2019.01.06.
17:24

Írta: lbm

Kedves Viktor! Konzultáljunk!

Kedves Viktor! 

Konzultáljunk! Tegyük meg, mert ahogy látod kényszeredett mosolyod mögül, azért a helyzet nem rózsás!... Te is tudod, csak nem érted. Valószínüleg fogalmad sincs, hogy mi történhetett, miért durvult el némileg a népharag veled szemben, és miért vált a Te területed, az utca, másoké. Olyanoké akik nem szeretnek Téged. Pedig eddig minden jól ment. Beleegyeztek, eltűrték, belenyugodtak, végignézték, hagyták, csak mulyán morgolódtak, elengedték... Most meg mi van má'?!

Semmi baj! Nem is értheted. Kijöttél a suliból és beültél a politikába, a Parlamentbe. Tudom én, hogy az sem könnyű meló, de azért valljuk be nem mindíg olyan kötött keretek közt folyik, mint egy másik. Elmondom milyen a  másik. Az a fajta amiben az ember nem cégtulajdonos, nem főnök, csak egy mezei dolgozó, itt Magyarországon. 

A mai munkavállalót már eleve úgy veszik fel egyes munkaadók (tényleg akinek nem inge ne vegye magára!), hogy elmondják mik az Ő feltételeik, te meg vagy aláírod, vagy viszlát, mert igen hamar érkezik egy másik aki tuti aláírja, mert mégiscsak enni akar adni a gyerekének, olyankor meg minden jó. Még a 400 túlóra is, három év mulva kifizetve, vagy lecsúsztatva.

Én speciel 3,30-kor kelek ( bár mostanában lustulok és 3,45-re állítottam az órámat). Naponta csak két órát utazom a munkába meg haza, és erre nem is panaszkodom, mert két éve még három és fél órámat vett el ez a napomból. Kb: 130 000 -138 000 nettó/hó a keresetem. Nagyon szerencsés vagyok így 40-en túl, mert 8 órát dolgozom/nap és szeretem a munkámat. Ám ez pár éve van csak így. Előtte a következő alternatívákat rakták elém, azért, hogy legyen munkám, bérem, tudjam fizetni a számlákat, együnk, éljünk valahogy, bocsánat, de lósz@r bérért: 

- bejelentelek 4-6 órába ( nyugdíj szempontjából tré)

- bejelentelek minimálbérre ( nyugdíj szempontjából tré)

-írd alá a szabit, de ne számíts rá, hogy ki is veheted

-még ezt, meg ezt és ezt a munkát is végezd el a tied mellé, fizu annyi amennyi volt

-mostanában ne akarj gyereket szülni, mert az nekem nem jó

és ezek különböző verziói. Jó! Hát viseljem el, ez van.

Most azt mondod Viktor, hogy ha több ideig dolgozom, lehet több pénzem. Ezt is kipróbáltam. Nem túlórával, de óraszám szempontjából abszolúte: hétfőtől péntekig dolgoztam az egyik helyen 12 órában, szombaton egy másikon, éjjel pedig bedolgozást végeztem. Vasárnap pedig próbáltam úrrá lenni a háztartáson, amire hétköznap nem volt időm. Próbáltam a gyerekemmel lenni, a férjemmel törődni. A kisfiam hálás teremtés, megfelelt neki a közös ebédfőzés, közös portörlés játék helyett... A férjem pedig szeret, és ő maga is hulla fáradt volt vasárnapra. Mindezt miért? Hogy meglegyen a számlára, az ételre, meg a gyerekre a pénz. Na most sokezer embernek így telik az élete ma is. 

Tudod Viktor szomorú, de valóban lehet 400 túlórával/év élni. Nem minősegi, de valamiféle élet ez is. Ám hosszú távon borzalom. Azt sem tagadom, hogy van akinek ez is jól jön; csak azt tévesztetted szem elől, hogy nincs motíváció. Nincs! Mert ma azért kér több túlórát egy munkásember Magyarországon, hogy könnyebben megéljen.

Normális világban azt mondja a dolgozó: túlórázok keményen most két hónapig, mert akkor abból elmegyünk nyáron mondjuk nyaralni. Ezt hívják úgy, hogy motíváció.

Magyarországon ez sajnos egy átlag munkás életében nem így történik. Ő azért túlórázik, vagy vállal másodállást, hogy minden számlát ki tudjon fizetni mert az alap fizetése gáz. Semmi plusszal, élménnyel nincs előrébb, mitöbb, neki a túlórapénz következő hónapban kell. Na de három év múlva???! Könyörgöm! Mi hajtsa még több munkára, ha még az az "élménye" sem lesz meg, hogy jövő hónapban nyugodtabban alhatja az éjszakáit, mert minden dologra megkereste a pénzt?!

Tehát azt elvárni, hogy túlórázzon valaki a normális megélhetésért, de annak a munkának a gyümölcsét csak három év mulva látja, az gyomorvágás neki, szemétség, és egy jó nagy kiszúrás vele. 

Azt cseszted el Viktor, hogy egy más életszinvonalon élsz, és el sem tudod képzelni, hogy dolgozó! családok ezreinek kell kiszámolnia fizetésnap előtt, hogy mennyi zsömlét rakjanak a kosárba. Fogalmad sincs erről a te kis milliődben, ahol nem reszketve figyelitek, hogy jön e a bér a számlára. Nem lenne ezzel baj, mert van aki így él, van aki úgy. Kinek mit dobott a gép. Ám az baj, hogy Téged ez igazából nem is érdekel. Mert ha érdekelne, akkor lenne róla valamiféle fogalmad. 

Soha nem felejtem el, amikor az egyik munkahelyemen 10-e helyett 11.-én jött a fizu. Az egyik kollegina nem jött be 10-én dolgozni, és 11 én az igazgatóság magához hivatta, hogy hát ezt azért nem kéne, hogy egy napi fizetés késésért megtagadja a munkát. Végül erősen meglepődtek, amikor elmagyarázta, hogy ez nem dac volt, vagy valamiféle zsarolás, de mivel nem jött meg a fizu, nemhogy bérletet, de még jegyet sem tudott venni, amivel beközlekedhetett volna a munkahelyére, mert egyszerűen nem volt rá pénze. Egy jegy 350 ft... 

Na Viktor! Amikor majd ezt megértitek a "47 000 ft-ból meg lehet élni" agyatokkal, na akkor fogjátok megérteni, hogy miért volt a rabszolgatörvény a vesztetek. 

Boldog 2019-et!

 

 

 

 

 

190 komment

Címkék: NERlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr3114487742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.06. 18:52:27

A konzultáció lezajlott - 15 ezer ember kéri a Soros-tervet. A többi nem.

sinus67 2019.01.06. 19:08:04

@maxval balcán bircaman:
Döntsd már el, hogy 15000, vagy párszáz.
Mellesleg a tüncin való részvételi arány nem azt tükrözi, hogy csak ennyi embernek van tele a hócipője.
A CÖF meneteken sem volt ott az ország kétharmada.

sinus67 2019.01.06. 19:43:06

@maxval balcán bircaman:
Nehogy levonjanak a fizudból! :)

Éhesló 2019.01.06. 19:56:07

Addig örüljetek, míg nem konzultálunk veletek, hanem csak szavazunk, mint múlt évben is tettük:
www.kozvelemenykutatok.hu

lbm · http://nertars.blog.hu 2019.01.06. 23:42:10

@maxval balcán bircaman:
Szerinted ez tényleg a Soros tervről szól?

nick066 2019.01.07. 10:39:49

Én speciel 3,30-kor kelek...

Birkák! elkeserítő, hogy ennyire foggal-körömmel fenntartjátok azt a rendszert. Elég lenne egy kis ideig 9-kor kelned (és még 1 millió társadnak is ezt tenni)és 1-2 héten belül visszatakarodna az alcsúti géniusz a vályogba.

lüke 2019.01.07. 10:46:10

Soros öreg bácsi, OV öregedő bácsi,nem kell már semmit érteniük

Jakab.gipsz 2019.01.07. 11:16:43

Kedves NET-társ blog konzultáljunk!

"Mert az állam rossz gazda majd a piac megoldja", mármint a humán erőforrás anyagi gondjait. Nyafi-nyafi.

Ezt harsogta a sátánfajzat Soros, SZDSZ liberális csőcseléke, kéretik náluk reklamálni.

Ma pedig ismét sereg szemlét tartott Soros, ennyien maradtatok ripacsok, öt pontotokról is csak makogni tudtok. Ennyi.

Jan Mester 2019.01.07. 11:20:57

@sinus67: Az hogy nincs ott az ország 2/3-a nem azt jelenti, hogy nincs elege Viktátorból! Nem látod a narancsködtől a lényeget!

Jan Mester 2019.01.07. 11:22:19

@Éhesló: Minek örüljünk? Az elcsalt szavazásnak? Hogy a román, ukrán, szerb megmondja nekünk, hogy ki kormányozzon? Te tényleg ennyire nem látod a valóságot?

Jan Mester 2019.01.07. 11:23:20

@maxval balcán bircaman: Nézem a képed és mintent értek! Szerencsétlen megvezetett agyhalott!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.07. 11:32:46

@Jan Mester:

Így igaz, megvezetett engem a természetes jó, az igazság felé.

nemecsekerno_007 2019.01.07. 11:34:24

"Magyarországon ez sajnos egy átlag munkás életében nem így történik."

Te is csak képen láttál "átlag munkást"...

Viccesek vagytok egyébként, bár mostanában inkább szánalmasak...

Azt gondoljátok, hogy a többség megélhetne blogolásból, aktivistáskodásból v. civilkedésből? Akkor ki van a boltban gyerekek???!!!
Előbb erős gazdaság kell, utána van lehetőség lelkizésre. Biztos nektek már 15-20 éve jól megy, ezért agyaltok ilyen hülyeségeken, de higgyétek el a többségnek nem. Most kezd csak javulni a helyzet, de nagyon lassan...

sinus67 2019.01.07. 11:46:14

@Jan Mester:
Ezt biztos nekem akartad küldeni?
Szerintem félrement!
Vagy olvasd el megegyszer.

sinus67 2019.01.07. 11:50:30

@nemecsekerno_007:
Szerintem a szánalom a fideszbirkákat illeti a 3 év sorosozás, migránsozás, előtte az 5 éven keresztül ismetelgetett gyurcsányozás miatt.
Kész csoda, hogy a hibbant, fideszes szóvivők és elmeroggyant társaik nem röhögik el magukat az egy mondaton belüli sorosozás világcsúcs döntése kapcsán.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.01.07. 11:51:33

kedves bérrettegők
Menjetek inkább tüntikézni, verjétek magatokat a földhöz jósoxor. Hadd röhögjünk még rajtatok.

sinus67 2019.01.07. 11:53:10

@maxval balcán bircaman:
Majd fog az meg másról is szólni, ha az öreg eltávozik az örök vadászmezőkre.
Azt azért sajnálom, hogy van gyereke, mert ha nem lenne a soros név helyett megint új ellenséget kellene találni.
Mondjuk számodra és nemzethy vezetőd számára nem nehéz, hiszen mindenki ellenség, aki icipicit bírálni mer.

pioneer2016 2019.01.07. 11:53:52

Már megint sok itt a seggnyaló fidesznyik. Miért nem mennek az anyjukba és az origóra?

2019.01.07. 11:55:33

"Azt cseszted el Viktor, hogy egy más életszinvonalon élsz, és el sem tudod képzelni, hogy dolgozó! családok ezreinek kell kiszámolnia fizetésnap előtt, hogy mennyi zsömlét rakjanak a kosárba."

Élt ő szegényen is a falu végén. A nagyon nagy baj, hogy nem hogy ezt elfelejtette, valószínű ez a hatalom személyiségtorzulást is eredményezett nála. Általában jó szemem van a dolgok előre látására, figyeljétek meg, előbb utóbb háborúba keveredünk a horvátokkal, akik keresztbe tettek neki. Nem véletlen jönnek a német tankok, meg az önjáró lövegek és a mobil vadászgép hangár. Orbán megállítása lassan newmzeti érdekké válik!

Dzseem 2019.01.07. 11:59:29

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: olvasva azt, amit írsz .. sajnállak .. se úgy őszintén papa

Hungryhorse 2019.01.07. 12:04:50

@Jan Mester: senki nem csalt el semmit. A megfigyelőitek ott gubbasztottak, a soros sameszai is árgus szemekkel figyeltek, ti meg elbuktatok.
Pont, mint 2006 óta minden országos választáson.
Örüljetek a demokrácia diadalának, a szabad valasztásoknak!

Ha holnap választanánk, akkor is buknátok.
Nem kicsit, nagyot.
Erre adtam neked is linket.
Olvasgasd, tanulj, mert májusban ismét demokratikus választások jönnek, amit ismét buktok, ha így folytatjátok.

pioneer2016 2019.01.07. 12:16:54

@Hungryhorse:

Miért nem az origon lököd a bölcsességeidet?

A KÉT MILLIÓ MENTI MEG EUROPÁT 2019.01.07. 12:17:29

Igazábol roppant szorakoztató, ahogy az egész világ libbantjai élükön Sorossal az országunkat támadják, TELJESEN EREDMÉNYTELENÜL.

Elképzeltek, hogy Makedoniához, Görögországhoz, Ukrajnához hasonlóan, rutinból lenyomják az országot megbuktatják a kormányt. Jöttek, a megszokott Alinszki meg Popovics modszerekkel, már egy tucatot kiprobáltak, és egyik sem müködik, lepatannak, mint kavics a házfalrol.

Jó érzés látni, hogy megörülnek a tehetetlenségtöl, ahogy a HARMADIK KÉTHARMAD sokolja öket, és nem hiszik el, hogy egy számukra ilyen kis jelentéktelen ország dacol velük, és megállitja öket. MI MAGYAROK ÁLLITOTTUK MEG ÖKET. Ez bizony büszkeségre ad okot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.07. 12:18:53

@sinus67:

Soros most se AZ ellenség, ő jelképe, kis csavara csak a háttérhatalomnak. Halálával nem fog semmi se változni.

KunnHalmiAgnes 2019.01.07. 12:39:53

SZRTÁJK !!!
SZRTÁJK !!!
SZRTÁJK !!!
SZRTÁJK !!!

Addig fogunk szrtájkolni, jelentsen ez bármit is, amig le nem mond a kormány.

nemecsekerno_007 2019.01.07. 12:44:18

@sinus67: Az folyamatos Sorosozás nyílván engem is idegesít, igyekszem kerülni, de az nagyon naív aki elhiszi, Soros csak egy öreg bácsika és nincs olyan, Soft Power meg geopolitika. Nyílvánvalón kommunikációs hadjárat folyik ellenünk mert valakiknek a gazdasági érdekeit sértjük, nincs ezzel gond. A gond az, hogy van pár naív idióta aki néhány demokratikus üveggyöngyért mindent átadna külföldi érdekeltségeknek, figyelmen kívül hagyva az ország érdekeit. Közben meg ekézik a magyar társadalmat mert nem elég mobilis, nem képzi magát meg mucsai, de a megszünt médiumok kirúgott újságíróit védi, náluk valahogy nem vetődik fel az átképzés lehetősége. Na ilyen a kettős mérce, de az embereket már nem lehet úgy átverni mint a rendszerváltás után.

sinus67 2019.01.07. 12:47:16

@maxval balcán bircaman:
Nagyon fáj? Appranax hatásos. Vegyél be egyet valami görcsoldóval.

pofán verjük a lipsiket oszt jonapot 2019.01.07. 12:51:57

@nemecsekerno_007: "A gond az, hogy van pár naív idióta aki néhány demokratikus üveggyöngyért mindent átadna külföldi érdekeltségeknek"

Ez nem naivitas, hanem beteg aljasag. Az egesz orszagot odadobnak bealldoznak, azert, hogy hatalomra jussanak. Akar az araboknak is atjatszanak az orszagot, ha par evre hatalomra juthatnanak ez altal, ennyire elmebetegek.

Kivlov 2019.01.07. 12:53:41

Felesleges picsogás, semmi több. "ugorgyunk..."

pofán verjük a lipsiket oszt jonapot 2019.01.07. 12:55:29

@KunnHalmiAgnes: SZRTÁJK !!!

Nyilvan az volt a mesterterv, hogy Orbannak beletorik a nyelve, es akkor lemond. :))))

sinus67 2019.01.07. 12:56:46

@pofán verjük a lipsiket oszt jonapot:
Na! Látom nálad a migrik a becsípődés!
Alakul ez!
Legalább nem egy szájból(?) szólnak az M1, Hír TV-, stb. hiradóban meg a sajtótájékoztatón elhangzottak.
Szépen megosztjátok egymásközt!

ostvan2 2019.01.07. 13:00:46

Most úgy tűnik, hogy a NER nagyon beszart ettől a témától, mert a legvastagabb arcbőrű trollokat mozgósították. Cak így tovább!

2019.01.07. 13:05:02

Megint álmodoztok mint áprilisban. Most szólok, hogy nincs népharag, és ha új választás lenne, megint a Fidesz nyerne.

rallus 2019.01.07. 13:16:58

Oké, mondaná Orbán, konzultáljunk!
És akkor mit mondanátok neki? Hogy adjuk el a közműveket, adósítsuk el az országot, az önkormányzatokat és a lakosságot? Hogy legyen újra magas a munkanélküliség, a rezsi és az infláció?
Konzultáljatok Soros úrral és ha gyarapodik, akkor már van hivatkozási alapotok...

Sir Bates dö Hól 2019.01.07. 13:28:59

ez nagyon jó, a baribaszóknak habzik is a szája;-DDD...

Dzseem 2019.01.07. 13:32:54

@Kivlov: te ki vagy Papi? :-)))

Habony Árpád 2019.01.07. 13:36:35

"„Te is tudod, csak nem érted. Valószínüleg fogalmad sincs, hogy miért durvult el a népharag veled szemben.“"

Nincs nepharag, 2-3 ezer idiota tuntetget evek ota. Ok azok, akik mar a ligetben is tuntettek a fak jogaiert. Es tobb ev alatt sem sikerult 3 ezernel tobb tuntetot osszeszedniuk. Ezek biztos, hogy hivatasos bertuntetok, mert kizartnak tartom, hogy ennyi, tobb tucatnyi hatastalan nevetsegesegbe fulladt tuntetes utan, meg mindig ujra es ujra kezdjek.

Rettegek mert ballib vagyok 2019.01.07. 13:37:48

A kedves posztíró kifejtette, hogy túlóra törvény nélkül is dolgozott annyi többletet, és hogy sokat javultak az utóbbi években a munkakörülményei.

Ahogy egyébként mindenki másnak is.
Csak akkor minek a bérrettegés ?

Laciii 2019.01.07. 14:03:37

"hétfőtől péntekig dolgoztam az egyik helyen 12 órában, szombaton egy másikon, éjjel pedig bedolgozást végeztem."
Legyen +30 óra / _hét_ (H-P +4 * 5 =+20, szombat +8, bedolgozás +2), ez fél évre +700 óra.
Szóval törvényeket kijátszva sokkal többet dolgoztál, mint a 400.
Nem hiszek a mesékben.

eloi 2019.01.07. 14:07:10

Milyen népharag? A vesztes ballib pártocskáké és pár ezer felheccelt emberé? Ja...

konrada 2019.01.07. 14:16:57

@nick066:
...könnyen vered te is a máséval.

Szerinted miért kell ez a szerencsétlen olyan korán?
Mert sok munkalehetőség van a környéken???
...s szerinted miért nem izgatja magát az ő sorsán a munkáltató?
...tán azért, mert bőven talál munkavállalót 2 órányi járásig, ami azért elég nagy terület.

...szóval mi választása van szerencsétlen nőnek, ha világvége zsáktelepülésre osztotta ki a sors?
Az éhenhalás?
(Mert abban nyugodt lehetsz, hogy ha ő nem megy, találnak mást...)

eloi 2019.01.07. 14:35:53

@konrada: A hölgynek sajnos van igaza, de nem a kormány a munkáltatója. És kapitalizmus van, meg verseny a cégekért, hogy egyáltalán jöjjenek és foglalkoztassanak...
Szóval mit tehetne a kormány? Most pl. tovább emelte a minimálbért, amivel máris beavatkozott a kapitalista/magán gazdaságba.
Mit tehetne még?

MACISAJT1 2019.01.07. 14:36:18

"Te is tudod, csak nem érted. Valószínüleg fogalmad sincs, hogy mi történhetett, miért durvult el némileg a népharag veled szemben,"

Lószart nem tudja. Sőt, lassan már mindenki tudja(mondjuk nem nehéz a megfejtés), hogy azok akik mindent mindig elkúrtak+némi operettnácik, szóval azok akik szabad, demokratikus választásokon képtelenek kormányra kerülni, most anarchiával próbálkoznak.

Ezt/ezeket is a túlóratörvény bosszantja, mi?
444.hu/2018/12/22/a-felmeztelen-o1g-lany-a-penteki-tuntetesrol-nem-akarok-olyan-orszagban-elni-ahol-egy-ilyen-akcio-megbotrankoztatja-az-embereket

vagy ezt:_
index.hu/belfold/2018/12/19/parlament_tuntetes_orizet_ceu_diak_rendor_eroszak/

Lószart, mama. Még ezt is Popovicstól vették, aki Belgrádban használta:
444.hu/2018/09/18/orban-kepet-viselo-hordok-pufolesevel-buktatna-meg-a-kormanyt-gyurcsany-ferenc

És akkor még nem beszéltem a "megverésekről", a "fizikai erőszakról", az ajtóra felkenődött kunhalmiról, bangóné "kurva erős" lefekvéséiről, tamás gáspárról, vadai ágnesről, a gyurcsanyista donáth lányáról aki ma momentum alelnök mert "van mááásik", egészen a váccpaverekig, a nem tetszik a rendszer, a gyulyásmártonokról ...

Kijev, Belgrád , Kairó a minta. És Alinsky meg Srgya Popovics az instruktor.

konrada 2019.01.07. 14:43:09

@eloi:
Én is pont ezt írtam a más farkával csalánt verőnek:
Szerencsétlennek nincs a környéken olyan munka, amit el tud végezni, ezért kell olyan messzire járnia dolgozni.
...s így meg a csalánt verető által javasolt arcoskodással csak magával faragna ki...

Behajtó70 2019.01.07. 14:54:04

"miért durvult el némileg a népharag veled szemben"

Hazug állítás! Csak párezer, a kommunista-gyurcsányista személyek és családjaik hőbörgése, amiért kiestek az állami pixisből.

Pl, a balos gyűlölködő újságírók, gyurcsány és mszp kitartottjai, akik most dolgozni kénytelenek, mert a haveri pártok és/vagy olvasóik már nem tartják el a tehetségtelen firkászokat, akik bosszúból is, és remélve megélhetésük újbóli megteremtődését csak az orbántakarodj-ig jutnak el.

moloy 2019.01.07. 14:55:56

@KunnHalmiAgnes: Addig lehet csak sztrájkolni, amíg van munkahely!

Behajtó70 2019.01.07. 14:59:29

Végigolvastam. Kár volt. Nettó kamu-cunami.

nnnnnnnn 2019.01.07. 15:01:40

párezer ember nem népharag.

hobb 2019.01.07. 15:06:34

@maxval balcán bircaman: eltakarodhatnál már a picsába, egyre unalmasabbak vagytok a bérkommentjeitekkel, amelyeknek semmi köze a valósághoz.

várom a levelet 2019.01.07. 15:12:20

@pioneer2016: mert ott nem lehet hozzászólni.párszor letiltottak,aztán megunták,tilos a kommentelés.

Zed is not dead yet 2019.01.07. 15:14:56

@rallus: Nem. Csak annyit, hogy adjátok vissza a pénzt. Amit az országnak adott az EU és nem nektek.

Zed is not dead yet 2019.01.07. 15:17:56

Jó, hát nem kéne a birkán meglepődni, minden, amit csinál tipikus:
- szorosan követi az előtte haladó birka segglyukát
- bárki bármit rászól vagy a kutya ráugat, akkor azonnal béget
- jártában minden beszerezhető táplálékot felzabál és azonnal telebogyóz mindent
- jószerivel észre se veszi amikor fejik vagy nyírják

Lajos Csánó 2019.01.07. 15:41:57

@rallus: Szerinted inkább még tapsoljanak el,az eltapsolt 6-8000 milliárd mellé még ugyanennyit!?

Visceroid 2019.01.07. 15:42:10

"Valószínüleg fogalmad sincs, hogy miért durvult el a népharag veled szemben.“

Szegény Viktor biztos nagyon fél attól a megfelelő oldalról fotózott "tömegtől". Gyurcsány az őszödi beszéd után is ugyanúgy szart mindenkire és járt-kelt mindenhol, senkit nem érdekelt. Szerinted egy kétharmados többséggel megválasztott miniszterelnöknek mi félnivalója van?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.07. 15:49:40

@nemecsekerno_007: Dehogynem.Már sorozatban harmadszor sikerült.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.07. 15:50:32

Azért droidok ki lettek vezényelve.
Rajta srácok,dolgozzatok meg a pénzünkért!

Hohó60 2019.01.07. 15:52:40

Sok sikert kívánok a bloggernek: ha majd visszajön a szadesz meg a maszop a hatalomba, akkor 1 millió lesz a fizetése megint. Ahogy 2002 és 2010 között is minden ápolónő annyit keresett. És nem kellett nekik 350 Ft-os buszjegy, mert mind Lamborghinivel járt dolgozni. De jött a Zorbán, először elvette a nyugdíj-megtakarításukat, aztán a Lambo-t is, utána meg a fizetésük túlnyomó részét.

Francba már megint nem az Orbán bukott meg. 2019.01.07. 15:54:35

TAPSOLJUK MEG AZ ELNYOMÁST, DIKTATÚRÁT SZÍNÉSZKEDŐ SZEMKILŐVETŐKET.

Francba már megint nem az Orbán bukott meg. 2019.01.07. 15:54:35

TAPSOLJUK MEG AZ ELNYOMÁST, DIKTATÚRÁT SZÍNÉSZKEDŐ SZEMKILŐVETŐKET.

rallus 2019.01.07. 15:55:31

@Lajos Csánó:" A korábbi hónapokban rendszeresen beszámoltunk arról, hogy a költségvetési alapfolyamatok rendkívül kedvezőek az idei évben, igaz azok pénzforgalmi számok voltak. Most ezt igazolták az eredményszemléletű adatok is, amelyek azért is fontosak, mert az unió felé is ezt kell teljesíteni.

Sokat elmond a költségvetés aktuális helyzetéről az is, hogy az elmúlt négy negyedéves átlagos költségvetési hiány a GDP 1,9%-a."

A pannon puma érában (amikor becsületes, hazaszerető kormányunk volt..) hogy festettek ezek az adatok? Ki "tapsolt el"?

Hohó60 2019.01.07. 16:08:00

A "népharag" a pár ezer hőzöngő gyerek lenne,akik a 400 túlóra ellen tüntiznek, miközben még nem is dolgoznak?
Majd felnőnek, benő a fejük lágya, rendes ember lesz a túlnyomó részükből...

Persze azért nem szabad lebecsülni a veszélyt, a lázadó ifjúság mögött ott állnak a hivatásos forradalmárok, akik a Belső Párt utasításai szerint, a Soros-féle kifizetőhelyek zsoldjában állva használják fel őket.

Sir Bates dö Hól 2019.01.07. 16:14:49

@Hohó60: én tökéletesen megértem, sőt egyet is értek veled, ha nem akarod, hogy újra irányító pozícióba kerüljenek az általad említettek, de a szarral szemben a fos iránti hájpolásod nem...

2019.01.07. 16:14:59

Nem semmi a sok bér? kommentelő fideszes. Ha valóban egyet is értenek és így gondolják a mit leírnak Akkor az agyrágóbogár már biztos nem találna semmit sem a mélysötét fejükben.
Ha kicsit is reálisan látnátok a helyzetet akkor nem írnának ilyen baromságokat.
Sorosozzatok csak nyugodtan remélem akkor is sorosoztok és sorba álltok amikor osszák majd a börtönéveket a gazember fideszeseknek.

o1g az összes mocskos politikussak egyetemben ,pártállástól függetlenül.

Hohó60 2019.01.07. 16:17:27

@rallus:

Írd le neki, mert nem tud semmit, csak kaffog össze-vissza:

-10% fölötti hiány volt
-meg 11% munkanélküliség
-és 11% gdp növekedés is volt

Mi?? Hogy nem itt,hanem a szlovákoknál???

-ja tényleg, nálunk akkor 0,1% volt éppen a "növekedés" (negatív kilátással...)

(Figyeld, most jön majd azzal, hogy 2007 végén világválság volt - csak Magyarországon...)

Rettegek mert ballib vagyok 2019.01.07. 16:19:55

Még csak 3.5 millió emberhez jutott el a színészkedő ballib majmok produkciója a Köz-TV-nél !

Osszátok bátran:

www.facebook.com/Elegahazugsagokbol/videos/314084659317015/

A hülye Gyurcsanyisták ha azt hiszik, hogy az elkúrók valaha is visszatérhetnek, akkor kurva nagyot tévednek !

2030-ig szopni fogtok Soros bérencek. Amíg ki nem estek. Utána lehet lesz változás.

Hohó60 2019.01.07. 16:24:30

@Sir Bates dö Hól:

Isten elhatározta, hogy ma éjjel ki fognak rabolni.
Elrendeltetett,meg fog történni.
De választhatsz:
1. Kirabol a tettes és elszalad
2. Kirabol a tettes, és viperával szétveri a fejedet.

Én megalkuvó vagyok, az elsőt választom.

Rettegek mert ballib vagyok 2019.01.07. 16:41:46

@Hohó60:

A ballibek nemcsak loptak, és szétverették a tüntetőket.

Hanem közben el is kúrták. Nem kicsit, nagyon.
Rekord magas államadósság, munkanélküliség, kétszámjegyű infláció, banki kamat, 40% SZJA, devizahitel, ...

Ezért nem nyernek már soha, és senki aki összefog velük !

ételizésítő 2019.01.07. 16:46:42

"és miért vált a Te területed, az utca, másoké."

Aki annyira hülye, hogy se magyarul, se írni nem tud (lásd a fenti idézetet), az mi a faszért akar észt osztani, pláne írásban?

szemi90 2019.01.07. 16:49:21

Új év, újult erővel vágnak neki a fidesz fizetett trolljai. Nagy a verseny, hiszen a legnagyobb seggnyaló címet idén is csak egy kaphatja meg.

enrikokaruszo 2019.01.07. 17:00:30

sajnálom, ha valaki idáig jut, és nem látja, merre, hogyan tud kimászni...én azt látom, a helyzet javul...ha többen látják így, marad, ha kevesebben, változik a következő választáson a helyzet...ez ennél nem bonyolultabb

Rettegek mert ballib vagyok 2019.01.07. 17:01:58

@szemi90:

Azt szeretem a ballib majmokban, hogy elhiszik a fizetett troll dumát.
Még azután is, hogy harmadszor szopjátok be csúfosan a választásokat.. :DDD

Persze ha valaki leírja, hogy őt meg a Soros pénzeli, akkor kikéri magának.
Eközben meg az ő újságaiból, az általa promótált politikusok faszságaiból, az álciviljei hazugságaiból, szedi minden mondatát, a migránsseggnyalástól, a nemzetek feletti Európáig. :DDD

Jan Mester 2019.01.07. 17:18:06

@maxval balcán bircaman: Persze, persze agyhalottként csak egy birka kell előre és máris mehetsz! Ne is gondolkozz! Szerencsétlen!

Jan Mester 2019.01.07. 17:29:56

@Hungryhorse: Te szerencsétlen agyhalott fidesznyik! Szerinted milyen ez a választási rendszer, ahol a kisebbség (48%) 2\3-ot szerez? Ahol a határon túliak szavaznak a fidessre mert ott is osztogatnak ezerrel a haveroknak? Te hol élsz? Szerencsétlen!

Peter Götz 2019.01.07. 17:30:33

Lánczi - egyetemi rektor, ki mer vele vitakozni?- a fidesz egyik legfőbb ideológusa is megmondta:
A fidesz lényege a korrupció. azaz a lopás a Fidesz legfőbb politikája
" Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája."

Jan Mester 2019.01.07. 17:31:35

@A KÉT MILLIÓ MENTI MEG EUROPÁT: Ez agyhalál 48%-nak! Tudod mihaz adtad a neved te szerencsétlen? Megint 4 év lopás, csalás, hazudozáshoz! Barom!

inteligencs elenzeki 2019.01.07. 18:03:58

"Nem lenne ezzel baj, mert van aki így él, van aki úgy. Kinek mit dobott a gép. "

A helyzet az, hogy nem a gép dobja, hanem nagyrészt magunk szabjuk meg, mi lesz a röppályánk az életben.

morph on deer 2019.01.07. 18:09:51

@enrikokaruszo:
“én azt látom, a helyzet javul...”

De még hogy!
Ma már akárki megengedheti magának, hogy például a Gundel ebédjét fogyassza, potom áron...

Nem vicc:
Füstölt csülkös bableves: 300 forint
Roston sült csirkemell pikáns brokkolival, sajt alatt sütve: 900 forint
Somlói galuska: 260 forint
Pirított jércés Cézár saláta és rántott pulykamell sült krumplival menüben együtt 850 forint.

Igaz, az árban nincs benne, hogy megmutassák annak aki még sosem próbálta, hogy hogyan kell tartani egy kést, de lehet, hogy felárért az sem lehetetlen.
A kép készítésének idején ez láthatóan még nem történt meg...

444.hu/2019/01/07/filleres-menzat-uzemeltet-orban-hivatalaban-a-diszkont-gundel

Jan Mester 2019.01.07. 18:20:11

@Rettegek mert ballib vagyok: Te teljesen hülye vagy! Szart sem értesz a világból! A narancsköd elvette az eszed! Ha volt!

illaim 2019.01.07. 18:28:24

A fidesses AS megint ellepte az oldalt! Pánikolnak rendesen! fidesses seggnyalók! Akkor jártok majd jó úton, ha már a halálfélelmet is gyakorolni kezditek! LOL

röf 2019.01.07. 18:51:03

"Még a 400 túlóra is, három év mulva kifizetve, vagy lecsúsztatva."
Nem, nem...nem az a probléma, hogy a "mulva" az helyesen múlva.
Az a probléma, hogy hazudtok. Szándékosan a hülyék gerjesztésére játszotok, szándékosan keveritek a túlórát és a munkaidő keretet.
Viszont így pontosan lemérhető, mennyi megvezethető hülye van az országban.
Az a kétezer, aki kint vicsorog veletek a téren.
Szerintem jól állunk...

enrikokaruszo 2019.01.07. 18:57:45

@morph on deer: látod?
láttál ilyesmit, közelről, ez neked, és a családodnak nagy ugrás lehet, mégse becsülöd meg magad

$pi$ 2019.01.07. 18:58:26

"A mai munkavállalót már eleve úgy veszik fel egyes munkaadók (tényleg akinek nem inge ne vegye magára!), hogy elmondják mik az Ő feltételeik, te meg vagy aláírod"

Kismókus, elárulom, hogy ez régen sem volt más. Én még a rednszerváltás körül kezdtem el dolgozni, képzeld, akkor sokkal sz.rabb volt, sehol sem becsültek meg, sehova nem lehetett menni. Külföldre sem.

Aztán egyre jobb lett. Soha nem volt olyan jó, mint most, amikor külföldre is lehet menni, itthon is lehet munkát találni és kimondottan hiány van a jó munkaerőből.

Nem mondom, hogy jó, nem mondom, hogy nem lehetne jobb, de hidd el, soha nem volt ilyen jó.

Sir Bates dö Hól 2019.01.07. 19:50:15

@Hohó60: tehát az eleve elrendelés mellett ez a szabad akarat? (bár szerintem a ner-rel a másodikat választod)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.07. 19:55:41

@maxval balcán bircaman: "Szombaton 15 ezer volt. "

2006-ban sokkal kevesebben voltak a csőcselék.

lobaszopiatej 2019.01.07. 19:58:35

Következő Nemzethy Konzultációba ezek férnének be:

Sajnos Soros György továbbra is nemzetünkre tör, ezért Mészáros Lőrincnek mégtöbbet kell adakozni. Emiatt több beszedett adóra van szükség, amit adóemelés helyett pl túlórával lehetne még megtoldani.
A Kérdéseink:
- akar-e Ön túlórázni? Évente 100, 200, vagy 300 órát?
- szeretné-e Ön, hogy a fizetését
(a) 1 év, (b) 2 év, (c) 3 év múlva kelljen csak kifizetni?

regbor 2019.01.07. 19:59:01

Azért valami csak-csak lehet a miniszterelnöki gatyában. Korábban csak egy-egy alulművelt fideszbuzi troll ontotta a hozzászólásokat egy ellenzéki blog alatt, de most itt felvonult a "gárda" színe-java. Az összes "jó nevű" troll itt tobzódik, és gyakorlatilag egymást próbálják felülmúlni a megfelelési kényszerben. Lehet, hogy a szombati tüntetés még nem a népharag volt, de azért ne bízzátok el magatokat! Jön még kutyára...teherautó....

$pi$ 2019.01.07. 20:16:23

@regbor: "Azért valami csak-csak lehet a miniszterelnöki gatyában. Korábban csak egy-egy alulművelt fideszbuzi troll ontotta a hozzászólásokat"

Mert a miniszterelnök megretten a csimbókos kis index blogoktól és nagy rettegésében ideküld embereket. Beszivárodni... :D

Nehéz elképzelni, hogy valaki ezt komolyan gondolja.

regbor 2019.01.07. 20:20:02

@$pi$: Nagyon is tisztában vagyok avval, hogy a csúti geci nem foglalkozik ilyen alantas dolgokkal. Csak jelképesen írtam.. bár ez a fajtádnak olyan magas, mint a Himalája...

rallus 2019.01.07. 20:28:08

@morph on deer: A Gundelről... Amikor a 2002-es választások előtt a Fidesz egy kihelyezett kormányülésen meghívta a falusiakat gulyáslevesre, amit a falusiak pogácsával viszonoztak. Hetekig üvöltött a ballib sajtó, hogy vajon ki fizette a pogácsát? (Ron Werber, a béke apostola..)
Aztán a Ballib győzelem után Söjtörön a munkásosztály élcsapata a következő fogásokat vitette le: mandulával töltött angolna,
pácolt fogasfilé és fokhagymás parajjal tekert harcsa
erdei gombaleves kakukkfüves vadhúsgombóccal,
házias borjúsült pirított borjúmájjal,
Rigó Jancsi,
gesztenyekupola,
diós holdacska.

Talán innen ismerős a stílus....

morph on deer 2019.01.07. 20:37:56

@enrikokaruszo:
“nagy ugrás lehet”
:)
Csak nem Mao művein nőttél fel?

Egyébként a családomban senki nem fogja fordítva a kést, egyébként is mindenki képes használni az evőeszközöket... Igaz, egy avítt focista sincs az egész családban, ahogy fideszes sem. :)

$pi$ 2019.01.07. 20:39:38

@regbor: "Nagyon is tisztában vagyok avval, hogy a csúti geci nem foglalkozik ilyen alantas dolgokkal. Csak jelképesen írtam.. bár ez a fajtádnak olyan magas, mint a Himalája..."

Avval... :D hát persze, hogy jelképesen írtad, hát persze, hogy nekem magas... :D

$pi$ 2019.01.07. 20:43:19

@rallus: "Aztán a Ballib győzelem után Söjtörön a munkásosztály élcsapata a következő fogásokat vitette le: mandulával töltött angolna,"

Pár évre rá meg éhségmenetet vezettek. Nincs mandulával töltött angolna? Akkor éhségmenet! :D

regbor 2019.01.07. 20:44:38

@$pi$: ???? hát persze....

regbor 2019.01.07. 20:47:41

@$pi$: Amúgy látom, magadra vetted... talált, süllyedt... hogy klasszikust idézzek: "akinek inge, az öltözködjön már fel"

enrikokaruszo 2019.01.07. 20:55:10

@morph on deer: ismerek ilyen családot, aha
mackónadrágban ültök a tévé előtt vasárnap, kanállal eszitek a nokedlit, ha öltönyös embert láttok, hőbörögtök....sosem juttok túl az asztalcsapkodáson, ebben ennyi van

morph on deer 2019.01.07. 21:06:31

@rallus:
“Talán innen ismerős a stílus....”

Nálunk más az étkezési stílus, szóval ez egyáltalán nem ismerős.
A Gundelnél meg kábé ötven éve vacsoráztam először, a 70-es évek közepéig pár utcával odébb laktam, egész gyakran jártunk oda (is).

Amire nyilván nem figyeltél azok az árak!
Számomra az a meglepetés, nem orbán eszközhasználati szokásai.

Annak egyébként is csak örülni lehet, hogy a kés legalább már a kezében van, még ha fordítva is. Korábban csak kétmarokra kapott kebabbal, bicskával kolbászt falatozva, maximum egyszál villával a jobbkézben lehetett látni étkezés címén, szóval a fejlődés tagadhatatlanul imponáló.

Amit még remélni lehet, hogy ilyen rezsicsökkentett Gundel-árak mellett azért sikerül lassacskán összespórolnia azt az összeget, amit az óvodában kampányolás miatt kivettek a zsebéből, és talán nem lesz rászorulva, hogy repülőutakat lejmoljon magának ha meccsre megy, lesz miből fizetni a saját költségeit.
Legalább is nagyon remélem.

Sir Bates dö Hól 2019.01.07. 21:18:44

@rallus: aha, az a medgyessy volt a miniszterelnök, akit leváltottak, majd orbán beleegyezésével szijjártó kitüntetett;-)...

morph on deer 2019.01.07. 21:21:12

@enrikokaruszo:
“ismerek ilyen családot,”

Ez mondjuk gondoltam.;)
Akkor viszont köszönj nekik szépen előre, mert nem tudhatod, hogy melyik fidesz alelnök vagy államtitkár famíliájához tartoznak..!

rallus 2019.01.07. 21:29:27

@morph on deer: Sic transit gloria mundi!

Orbán fejlődik, ti meg lassan eltűntök...
(Kedvelem az ilyen felsőbbrendű belvárosi dumákat!)

enrikokaruszo 2019.01.07. 21:31:15

@morph on deer: maradok a magam világában, de köszönöm kitekintést, sok mindenre magyarázatul szolgál

Gyorgy007 2019.01.07. 22:18:44

Miért nem konzultálsz a képviselővel akire szavaztál? :)

2019.01.07. 22:42:38

@nemecsekerno_007:

"Előbb erős gazdaság kell, utána van lehetőség lelkizésre. Biztos nektek már 15-20 éve jól megy, ezért agyaltok ilyen hülyeségeken, de higgyétek el a többségnek nem. Most kezd csak javulni a helyzet, de nagyon lassan..."

De azért arra már adhatnál te, vagy valamelyik fityiszdroid, némi magyarázatot arra, hogy miként lehet az, hogy a szolgáltatás, az élelmiszerek, a tartós fogyasztási cikkek, a ruházat már nyugati színvonalon burjánzanak, ám a bérek valahol a románok segge környékén leledzik.

Ha ezt elmagyarázod nékem, komolyan elgondolkodom, hogy 2022-ben a gazdádra szavazok.

2019.01.07. 22:49:54

@rallus:

"Oké, mondaná Orbán, konzultáljunk!
És akkor mit mondanátok neki? Hogy adjuk el a közműveket, adósítsuk el az országot, az önkormányzatokat és a lakosságot? Hogy legyen újra magas a munkanélküliség, a rezsi és az infláció?"

Dehogy!
Azt mondanánk neki, hogy csak így tovább!
Kérünk még stadionokat, sőt! adjunk milliárdokat Eszék után Bukarestnek is, épüljön ott is stadion.

Azt mondanánk, hogy nem kérünk új kórházakat idehaza, inkább építsünk Vietnám után körházat Ruandában is.

Nekünk nem elég a 400 órás túlmunka 3 éves munkaidőkerettel! Szeretnénk, ha ingyé dolgozhatnánk szombatonként, mint Rákosi pajtás idejében.

Broáf... megyek hányni...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.01.07. 22:54:47

@Rettegek mert ballib vagyok: SzemkilövetőőőőőőőK!!!! Migráncsóóóóók! Ennyi. :-)

Minden fideszes buta. A szemüket kilopják, miközben ők csak böfögik a propagandát.

apro_marosan_petergabor 2019.01.07. 22:57:20

Nem tudtam, hogy a szerző pertuban van a miniszterelnökkel. De ha ilyen jóban van vele, miért mondta neki egyszer, bizalmasan, vállára téve a kezét te, Viktor, ez így nem lesz jó, gondold meg, ezér, azér...
Vagy ha nincs vele ennyire jóban, akkor miért Viktorozza? Honnan ez az alpári kocsma-pedellus-házmester-komcsi-személyzetis tempó?
Másrész se alja, se teteje annak, amit összehord. Nem láttuk ezeket a beírásokat, sem Horn, sem D-209, Gyurcsány, sem lovasrohama idején... Mikor a minimál bér a harmada, a munkanélküliség az ötszörese volt a mostaninak... Most, hogy van normál munkabér, hogy a Tesco feltöltő 300-at keres simán, dolgozhat vasárnap is, amiért szerzőnk is vadul harcolt (akkor nem érdekelte a túlóra...), most hogy a széchenyi kártyával mehet nyaralni, a Erzsébet kártyával beülhet a vendéglőbe, gyermekei ingyen tankönyvből tanulnak, esznek, most sok a panasz...
Nép? Népről beszél a szerző, valójában a "?nép?"(1-2 ezer ember a nép...) egy része még munkába se állt soha (mert tanulnak, Soros egyetemen, jó pénzért, meg jól megfizetett aktivisták, szakszervezetisek... Megbicsaklott jobbikosok, kisiklott elempések, lenullázott szadeszesek.... ez a "nép".
No, ez a "nép" kicsit gondolkodjon, honnan hová jutott Mo a maszop-szadesz kormány 8 és a FIDESZ-KDNP 8 éve alatt...
És akkor emelje fela szavát ha egy ajtónak rohanáson kívül, meg kőre hasaláson kívül valmi értelmesebb, hosszútávú koncepciót felvázol Magyarország számára. Ha lesz ilyen, akkor oda fognak rájuk figyelni, addig csak mosolyognak(inkább röhögnek), vagy bosszankodnak rajtuk - ki-ki vérmérséklete szerint.

morph on deer 2019.01.07. 23:26:24

@enrikokaruszo:
“de köszönöm kitekintést, sok mindenre magyarázatul szolgál”

Igazán nincs mit!
De máskor nyugodtan kérdezd meg a TEK-et, ők eléggé képben vannak. :)

Pop40 2019.01.08. 01:13:04

Láthatóan nagyon be van szarva a Párt, az összes bérseggnyaló majmot kirugdalták, hátha valamelyiknek elhiszi a nép, hogy a fideszes maffiacsürhe jóakaratból dolgoztatná őket halálra, úgy, hogy még a koporsópénz is csak 3 év múlva jön meg. :D

Részemről örülök ennek a törvénynek, nagyon ideje volt. Rég külföldön dolgozom, kifejezetten jó fizuért, normális munkakörülmények között, szóval nem érint a dolog.

Az ittmaradtakat pedig 2 részre bontom:

A Geci szellemi fogyatékos szavazói dolgozzanak csak havi 400000 óra túlórát. :-) Legfeljebb mihamarabb kipróbálják a vajdájuk "világszínvonalú egészségügyét" :D Vagy beledöglenek, ki nem szarja le.

A normális többség meg, akik eddig mindent leszarva ültek otthon, lophatott-csalhatott-hazudhatott a Geci meg a csürhéje bármit (ennek ékes példája az elcsalt áprilisi választás) talán most észbe kap kicsit, és fellógatja a Gecit meg a csürhéjét az első lámpavasra.
Ha meg ettől se kapnak észbe, akkor kellemes túlórázást, 3 év nem olyan nagy idő. :-)

Pop40 2019.01.08. 01:20:07

@Pop40: Ó, és alig várom már Bayer elvtársék birkamenetét, "Többet akarunk dolgozni, és ha 3 éven belül kifizetnék, el se fogadnánk"-jelszóval. :-)))

Tizenötmillió Magyarok 2019.01.08. 01:59:51

@Orbán egy Palpatine: Igen kepzeld nem felejtjuk el a szemkiloveteseket, csonkitasokat, kinzasokat.
50 ev mulva is a pofatokba vagjuk majd a megkinzott, megvakitott, legyilkolt embereket.

Nem hagyjuk, hogy barki megfeledkezzen arrol, hogy a liberalisok SZADISTA ELMEBETEG ALLATKENT gyilkoltak a magyarokat.
Kulonosen abban viszonylatban nem hagyjuk, hogy ezek a szadista kinvallato allatok, most jelentektelen konnygaz, meg onkentes foldon fetrenges es ajtonak rohanas miatt vonyitjak korbe a vilagot.

Pop40 2019.01.08. 02:39:55

@Tizenötmillió Magyarok:

Legyilkolt emberek szerencsére nem voltak, bár csak a véletlenen múlt, mikor a Geci által felheccelt söpredék felgyújtotta a tévészékházat.

Ott kellett volna az egész mocskos bandádat ezer évre egy ablaktalan, föld alatti börtöncellába vágni.

És akkor ma nem egy lezüllő, leszakadó, szétlopott maffiaállam lenne az ország.

Hollandexxonvaldez 2019.01.08. 03:51:04

Népharag? Hol? A kedves iró nem tudom hol él.
Ha népharag lenne akkor kb 2-3millió fidesz szavazó hömpölyögne az utcákon.Hozzájuk csatlakozva 1millió volt Jobbikos.
Kb 10-20ezer semmilyen rendszer nem jó,dolgozni nem szeretünk idióta tüntikézik.
A tények:
- 2 keresővel 300-400ezret hazvisz egy család.Veszprém,Fejér megyéről beszélek,Győr megye még több is.
-elég volt látni a karácsonyi,szilveszteri rohamot a boltokban.mert ugye 47ezerből ez megoldható
-szilveszterre tele egy csomó hotel
-augusztusban 1napra ugrottam el egy termálfürdőbe,parkoló tele magyar autókkal,külföldi mutatóba,hazafelé,mivel vasárnap volt áradt a nyomorgó nép haza a Balatonról
-akármilyen fesztivált,rendezvényt nézünk,Sziget,Fehérvári lecsófesztivál,Bajai halászléfesztivál meg a többi,tele.Mekdonaldszok,KFC-k tele.Plázák tele.
Tehát látható jelei vannak a nyomornak,a népharagnak

Hollandexxonvaldez 2019.01.08. 04:09:11

Nyugdijaslét Magyarország.2-án halt meg a legjobb barátom,50évesen.1997 óta volt tolókocsis,egy motorbaleset miatt.
Ő aztán főleg fidesz fun volt,mindig mondta Orbán emelte meg a nyugdiját 98ezer Ft-ra.Anyja apja 91éves nagymama,igy éltek 4-en,több mint havi 500ezer Ft nyugdijból.
- 3 autó(nem milliós kocsik,de 3 autót is fenn kell tartani)
-havi 1-2 termálfürdő,most ide megyünk most oda
-nulla hitel,minden kp-ra,ha bedöglött a gázkazán,300ezres új kp-ra
-jópár éve 1,5millióért üdülési jog,megunták,eladták
-2 szőlő,meg ez meg az

Néha csak pislogtam

$pi$ 2019.01.08. 06:08:17

@Pop40: "Legyilkolt emberek szerencsére nem voltak, bár csak a véletlenen múlt, mikor a Geci által felheccelt söpredék felgyújtotta a tévészékházat."

Azok az emberek a Gyurcsány elvtárs beszédén heccelték fel magukat. Az Orbán nem tudott olyat mondani, amin felhúzták volna magukat, egyszerűen nem hittek neki, mert a Gyurcsány elvtárs azt mondta, hogy Orbán hazudik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.08. 06:31:09

@math0:

2006-ban a legaktívabb napokon 35-40 ezer tüntető volt kint. Személyesen láttam.

anyo05 2019.01.08. 06:34:13

Ja, 5000fő a népharag:DDDDD Mit szólnátok 1 laza BÉKEMENEThez????????

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.08. 06:36:02

@$pi$:

Az Éhségmenet szerintem figyókúrás edzés volt. Annak idején megnéztem az éhezőket, nagy részükön komoly túlsúly volt. Aztán elkezdtek fogyózni, ettől éhesek lettek, s megtalálták a felelőst: Zorbánt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.08. 06:39:07

@morph on deer:

A kisembernek nincs ideje a a XVII. századi spanyol udvari etikettet bemagolnia, majd azt be is tartani. Ezt még a XVII. században is csak az arisztokrácia vette komolyan.

Furcsák ezek a ballibek! Egyszer tapossák a hagyományt, másszor meg reklamálják, hogy valaki nem tud tökéletesen zsönglőrködni az asztalnál. Sznob banda.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.08. 06:42:34

@regbor:

Engem személyesen Putyin küldött ide.

Íme a ma hajnalban kapott napiparancsom:

Tisztelt Marinov elvtárs, kedves Bircám!

Tegnap vezetőnk, Generalisszimuszov marsall elvtárs eligazítót tartott nekünk, ezért most sietek tájékoztatni a legfontossabbakról!

Nyerésre állunk, Washingtonban és Nyugat-Európában is egyre kedvezőbb a helyzet. Azonban van egy hatalmas akadály előttünk: a magyar liberális bloggerek. Az ő határozott kiállásukba rendre beletörik a bicskánk!

Ezért kérünk duplázd meg kommentelési erőfeszítéseidet. Ha kell, vegyél ki szabadságot fedőhely munkahelyeden.

A Harmadik Róma sosem esik el, s holnapra nemzetközivé válik a világ!

Előre is köszönettel, ölel:

Szergej Szekretov őrnagy

U. i.: Honoráriumemelési kérelmedet egyetértő ellenjegyzésemmel együtt továbbítottam a vezetőség felé.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.08. 07:43:52

@enrikokaruszo: Ha öltönyös jogászpolitikust látunk, és az a fideszbe is belépett, egyből tudjuk hova helyezzük az erkölcsi ranglétrán. Valahova a béka segge alá.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.08. 07:46:18

@maxval balcán bircaman: Látom azért még a kommunista reflexek működnek, nem felejtetted el azt a korszakot. Gondolom azért léptél be a fideszbe.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.08. 07:56:59

@Látens Inszinuáció: Akkor ha jól értem a fidesz szavazói a csóringerek. Szegény szerencsétlenek, még mindig nem jöttek rá, hogy nem kormányoktól kell várni a boldogulásukat, hanem saját maguktól. Mi lesz velük ha majd rendszerváltás lesz? Éhenhalnak? Pont ők azok, akiket a dzsentri fidesz kifoszt azzal, hogy ellop mindent. És amikor erre rájönnek már késő lesz. Majd amikor 40 év múlva még mindig azt hallják, az akkor kormányzó horthy viktortól, hogy bezzeg a gyurcsány tönkretette az országot, talán majd rájönnek, mint kádár idejében, hogy rossz oldalon álltak. Így volt ez a történelemben mindig, most se lesz másképp.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.08. 07:57:00

@Látens Inszinuáció: Akkor ha jól értem a fidesz szavazói a csóringerek. Szegény szerencsétlenek, még mindig nem jöttek rá, hogy nem kormányoktól kell várni a boldogulásukat, hanem saját maguktól. Mi lesz velük ha majd rendszerváltás lesz? Éhenhalnak? Pont ők azok, akiket a dzsentri fidesz kifoszt azzal, hogy ellop mindent. És amikor erre rájönnek már késő lesz. Majd amikor 40 év múlva még mindig azt hallják, az akkor kormányzó horthy viktortól, hogy bezzeg a gyurcsány tönkretette az országot, talán majd rájönnek, mint kádár idejében, hogy rossz oldalon álltak. Így volt ez a történelemben mindig, most se lesz másképp.

szemi90 2019.01.08. 08:06:16

@Rettegek mert ballib vagyok: Könnyebb elhinnem a fizetett troll dumát, mint azt amit Orbán ígér és mond. Szóval hiszékenységből nem kérek tőled kioktatást. Ha meg tudod, hogy Orbán hazudik és ennek ellenére nyalod a seggét - akár pénzért, akár ingyen - még nagyobb szar alak vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.08. 08:33:19

@maxval balcán bircaman: hazudsz. 2006-ban pár száz állat szarta tele a Kossuth teret. személyesen láttam.

Pop40 2019.01.08. 08:44:22

@$pi$: Ja, szóval aki Gyurcsányon húzza fel magát, annak szabad felgyújtani a tv-székházat. Értem.

Még szerencse, hogy Vitya nem hazudott soha, így rajta nem is húzhatja fel magát senki.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.08. 08:44:39

@maxval balcán bircaman: Kevered narkós álmaidat a valósággal. Te vagy az autista elmebeteg, nem én.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.08. 08:46:07

@anyo05: Buszoztatott, vonatoztatott lengyel és román turistákhoz?!

Pop40 2019.01.08. 08:49:01

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi:

Ne aggódj, 40 év múlva majd találnak maguknak más ellenséget.

A fidesz értelmi fogyatékos szavazórétegének mindig könnyebb lesz mást okolni, mint elismerni, hogy nyelveket nem beszélő, tájékozatlan hülyék, ezért tartanak ott, ahol.

Ezeket kivakarhatod a szarból, lásd Mészáros példája, akkor is csak egy hülye marad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.08. 08:49:04

@$pi$: 2006-ban Orbán csőcseléke Gyurcsányon heccelte fel magát, és felgyújtotta az MTV székházat, amikor a Toroczkai parasztot nem engedték be felolvasni.

2018-ban a tüntetők Orbánon akadtak ki, elmentek az MTV székházba 8 kilométerre, fagyban. Nem parasztok, hanem képviselők akartak felolvasni valamit. Ez nem Orbán csőcseléke volt, ezért nem gyújtották fel az MTVA székházat. Orbán csőcseléke most odabent volt, és kidobták a képviselőket. Törvénytelenül.

Na, ez a különbség, faszfejkém!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.08. 08:49:53

@$pi$: @$pi$: 2006-ban Orbán csőcseléke Gyurcsányon heccelte fel magát, és felgyújtotta az MTV székházat, amikor a Toroczkai parasztot nem engedték be felolvasni.

2018-ban a tüntetők Orbánon akadtak ki, elmentek az MTV székházba 8 kilométerre, fagyban. Nem parasztok, hanem képviselők akartak felolvasni valamit. Ez nem Orbán csőcseléke volt, ezért nem gyújtották fel az MTVA székházat. Orbán csőcseléke most odabent volt, és kidobták a képviselőket. Törvénytelenül.

Na, ez a különbség, faszfejkém!

Pop40 2019.01.08. 08:51:26

@anyo05:

Epedve várjuk.

Én már írom is rá a szlogeneket. "Több túlórát!" "az első 3 évben kifizetett túlóra libsi ármány!"

Pop40 2019.01.08. 08:55:04

@math0:

Ezt pedig elbaszták.
Simán rá kellett volna gyújtani a székházat a hírhamisító csürhére, aztán ha valaki érdeklődik, megmondani, hogy semmi gond, csak a fidesz 2006-os "békés tüntetőit" utánoztuk.

Reepa 2019.01.08. 09:02:02

@math0: azokat a mocskos hazug szemuksemalljol geci taho foldonvergodo csalfa semmiresemjo erdek kepviseloket en is kihanyitottam volna...talan meg csufabbul...

citrix 2019.01.08. 09:05:23

A 400 óra túlóra az annyit jelent hogy nem 5 hanem 6 munkanapból áll a hét. A 6-ik az Orbánista kommunista szombat, azt is pont úgy fizetik mint szocialista mintáját, 3 év múlva. Vagyis soha napján. A birka népnek 40 évig le lehetett tolni a torkán a kommunista szombatot, ma is vevő rá?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.08. 09:18:23

@Pop40: ez nagyon magas labda lett volna a kettős mércés Fidiótáknak. az összes szennymédia tele lett volna az "agresszív, sorosista tüntetőkkel", és az, hogy 2006-ban is ez volt, mit ugrálnak, az kevés emberhez jutott volna el.

rallus 2019.01.08. 09:19:30

Na most elképzelem, hogy ezekkel konzultál Orbán....

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.08. 09:19:34

@Reepa: én is kibasznám a Fideszes képviselőket a bányába követ törni, de nem ez volt a kérdés.

Reepa 2019.01.08. 09:26:05

@math0: gyere meséld el...Hogy mi történne egy esetleges kormányváltás?… Kíváncsi vagyok te hogy képzeled el

Reepa 2019.01.08. 09:27:15

@math0: Úgy értem mi történne egy esetleges kormányváltás esetén...

regbor 2019.01.08. 09:56:39

@maxval balcán bircaman: A múltkor már megírtam, hogy veled befejeztem minden nemű kontaktust.

regbor 2019.01.08. 10:01:09

@regbor: Mivel nekem címezted a hozzászólásodat, én nem vagyok olyan tahó, mint a fajtád, hogy nem reagál.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.08. 10:08:51

@Pop40:

Ez van, gazdádnak már nem hisz a nép. Ezért kénytelen 1-2 ezer drogossal tüntiztetni.

regbor 2019.01.08. 10:09:10

@maxval balcán bircaman: most utoljára:
"maxval balcán bircaman
3 órája
@regbor:

Engem személyesen Putyin küldött ide.

Íme a ma hajnalban kapott napiparancsom:

Tisztelt Marinov elvtárs, kedves Bircám!

Tegnap vezetőnk, Generalisszimuszov marsall elvtárs eligazítót tartott nekünk, ezért most sietek tájékoztatni a legfontossabbakról!

Nyerésre állunk, Washingtonban és Nyugat-Európában is egyre kedvezőbb a helyzet. Azonban van egy hatalmas akadály előttünk: a magyar liberális bloggerek. Az ő határozott kiállásukba rendre beletörik a bicskánk!

Ezért kérünk duplázd meg kommentelési erőfeszítéseidet. Ha kell, vegyél ki szabadságot fedőhely munkahelyeden.

A Harmadik Róma sosem esik el, s holnapra nemzetközivé válik a világ!

Előre is köszönettel, ölel:

Szergej Szekretov őrnagy

U. i.: Honoráriumemelési kérelmedet egyetértő ellenjegyzésemmel együtt továbbítottam a vezetőség felé."

Szerinted ezt kinek címezted, hatökör?

regbor 2019.01.08. 10:13:10

@maxval balcán bircaman: akkor tanuld meg használni a komment rendszert, és ne névre szólóan böfögd ide az agymenéseidet!

citrix 2019.01.08. 10:13:21

@maxval balcán bircaman: Birka, ezt már megbeszéltük, Te a bolgárokat boldogítod, munkád eredményének fényes bizonyítéka hogy Bulgária a legszegényebb ország az unióban. Magyarország jobban teljesít, egyel a bolgárok előtt áll... Minden más tagállam magasabb életszínvonalat tudhat magáénak. Ez van, még a fideszes KSH se tagadja.

regbor 2019.01.08. 10:15:20

@maxval balcán bircaman: egyébként egy "Bocs, rosszul címeztem!" bejegyzés sokkal emberibb lett volna, de hát mit várhat az ember egy tahó fideszbuzitól....

regbor 2019.01.08. 10:43:00

@maxval balcán bircaman: hülyegyerek! Beidéztem, hogy nekem írtad, név szerint. Vagyis 1. nekem szántad, de most letagadod, 2. nem tudod, hogy kell új kommentet írni. Akkor ki is hibázott, baromarc?

regbor 2019.01.08. 10:57:42

Most legalább mindenki számára egyértelmű, hogy birca egy barom!

$pi$ 2019.01.08. 13:07:05

@citrix: "Minden más tagállam magasabb életszínvonalat tudhat magáénak. Ez van, még a fideszes KSH se tagadja."

Nyilvánvalóan a placebo csoportba kerültél. :D

citrix 2019.01.08. 13:40:40

@$pi$: Igen, biztos oda az 590 Euros fizuval 32 év folyamatos munkaviszonnyal. Nem közmunkásként. Nézd, a Mészáros Lölő a szakmunkásból lett nemzeti gázszerelő 300 milliárd meg még egy kicsi vagyonkával, ő biztos top kategória. Közpénzből, iskolázatlanul, nulla nyelvtudással, egy ostoba fajankóból leggazdagabb ember. Közpénzből. Ha neked ez a magyar valóság tetszik, jó gusztusod van.

Sir Bates dö Hól 2019.01.08. 14:05:57

@Hollandexxonvaldez: oroszok vannak vagy 135 millióan, azok közül 5 ezren multimilliárdosok, 50 ezren milliomosok, 10 millióan élnek mint a nyugati felső-középosztály, a maradék meg issza a vodkát és hóvégén kukázik... (itt ennek ellenére sokan gondolják úgy, hogy ott mindenki gazdag, hisz a louis vuitton butikjánál a champ elysee-n egymásnak adják a kilincset az oroszok a 150€-s noteszért...
froban saját magukat is csóróként definiálók (minimálbéresek) elmennek a szezonban megemelt hotelekbe (70€/éj/3fő, slozi, zuhanyzó közös), de a reggelit már nem fizetik 3 euróért...
moon nyilván jobb a helyzet most, hiszen a hajléktalanokat rendelettel eltávolították a szemed elől, olyan helyeken meg nemigen jársz, ahol a karácsonyi menü a rántott párizsi két szelet/fő, így az nyilván nem is létezik...
de jól nyomod;-)...

$pi$ 2019.01.08. 14:58:13

@citrix: "Közpénzből, iskolázatlanul, nulla nyelvtudással, egy ostoba fajankóból leggazdagabb ember. Közpénzből. Ha neked ez a magyar valóság tetszik, jó gusztusod van."

Szalmabáb érvelés, ennek semmi, de semmi köze nincs ahhoz, hogy magyarországon a legalacsonyabb az életszínvonal. Meg ahhoz sem, hogy a KSH mit mond erről.

citrix 2019.01.08. 15:03:57

@$pi$: Már hogyne volna. Mészáros Lölő a jéghegy csúcsa, bőven van rajta kívül állami pénznyelő és a közpénzek "törvényes" lopása a nemzet meglopását jelenti. Aztán eljön az ő idejük is, bármennyire sérthetetlennek érzik is magukat Polt Péter védelme alatt. Semmi se tart örökké, lásd a közelmúlt diktátorainak csúfos végét. Egyik se ágyban, párnák között szenderült jobblétre, nem bizony. Volt hadseregük, titkosszolgálatuk, pénzük, a nép "szerette" őket legalábbis úgy látszott aztán egyszer csak hoppá.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.08. 19:47:38

@Reepa: Nézd, az a helyzet, hogy én elmesélhetném, hogy szerintem mi lenne a helyzet kormányváltás után. Azt is, hogy mit tartanék jónak kormányváltás után. De ez lényegtelen kérdés, mert a lényeg, hogy pár nagyon fontos dolog lenne mindenképpen sokkal jobb. Például nem vernék meg a Fideszes képviselőket az MTVA-ban, például a politikusok és közeli vállalkozók nagyságrendekkel kevesebbet lopnának, jobb lenne a vélemény Magyarországról, jobb lenne az oktatás és egészségügy, sok magyar hazajönne, nem lenne akkora munkaerőhiány, és fenntartható lenne az ország évtizedek múlva is. Ezek a nagyobb dolok. A részletekbe nem fogok belemenni, mert úgyis tudom, hogy csak ostoba kötözködésre futja tőled.

$pi$ 2019.01.09. 06:06:51

@citrix: "Már hogyne volna. Mészáros Lölő a jéghegy csúcsa, bőven van rajta kívül állami pénznyelő és a közpénzek "törvényes" lopása a nemzet meglopását jelenti."

Szóval magyarországon azért van szegénység, mert ellopják a közpénzt.

És mondcsak, te mennyi adót fizetsz? Mennyit lopnak el tőled havonta?

Még egy ember, aki nem vette észre, hogy nem az adója magas, hanem a fizetése alacsony. :(

citrix 2019.01.09. 07:11:57

@$pi$: Évi kb. 2.5m forintot fizetek adóba mert az áfa is adó, benne van a nevében. Mészáros Lölő egy stróman amiről bírósági papírja is van mármint hogy strómannak nevezhető. Igen, azért a legszegényebb ország a miénk (a bolgárok előtt) mert a Lölők, Tiborczok és a fideszes haverok akiknek busás "megbízást" ad Orbán szétlopják az országot. Ezért. A tolvaj akkor is tolvaj ha az általa hozott törvényekkel legalizálja a lopást.
A te felfogásod szerint ez nem igaz, a fidesz becsületes, árja jóemberek babazsúrja. Hihető.

$pi$ 2019.01.09. 09:17:22

@citrix: "Évi kb. 2.5m forintot fizetek adóba mert az áfa is adó, benne van a nevében."

Ja, az is adó, csak így gyakorlatilag lehetetlen kiszámolni, hogy mennyi a fizetésed és mennyi jövedelemadót fizetsz.

Az a gyanúm, hogy alacsony a kereseted, ezért aztán kevés adót is fizetsz, de ugyanezért elkeseredetten panaszkodsz, hogy téged agyonadóztatnak.

Közben meg negyed annyi adót nem fizetsz, mint amennyit egyátlagos német gyári munkás, mert sz@r a munkahelyed.

$pi$ 2019.01.09. 09:18:45

@citrix: "A te felfogásod szerint ez nem igaz, a fidesz becsületes, árja jóemberek babazsúrja. Hihető."

Nem, öreg, ilyet nem mondtam, ne hazudozz.

Az én feldogásom szerint magyarországon sz@rok a fizetések a hetvenes évek vége óta, te meg azzal magyarázod, hogy ellopják a pénzedet.

Amit meg sem kerestél.

citrix 2019.01.09. 09:26:25

@$pi$: Egyetlen egy tényben egyet értek: a fizetések a béka segge alatt vannak, a bécsi út túlsó felén ha azt mondom 590 eurot keresek akkor elküldenek szociális segélyért mert ott még az is több. A kommunizmus édes/rothadó bája hogy az óriásplakátokról és fizetett kormányhirdetésekből tudom meg naponta tucatszor: Magyarország jobban teljesít. Yess!
A másik: ha minden magyar munkaképes ember átlagosan annyit keresne (nem állami munkahelyen vagy állami megrendelésre dolgozó munkában)és annyi adót fizetne be mint én nem a bolgárok mellett ülnénk a legcsóróbbak szamárpadjában. A Mészáros Lölő még többet "szerezhetne" és már ma gazdagabb lenne mint a brunei szultán. Így erre még néhány évet gyűjtenie kell de még fiatal, meglesz az.

$pi$ 2019.01.09. 09:28:36

@citrix: "kormányhirdetésekből tudom meg naponta tucatszor: Magyarország jobban teljesít."

A kettő nem zárja ki egymást. Az, hogy neked vagy mittudomén kinek kevés jut messze nem jelenti azt, hogy magyarország nem teljesít jobban.

Persze, hogy jobban teljesít, nézd meg a számokat!

$pi$ 2019.01.09. 09:37:41

@citrix: "Egyetlen egy tényben egyet értek: a fizetések a béka segge alatt vannak"

Ha a fizetések a béka segge alatt vannak, akkor az emberek nagy részének nem az a baja, hogy a mészáros lop, hanem az a baja, hogy kevés fizetést kap.

Az emberekkel kicsesz a munkáltatójuk, az emberek erre a mészáros lölö lopásaival vannak elfoglalva.

Persze, lehet rajta hörögni, de segít? Nem. Akkor minek?

citrix 2019.01.09. 09:57:38

@$pi$: Konkrétan miben teljesít jobban? Jobban mint Bulgária? Nagy eredmény, az biztos. És ebben benne van az a cirka 12 ezer milliárd uniós forrás amit ez a kormány lehívott és elköltött. Egyébként is, ha olyan jól teljesít az ország (a fidesz) azt miért fizetett kormányhirdetésből kell megtudni? Németországban vagy Ausztriában is óriásplakátokról tudják meg az emberek hogy jól élnek? Ezt csak az egybites fideszbirkák szopják be és gyorsan küldenek is Orbánnak csekken pénzt mert most éppen azt kér a hívektől. Remélem már elpostáztad neki és nem a kukába dobtad a csekket? :-)

$pi$ 2019.01.09. 11:43:21

@citrix: "Konkrétan miben teljesít jobban?"

Mindenben.

"Jobban mint Bulgária?"

Az "minél", nem "miben". Önmagánál, jobban teljesít mint régebben.

"Nagy eredmény, az biztos."

Te hoztad fel a Bulgáriát, most meg azon trollkodsz, hogy mennyire nem számít? Furcsa érvelési technikákat alkalmazol, nem gondolod?

"És ebben benne van az a cirka 12 ezer milliárd uniós forrás amit ez a kormány lehívott és elköltött."

Nem hiszem, hogy ezen a szinten ki lehet fejteni, hogy mennyit számít vagy mennyit nem számít az úniós támogatás. Csak, hogy értsük: az alapkijelentésed az, hogy nem a mi érdemünk, hogy jobban teljesít az ország, mert csak az úniós támogatások miatt teljesít jobban. Kizárt, hogy ezt komoly érvekkel alá tudnád támasztani.

"Németországban vagy Ausztriában is óriásplakátokról tudják meg az emberek hogy jól élnek?"

Irreleváns. Más országok, más sorssal és más problémákkal. Azt mondod, hogy csak az óriásplakátokról tudják meg az emberek, hogy az ország jobban teljesít, de én éppen azt mondom, hogy a gazdasági mutatókból tudom, hogy jobban teljesít. Ha te nem nézel utána a gazdasági adatoknak, akkor neked csak az óriásplakátok maradnak.

Mégis honnan tudnád, hogy az ország jobban teljesít? Hogyan gondoltad kiszagolni a gazdaság állapotát mutató adatokat?

"Ezt csak az egybites fideszbirkák szopják be"

Butaság. Az index is számtalan cikket írt már a témáról, az EU is hasonló gazdasági adatokról számolt be, a nemzetközi hitelminősítők is ezt mondják. Gyakorlatilag mindenki azt mondja, hogy az ország jobban teljesít, kivéve azok, akik politikai elhivatottsággal a kormány ellen agitálnak. Mint te.

"Orbánnak csekken pénzt mert most éppen azt kér a hívektől."

Ritka nagy marhaság.

citrix 2019.01.09. 12:04:53

@$pi$: Úgy van, ritka nagy marhaság. Pont akkora marhaság mint amekkora marha küldi azt a csekket. Láttam saját magam, postázzák mindenkinek aki regisztrálta magát a nemzeti konzultáció során. Tehát ha van elkötelezettséged akkor küldesz neki pénzt, nem kérdéses.
Ha irreleváns Ausztria vagy Németország akkor miért akarjuk utolérni őket (már vagy 40 éve ezt nyomja az aktuális rezsim...) A gazdasági mutatók ilyen jók és mindenki érzi hogy sokkal jobban él akkor miért kell több tízmilliárdot ennek kommunikálására költeni? Ez olyan mint ha reggel fizetett kormányhirdetésekben közölnék csilliárdokért hogy felkelt a Nap. Mindenki látja, tudja, érzi, minek ezt pénzért hirdetni ha egyszer világos mindenki számára. Ha abban nyilvánul meg a jól teljesítés hogy orrba-szájba stadionokat építünk még szlovákoknak, horvátoknak, koszovóiaknak is, ukránok tízezreinek fizetünk nyugdíjat, fejlődő országoknak szórunk ingyenpénzt, templomokat, az tényleg nagy jólétre utal. De minek a kormányhirdetés ha mindenki nagyon jól él???

$pi$ 2019.01.09. 12:07:09

@citrix: "Ha irreleváns Ausztria vagy Németország akkor miért akarjuk utolérni őket"

A "magyarország jobban teljesít" kijelentés igazságértékének eldöntése szempontjából teljesen irreleváns, hogy "de az osztrákok jobban élnek mint mi".

$pi$ 2019.01.09. 12:09:38

@citrix: "A gazdasági mutatók ilyen jók"

Nem mondta senki, hogy "ilyen jók", azt mondták, hogy jobbak!

"és mindenki érzi hogy sokkal jobban él"

Nem, nem mindenki él jobban és nem érzi mindenki. Irreleváns, hogy ki mit érez.

"akkor miért kell több tízmilliárdot ennek kommunikálására költeni?"

Több oka is van, mind irreleváns. Attól, hogy valamit kiplakátolnak még lehet igaz.

$pi$ 2019.01.09. 12:14:43

@citrix: "Mindenki látja, tudja, érzi, minek ezt pénzért hirdetni ha egyszer világos mindenki számára."

Nincs olyan, amit mindenki lát. Lám te sem látod.

citrix 2019.01.09. 12:43:15

@$pi$: Nem látom. A csilliárdokért rendelt kormányhirdetés láttán azt gondolod elhiszem a hazugságot? Hazudoztak éppen eleget a szocializmusban ilyeneket mint a fidesz, azt se hitte senki csak a bigott kommunisták. Ők a sz@rt is élvezettel csócsálták.

$pi$ 2019.01.09. 13:04:05

@citrix: "Nem látom. A csilliárdokért rendelt kormányhirdetés láttán azt gondolod elhiszem a hazugságot?"

Azt állítod, hogy amit a kormány mond, az nem igaz. Amit a KSH mond, az nem igaz. Amit az index mond, az nem igaz. Amit az EU statisztikák mutatnak, az nem igaz. Amit a hitelminősítők mondanak, az nem igaz.

Rendben. Mik az érveid? Eddig annyi érvet tudtál mondani, hogy:

1) Nem igaz, mert akkor nem lenne ráírva az óriásplakátokra.

2) Nem igaz, mert te nem érzed.

Mindkettő nyilvánvalóan elfogadhatatlan érv. Van valami más érved is?

"Hazudoztak éppen eleget a szocializmusban"

Független dolgok, abból, hogy harminc éve mások hasonlót mondtak és az nem volt igaz még nem következik, hogy most sem igaz.

"ilyeneket mint a fidesz, azt se hitte senki csak a bigott kommunisták."

Még egyszer! Az, hogy valamit sokan vagy kevesen hisznek el semmi sem jelent.

"Ők a sz@rt is élvezettel csócsálták."

Ez a fekáliával meg végbélnyílással kapcsolatos fikszáció kötelező az ellenzéknél? Vagy úgy van, hogy előbb jön a fekáliamánia, aztán meg ellenzékbe szorultok? :D

citrix 2019.01.09. 13:24:37

@$pi$: Ember, keresd a magad társaságát és velük oszd meg mérhetetlenül értelmes nézeteidet. Kár hogy nem előbb születtél, kiváló kommunista párttag lehettél volna a Kádár de akár a rákosi rezsimben is. Tudod a nótát: a párttal, a néppel egy az utunk, jelszavunk munka és béke. Vágod a systemet :-)

$pi$ 2019.01.09. 18:10:01

@citrix: "Kár hogy nem előbb születtél, kiváló kommunista párttag lehettél"

Kifogytál az érvekből és maradt a sértegetés? Ciki.

Mondjuk látszik, hogy az érvek helyett az érzelmek vezérelnek. Nem szereted az orbánt és ebből azt a következtetést vonod le, hogy az országnak most nagyon sz@rul megy.

Én magam a tudományt részesítem előnyben, a tényeket, a számokat. Az, hogy kinek melyik párt a kedvence mellékes.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.01.09. 22:42:01

@Tizenötmillió Magyarok: Szép hozzászólás. Kár, hogy te kimaradtál. Látom az idő azért megszépíti a dolgokat, már "legyilkolás" is van. Muhaha.
süti beállítások módosítása