2013.08.30.
22:13

Írta: lbm

A bölcsődei nevelők 80%-a nettó 70 000-ből él?

Sokat emlegetjük a pedagógus béreket meg az egészségügyi dolgozók fizetéseit, ami érthető. Az a szomorú helyzet, hogy bár a társadalom számára nélkülözhetetlen hivatások ezek, a mi kultúránk még nem jutott el arra a szintre, hogy ezeket érdemei szerint honorálja is anyagilag. Ugyanakkor könnyen elfelejtkezünk a bölcsődei dolgozókról, akik szerintem semmivel sem kevesebbek szakmailag mint a gyermeknevelés más ágazataiban tevékenykedők. Némileg utána néztem és siralmas ami e téren folyik. Kicsit olyan mostohaként kezeli őket az állam, mint például az egészségügyi béremeléskor a szociális szférában dolgozókat: valahogy megfeledkezik róluk. Épp ma olvastam, hogy a bölcsődékben utoljára valamikor 2008 környékén emeltek valami kis bért, és azóta ugyanott állnak. Az olvasottak szerint a bölcsődei nevelők 80 %-a még mindig a Kb. nettó 70 000 Ft-ot viszi haza havonta. Ez az a tipikus közalkalmazotti bértábla szerinti bruttó  114 000 Ft-os bér lehet. (Ismerős az érzés, mert valamikor a szociális szférában én is egy ideig ennyit kerestem, csak nekem megspékelték legalább az ágy melletti pótlékkal, így ha más nem is, de a sírógörcs elmaradt részemről… )

Valljuk be, hogy ez igencsak méltánytalan, legfőképp, ha figyelembe vesszük a felelősséget, és azt, hogy a legkedvesebb kincsünket bízzuk a bölcsődékre. Az első három évben tanul a legtöbbet a gyerek, és a fejlesztésen túl pedig (akinek van gyereke az tudja), hatalmas odafigyelést igényel egy izgő-mozgó, világot épp felfedezni készülő baba, aki ebben a három évben tanul meg egyedül enni, inni, beszélni, ekkor alakul a szobatisztasága, a félelemérzete pedig még nem alakult ki. Ők az a korosztály melyre minden másodpercben figyelni kell, és a bölcsődei kisgyermeknevelőknek pedig nem egy, hanem tucatnyi gyerek ténykedését kell koordinálniuk.

Mint a fent linkelt cikk is kitér rá, gondoljunk bele, ha kifizetik a 10 500Ft-os bérletet ezek a dolgozók, hogy munkába járhassanak, akkor már a 70 000 Ft-nál is kevesebb jut a megélhetésükre.

Nem hibáztatok én senkit, csak úgy érzem róluk sem kéne megfeledkeznünk: sem nekünk, sem a kormányoknak.

A BDDSZ (Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete) nyáron nyílt levélben fordult ez ügyben Balog Zoltánhoz, aki ugye az „Emberi Erőforrás" miniszter. Ő ezen tények hallatán csalódottságát fejezte ki, majd imígyen reagált: „az ország gazdasági helyzete nem ad minden ágazatban béremelési lehetőséget”.

Demagóg vagy sem, én mégis kitartok amellett, hogy „ Építs még stadiont! Légyszi, légyszi…

28 komment

Címkék: NERlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr1005485450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JohnHenry 2013.08.31. 12:26:02

semmi nem fog változni, amíg az emberek nem képesek az összefogásra és a bátor kiállásra saját érdekeikért.

vajon ennek a bddsz-nek hány tagja van? vagy inkább a bölcsödei dolgozók hány százalékát fedik le?

jpmjpm 2013.08.31. 12:35:34

eléggé méltánytalan ez a pénz. már csak azért is, mert ez a fizetés semmibe nézi a bölcsődei dolgozókat, akiknek a bére az olyan politikusoktól függ, akik saját maguk számára mindig megteremtik a tuti frankót. pl. számla nélküli költségtérítés bemondásos alapon, szinte korlátlanul.

jpmjpm 2013.08.31. 12:36:10

tényleg, hány bölcsödei dolgozó van ma magyarországon?

kérődzőgiliszta 2013.08.31. 12:42:07

A bölcsődei dolgozók kemények, mint a vídia! Majd jól sztrájkolnak egyet, ahogy szoktak. Ugye náluk van az a hatalmas hálapénz dolog!

gabcigirl 2013.08.31. 13:07:22

Ez az ország gyűlöli a gyerekeket és a jövőt. Akinek olyan k***ra fontos a gyermek + a nevelésük, amiről állandóan ugatnak, azoknak nincs pofájuk letudni a bölcsődei dolgozókat, tanárokat, stb. ilyen alpárian suttyó összegekkel fizetés címén.

nemsirunk 2013.08.31. 13:11:09

Érdekes, hogy amíg egy 70e Ft-os nyugdíjjal rendelkező kisnyugdíjast támogatni kell, nyugdíjat emelni, ingyen utazást biztosítani, kedvezményes belépőjegyet stb, addig egy ugyanekkora nettó bérért dolgozó munkavállalónak nem jár ilyesmi, sőt még ő fizeti a nyugdíjas ingyen utazásait.

sirwalter 2013.08.31. 13:33:27

Az is jellemző barátom, hogy most, amikor az egészségügyben és a pedagógusok körében több lépcsőben történnek béremelések, Te "fölfedezed", hogy ezen belül egyes csoportok milyen keveset keresnek (ami amúgy valóban nem ad örömre okot), és ezt hangsúlyozod.

De: korábban (tudod, "elmúlt nyolc év") többet kerestek? Akkor miért nem írtál róla blogot?

Rátóti Mutyikos 2013.08.31. 13:47:31

@sirwalter: kinemszarja le az elmultnyolcevet?! ezzel az ocska dumaval elmesz a fenebe! amig a kibaszott stadionokat lehet felhuzni szazmilliardokbol es a mocskos haveroknak 1 het alatt eloszednek a tartalekbol 400milliot a falusi focipalyara, addig elmehet a picsaba ez a volt reformatus lelkeszecske is a szar kifogasaval!

Žďárský 2013.08.31. 13:49:58

@sirwalter: Klasszikus Fidesz-logika. Ha valakit az elmúltnyocévben kutyába vettek, az biztosan már megszokta, úgyhogy kutyába vesszük mi is.
Egyébként a 2008-as nettó hetvenezer reálértéken az infláció miatt kb. 20-25%-kal többet ért. Persze még így is nagyon kevés.

♔batyu♔ 2013.08.31. 13:52:57

Azt kell nekik mondani, hogy emelnénk, de vissza kell fizetni azt az óriáshitelt, amit az MSZP-SZDSZ kormány felvett.

hondamonda 2013.08.31. 14:07:32

@nemsirunk: Nem a 70 ezer forintos nyugdijjal kell osszehasonlitani, mert a munkavallalonak meg legalabb egy gyereket is nevelnie kell ebbol a penzbol.

Az aktivak erdekei loszart sem szamitanak. Az allam a versenyszfera dolgozoit lerabolja, a sajatjait pedig ehberen tartja.

JohnHenry 2013.08.31. 14:11:14

@hondamonda: és nyugodtan teheti - már közhely, de franciaországban százezrek vonulnának az utcára és országos sztrájkok lennének, a magyarok meg egymást marják.

VadMacs 2013.08.31. 15:09:33

@♔batyu♔:
a pedagógusok (akik létszámban jóval többen vannak)akkor miért adnak? A drága haverjaidnak (vezír és a sleppje) miért emelnek ÉPPEN MOST (+jutalmak osztogatása), amikor eleve pofátlanul magasan vavvan (túl)fizetve...?

Stadiont miből építenek, amikor vissza kell fizetni...?

VadMacs 2013.08.31. 15:10:32

@VadMacs:
a pedagógusok (akik létszámban jóval többen vannak)akkor miért, miből kapnak? A drága haverjaidnak (vezír és a sleppje) miért emelnek ÉPPEN MOST (+jutalmak osztogatása), amikor eleve pofátlanul magasan vannak(túl)fizetve...?

Stadiont miből építenek, amikor vissza kell fizetni...?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.31. 15:24:38

a bölcsődések nincsenek annyian, mint a tanárok, nem tudnak elegen a Fideszre szavazni, így pénz se kell nekik.

Pflaume 2013.08.31. 15:37:00

Amíg lesz, aki elvégzi ennyiért, nem fognak emelni.

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.08.31. 15:42:30

@sirwalter: Az én figyelmem sem terjed ki egyszerre minden felé. Amúgy láttad ennek a blognak az indulását? És a nevét ( tudod NERtárs)?
Amúgy kicsit tévedsz, ugyanis még az előző kormány alatt írtam a könyvet ami a munkaerőpiacról szól. Tény hogy akkor még nem volt blogom, de amint látod véleményem már akkor is volt amit nem rejtettem véka alá. Mára csak kinyílt a szemem más problémákra is.
De azért kösz a kritikát :-)

Te tudod?! 2013.08.31. 15:46:51

@Pflaume: Igaz, így alakul ki a bérmegegyezés (közmegegyezés).

szuperkrumpli 2013.08.31. 16:43:43

@nemsirunk: Lassan 20 éve, hogy a legaktívabb és legnagyobb szavazóréteg picsája ki van nyalva! A fiatalok meg ha van egy kis eszük dobbantanak egy hanyatló nyugati országba!

dani27bpbp 2013.08.31. 16:58:58

Csak felhívnám a blogíró figyelmét arra, hogy a hivatalok (okmányiroda, földhivatal stb.) ügyfélszolgálatain ülő KORMÁNYTISZTVISELŐK (!!!) is ennyi bért kapnak. Arról is legyen szíves már egy cikket írni.

apanna 2013.08.31. 17:00:59

A bölcsődék, nem az alapellátáshoz tartoznak, hanem a szociális szolgáltatáshoz. Így a szociális szférába tartoznak, ugyan oda, ahova a szociális gondozók, házigondozók, szakgondozók stb.
A szociális szféra a "mostohagyerek". 2009 óta befagyasztott bérek vannak, és 114 ezer a bruttód. Ha van érettségid, akkor 120 bruttó.
Előbbi nettója kb. 78 ezer jó hónapban. Ennyiért dolgoznak az idősotthonokban a gondozónők, a házigondozók stb. A megfelel helyre eljuttatott petícióra, az volt a válasz, hogy az állam mindent megtesz értük, még dekuágyakat is vettek a kórházakba...
A bérlet 80 % át fizetik egyébként, tehát kb 2 ezerbe kerül a jegy a dolgozónak. Jobb helyeken, nem mindenhol, kafetéria is jár 3-5 ezer forint értékben.
Ebből kell eltartani a családot......

Asidotus 2013.08.31. 17:01:54

@szuperkrumpli:
Ezt tartom én Horn Gyula legnagyobb bűnének. Valahol ő hozta be a magyar politikába a nyugdíjas-centrikusságot.

kvadrillio 2013.08.31. 17:09:25

bölcsődei nevelőknek béremelés ?
EGY FENÉT ! KELL AZ A TÖBB MINT 70 ÁLLAMTITKÁRNAK-HELYETTESNEK, DRÁGA ÁLLAMUNK MŰKÖDTETÉSÉRE !
SDŐT KELLENEK A ZÚNIÓS PÉNZHEK A SOKEZER WELLNESRE-SZ
ÁLLODÁRA, AKKOR IS HA EGYMÁS UTÁN BECSŐDÖLNEK,KELL DEMJÁN BANKJÁRA, NOMEGA HOLOKAMU KÁRPÓTLÁSOKRA IS !!!

MÉGHOGYA BÖLCSŐDEI DOLGOZÓK FIZUEMELÉSÉRE ?!
EGY FENÉT !

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.08.31. 17:15:20

@dani27bpbp: Amennyiben találok erről információt, meglesz.

dani27bpbp 2013.09.01. 20:35:10

Egy kis segítség a számoláshoz: köztisztviselői illetményalap (38650)* szorzószámmal *illetménykiegészítéssel (10%)= bruttó fizetés
0-2 év gyakorlat 38650*1,79*1,1= 76100
2-4 év gyakorlat 38650*1,9*1,1= 80800
4-6 év gyakorlat 38650*2*1,1= 89300
6-8 év gyakorlat 38650*2,2*1,1= 93500
8-10 év gyakorlat 38650*2,25*1,1= 95650
10-12 év gyakorlat 38650*2,3*1,1= 97800
12-15 év gyakorlat 38650*2,5*1,1= 106300
15-18 év gyakorlat 38650*2,6*1,1= 110500
18-21 év gyakorlat 38650*2,65*1,1= 112650
eddig mindenkinek felkerekítik a bérét a szakmunkás minimálbérre, ami bruttó 114000 Ft
21-24 év gyakorlat 38650*2,7*1,1= 114800

további táblázat a törvény melléklete:
www.kozszolga.hu/kttv
süti beállítások módosítása