58

@tábormegsemmisítő: azért kicsit más dolog volt, hogy bencsik pártélet andRiska hazudozott valamit, valóban rágalmazott és megint más ez az eset, mikor csak véleményt nyilvánított valaki.
De javíts ki, ha rosszul ismerem az előzményeket!

(arról nem beszélve, hogy bencsik elvtárs a múltjával jobban tenné, ha befogná a pofáját! - nem, nem a szólásszabadságot akarom korlátozni, pusztán egy retkes ex-komcsi nekem ne kommunistázzon és ne játssza a demokratát!)

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.02.10. 00:27:04

Nem lesz az a bíró, amelyik elítél bárkit is.
Egyébként meg biztos feltörték a Wifit, az asszony volt, a gyerek, bejárása van a szomszédnak és nem vagyok beszámítható.

És egyébként ez hogy lesz a közeljövőben?

Azt nem lehet leírni, hogy Papcsák úr hülye, csak akkor, ha odateszem mellé a szerintem szót?

Mert akkor szerintem úgy, hogy azt sem tudom ki ez a Papcsák. Ha pedig nem elég a szerintem, akkor Papcsák úr nagyon okos. Annyira, hogy fejben kiszámolja három milliszekundum alatt az első nyolcvanmillió prímet.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.02.10. 00:29:04

@tábormegsemmisítő: Kommentelőt érteeeed?

Ja egyébként most kinyomozlak azonnal, mert azt állítottad, hogy hazudok.

tábormegsemmisítő 2013.02.10. 00:59:33

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:

Sok eset volt már eddig, amikor kommentelőket jelentettek fel becsületsértésért. A törvény 1978-ból való, a Fidesz már akkor tudatosan készült a diktatúra kiépítésére:

www.journality.hu/Ragalmazas-Becsuletsertes/9/403/0

A webes fórumok becsületsértési ügyeinek jogi hátteréről itt olvashatsz (még a fideszkormány megalakulása előtti időből):

jogtoro.blogspot.hu/2010/04/becsuletsertes-weben.html

tábormegsemmisítő 2013.02.10. 01:04:58

Külföldi fórumokon az itteni kommentek kb. felét kapásból kimoderálnák. Van akit már a nicke miatt, vagy a modortalansága miatt, vagy az extrém tartalom miatt. Ennyit a szólásszabadságról.

Jimmy Reiszmüller 2013.02.10. 01:33:53

@jelentéktelen alak:

Az sem helyes, hogy emberek ismeretlenül sértegetik egymást következmények nélkül a virtuális vitatereken.

Ha a való életben sértegetik egymást akkor mi a fene történik, mint következmény azonnal rohannak a bíróságra?
A való életben is rövid úton elküldöm az anyjába azt aki egy vitás kérdést személyes síkra terel és nem függök tőle, mert mondjuk a főnököm!
Persze nem helyes és még kb. 1 millió dolgot fel tudok sorolni ami nem helyes!

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.10. 01:35:15

@Jimmy Reiszmüller: én a főnökömet is elküldtem az anyjába... :D

Jimmy Reiszmüller 2013.02.10. 01:46:52

@fidesz = népirtó csőcselék:

Bátor vagy!-.)

De most komolyan!
Bárki feljöhet és hozzászólhat a saját stílusában.
Ha valakit zavar akkor húz magának egy szintet, ahogy Maitre is és csók!
Ha valaki nem felel meg neki stílusában akkor nem szól hozzá!
Nagyjából ez történne egy valós kocsmában is ha oda különböző kulturáltságú iskolázottságú egyének betévednének!

Jimmy Reiszmüller 2013.02.10. 01:55:17

@tábormegsemmisítő:

Idézek az utolsó linkedből mert én pontosan ezt a jelenséget írtam le csak a saját szavaimmal (tolakodnak bele a pofánkba, talán így hangzott)

"Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a nyilvánosság előtt ismert embereknek többet kell tűrniük a médiában, így az interneten is. A nyilvános szereplésekkel az is együtt jár, hogy más emberek véleményt mondanak róluk, időnként talán erős kifejezéseket is használva. Legalábbis a mindennapi élethez mértem. De éppen ez a lényeg. Hogy nem a mindennapi élethez mért, ha valaki a munkáját és a magánéletét is teljes mértékben a közvélemény elé tárva éli. Ha valaki nem várja el az intimitást a maga számára - ad absurdum - a nemi életét illetően, sőt, maga avat be abba több millió tévénézőt, hogyan várhatná el a közvéleménytől a tartózkodást életének más személyes vonatkozásainál? Nem lehet kettős mércét használni a nyilvánossággal való kapcsolatban."

A politikus egészen más kategória és ezért eszem ágában sincs bármilyen "önmoderációt" magamra erőltetni!
Dicsőíteni vagy a kurvaanyjába küldeni csak a két véglet mely a reá irányuló figyelemnek a kívánatos vagy nemkívánatos hajtása!
Szagolja mindkettőt!
Jó nagy öntökönszúrás ha bíróságra megy mert ezzel csak önmagát karaktergyilkolja a kurvaanyázás meg jön majd továbbra is a rejtett IP mögül!

LuciFerko 2013.02.10. 02:03:16

Akit beidéztek, az SÜRGŐSEN távolítson el MINDEN tört szoftvert a gépéről! Egy krekkelt windows és egy office már bőven elég ahhoz, hogy felfüggesztettet kapjon, és így meg is van a priusz! Munkahely, karrier bye-bye.

LuciFerko 2013.02.10. 02:04:12

Mert ha oda kerül a sor, le fogják foglalni a gépet, és MINDENT át fognak vizsgálni. Tudják jól, hogy a tört szoftverek miatt a júzerek többségét csúnyán meg lehet rángatni.

Mr. Mojo 2013.02.10. 02:58:39

"Lenyomozták, majd beidézték a kommentelőt".. Éppen ideje. magam vezetném a csapatot, amelyben ezeket a trollkodó megszállott fizetett buziköcsög kommentelőket tarkón lőné. Minden indexes blogban 4-5 ember generál vitát, más neveken.

2013.02.10. 03:04:20

@Jimmy Reiszmüller: "... ha nem mondja el azt a beszédet amelyben a szovjet csapatok kivonulását követeli akkor ma nem emlékezhetnének rá egyesek úgy, hogy ő zavarta ki az oroszokat!-.)"

...majd nehany ev mulva, a sok-sok koponyegforgatas utan, utanuk szaladt egeszen moszkvaig, egy kicsit segget nyalni, mert maocetung bacsi utodainal mar nincs lejjebb max. Eszak-Koreaba kell meg eljutni kicsit tobbet tanulni a diktaturakrol. Igaz, Eszak-koreaban nem lehet majd magyar allampolgarsagot arulni, mint az oroszoknal es a kinaiaknal. Igen, o a te viktorod.

Mikrobi 2013.02.10. 07:21:01

Az első mondatban két helyesírási hiba is volt, úgyhogy tovább nem is olvastam. Azért kifejezem az örömömet, hogy a személyeskedő kommentelőt megtalálták és felelősségre vonták:-)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.10. 07:51:36

@tábormegsemmisítő: Attól függ, hogy melyik külföldi országra gondolsz. Tudod, a külföld nem egy egységes massza...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.10. 07:55:03

@tábormegsemmisítő: Mécs Imre nem SZDSZ-es volt?

Egyébként nem kellene ugyanannak a jogi kategóriának lennie a kommentelésnek és az újságírásnak, az egyiknek kicsit nagyobb a felelőssége.

EMU 2013.02.10. 08:05:57

És a technika: a kommentelőket nem gyanúsítottként vagy elkövetőként idézik be és hallgatják meg, hanem tanúként! Ez azt jelenti, hogy kötelesek beszélni, illetve igazat mondani, nem tagadhatják meg a válaszadást, hiszen tanúk. Amennyiben gyanúsítottak lennének, abban az esetben ugye magukra nézve terhelően nem kötelesek beszélni, ellenben ha tanúként hallgatják meg őket, úgy kötelesek olyan kérdésre válaszolni, hogy pl. a nicknév mögött ki szerepel, más is használja-e az adott nicket és a többi. Gestapo módszer, átlátszó, szemét, megfélemlítő. Ez a fidesz 2012-ben, ennek tapsol a sok eszetlen, meg menetel mellette.

az_igazi_trebitsch 2013.02.10. 08:46:42

@Mikrobi: Fel tudod fogni, hogy mit mondtál (mit írtál), 2013-ban, egy magát demokratikusnak valló ország polgáraként? Tudod, hol tiltott, üldözendő és büntetendő a személyeskedés? Például Észak-Koreában. Neked ott a helyed.

az_igazi_trebitsch 2013.02.10. 08:52:51

@tábormegsemmisítő: A moderálás és a hivatalból büntetés két külön műfaj. Egy weblapnak jogában áll eldönteni, mit enged megjelenni, és mit nem. Ezzel még nem sérti meg a szólás szabadságát. Én viszont állampolgárként, amíg törvény nem tiltja, a szólás szabadságának jegyében azt írok, amit akarok, akár megjelenik, akár nem.

az_igazi_trebitsch 2013.02.10. 08:57:34

@Mr. Mojo: Egyetértek. Én is tarkón lőném az összes buziköcsögöző kommentelőt.

nick066 2013.02.10. 09:03:25

@LuciFerko: Nem mindig van erre idő (pl. egy váratlan házkutatas esetén)
Én a Truecrypt használatát javaslom mindenkinek, összesen annyival több vele a macera, hogy induláskor be kell írni egy jelszót (hosszút érdemes használni) Notebook-ra meg szerintem kötelező amúgy is, ha nem akarjuk mindenünket közkinccsé tenni egy lopás esetén.
hu.wikipedia.org/wiki/TrueCrypt

A naivaknak ajánlom: lejárt ingyenes WinRAR miatt lefoglalt gép:
rohejorszaga.blog.hu/2012/07/18/a_nav-ot_meg_mindig_nem_erdekli_a_birosag_feljelentettem_oket

rugoman 2013.02.10. 09:11:21

@EMU:
Emlékezni viszont nem kötelezhetők, uh.: nemtom, nem emléxem, stb.
Kicsit pitinek érzem az ügyet: "szidtad a bringámat, megmondlak apunak" eszem megáll..

DNA 2013.02.10. 09:23:23

Ki a retkes fa.zom az a papcsák?

Mária 2013.02.10. 09:26:39

@Mikrobi:

A személyeskedés nem büntetőjogi kategória, hanem érveléstechnikai hiba.

Nem mindegy ám :D

Mária 2013.02.10. 09:29:08

@Mr. Mojo:

"Éppen ideje. magam vezetném a csapatot,"

Szerintem ha jelentkeznél Pintér Sanya internet-rendőrségébe, hamar feljebb tudnál jutni a szamárlétrán ezzel a dícséretes hozzáállásoddal.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.10. 11:58:49

@Jimmy Reiszmüller: ez így nem igaz. Kocsmában egy kicsit kigyúrt, de józan állapotban normális emberből is válhat kötekedő tahó. Sajnos.
És az az élő fába is bele fog kötni, mert ő erős fiú.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.10. 11:59:44

@Mr. Mojo: azért az a tarkólövés - már csak emiatt a böffentésed miatt is - rád is rádférne. :D

tábormegsemmisítő 2013.02.10. 13:34:25

@Jimmy Reiszmüller: @Távmunkás: @az_igazi_trebitsch:

Együtt válaszolok, mert az elv ugyanaz: a szólásszabadságnak is vannak korlátai. Személy szerint ennek nem örülök, de ettől még így van. És az internet korában már nem lehet a "hivatalos" sajtót és a magánírásokat szétválasztani

Ezt mondja ki a jog, ez volt eddig a joggyakorlat Magyarországon, a mostani ellenzéki politikusok javára is (Mécs Imre eredetileg SZDSZ-es volt de Megyó idején már az MSZP színeiben került a parlamentbe). És ez a kommentelésekkel kapcsolatos moderálási gyakorlat angol és német nyelvű újságok kommentelőit például nagyon aktívan moderálják, ezt személyesen is tapasztaltam

De hogy ne legyen ennyire száraz a kommentem szövege felteszek nektek egy kérdést: Gyurcsány plagizált a diplomamunkájában vagy nem? Saját véleményemet nem fogom megírni

GennyesTus 2013.02.10. 14:25:02

@moloy: Az, hogy a politikusoknak nincs becsületük, szimplán tény. És hát a tények makacs dolgok. Ez maximum becsületsértés lehetne.

jelentéktelen alak 2013.02.10. 17:54:33

@Jimmy Reiszmüller: Jogos. Bár annyi különbség mégis akad, hogy aki való életben sért meg, annak számolnia azzal a lehetőséggel, hogy nem elküldve lesz a melegebb éghajlatra, hanem esetleg a sértett fél a tettlegességtől sem riad vissza. A virtuális közeg ettől megvéd.
Nem a feljelentés mellett vagyok!!! De az sem tetszik, hogy ahogy egyesek viselkednek másokkal. Egy véleménynek hangot lehet adni kulturált formában is. Miért kell valakinek anyáznia? Mint írtam, nem ismerem az ügy hátterét és azt sem, hogy min pöccent be a feljelentő. De remélem, hogy néhány anyázgató gyáva és érdemi vitára alkalmatlan ember visszább a stílusából eztán. Ha a feljelentett is csak trágárságra volt képes, akkor olyan nem bánom a történteket. Azzal együtt, hogy nem is tartom követendő példának.

dennisthemenace 2013.02.10. 18:38:53

@politikus-omm: Magyarorszag csak papiron europai.. Kerdes, a multkori botrany utan a britek egyaltalan valaszolnak e magyar megkeresesre.

Jimmy Reiszmüller 2013.02.10. 20:51:12

@tábormegsemmisítő:

Nem tudom eldönteni!
A hírtévés meggyanúsítása nekem nagyon erőltetettnek tűnt, ment a súlykolás ezerrel és eközben a bizonyítékaikat melyeket csak lobogtattak egyértelműbben is közzétehették volna (hogy hogyan arra a hvg bizonyítékbemutatása a példa a Schmitt ügyben)
Ugyanazt mondom amit a felállt vizsgálóbizottság, nem tudom eldönteni!
süti beállítások módosítása