Így húsvét ünnepén, amikor mindenki aki teheti, a sonkaevés meg a locsolkodás ünnepének adja át magát, boldogan olvastam arról, hogyan készülődik a szent-Orbán-család is erre a kellemes hétvégére. Bevallom idilli a kép, és egy kis időre külön tudok választani két Viktort. Van a kemény, cinikus, akarnok, öltönyös fickó, aki „az akkor is enyém az utolsó szó, ha nincs igazam” alapelv szerint kormányoz; meg van a rendes, békés családi életet élő férfi, aki ha nem ülne a parlamentben maga lenne az eszményi példakép.
Ám ahogy olvasom a róla írt húsvéti cikket, mégis kellemetlen érzésem támad. Az jut eszembe, hogy vajon mit csinálok rosszul?
Tulajdonképpen egy elég rendes polgár vagyok. Legalábbis a NER útmutatásainak úgy ahogy megfelelek. Törvényes házasságban élek, már jövőbeni adófizetőt is gyártottam az urammal, (aki ugyan nem ver amiért nem szültem egy egész almot neki, de hát senki sem lehet tökéletes...) és valamilyen csoda folytán még munkánk is van. A mai viszonyokat figyelembe véve pedig ennek borzasztóan örülünk is. Még pár év ebből a "jól teljesítünk" kormányzásból és lassan már fizetni is hajlandó leszek azért, hogy dolgozhassak... Szóval egy igazi kis NER-család vagyunk, a NER-valóság közepén. Akár azt is mondhatnánk, hogy hasonlítunk a szent-Orbán famíliára. De mégsem…
Náluk a menü a darabolt bárány, meg a 15 kilós sonka, és finom bor. Villányi meg szekszárdi. Mi vettünk egy gyorsérlelt füstölt, főtt lapockát, szigorúan a legkisebbet, hogy egy ezresből megússzuk. Ebből készült kreatívan egy hidegtál, főtt tojással, egy-két darab retekkel, paprikával, kígyóuborkával, és pár szelet sajttal. Az ünnepi lapockának a felét pedig megmentettem, így finom bableves is jut belőle az asztalra. Jó lesz, elégedetten fogjuk megenni, és szerencsések vagyunk, mert nem állunk sorba a "blahán". Mindössze csak az jutott eszembe, hogy mit tudhat arról ez az eszményi családapa miniszterelnök, hogy az átlag keresetű emberek, vagy az az alatti színvonalon élő családok, hogyan élnek. ( A 47 000-ből tengődőkre már rá sem térnék…) Imígyen pedig hogyan is tudná azt, hogy hogyan lenne jobb, élhetőbb az állampolgárok élete. Nem kell ezt félreérteni. Nem sajnálom az Orbán-családtól amije van, (konkrétan fogalmam sincs, mit kezdenék 15 kiló sonkával, mivel annyit az életben nem ennénk meg…), csak kicsi szúrásokat érzek az oldalamban attól, hogy ezt büszkén tárja a nyilvánosság elé, miközben hosszú idők óta nem volt annyi ingyen ételért sorban álló állampolgár ebben az országban, mint most húsvétkor.
De például a minap beszélgettem egy emberkével amikor is az egyik legcikibb dolog bukott ki belőlünk: melóból hazafelé néha (és kimondottan ritkán) elcsábulunk egy-egy 80-160 ft. összegű péksütire, megesszük, majd pedig erős lelkiismeret furdalás lesz úrrá rajtunk. A szomorú az, hogy nem a testsúlyunkat féltjük... Őrlődésünk oka a következő gondolat: ennyi pénzből négy-öt zsemlét is tudnánk venni... Hát nem ciki? Aztán az egyik ismerősömmel sopánkodtunk valamelyik nap, hogy itt a húsvét, de közben meg hónap vége is van, és egyikünknél 3000 ft, másikunknál meg még annál is kevesebb pénz lapult a tárcában. Egyébként pedig minden hónap utolsó hete így alakul.
Pedig dolgozunk. Mindnyájan. A fizetésünk igaz ami igaz, minden hónapban megjön. De hiába. Kilőve a mozi, színház, könyv, meg minden ami nem számla vagy kaja. A BKV bérletet még megvesszük, mert azt muszáj. Félre tennünk esélytelen. Szóval dolgozunk, és próbálunk élni. A kosarunk a boltban pedig egyre üresebb, pedig 3-4 ezer alatt nem úszunk meg egy vásárlást. Inkább ritkábban is megyünk… De a tej csak elfogy, meg kenyér is. Két tej meg egy kiló kenyér, és egy kis felvágott már egy ezres. Ha húst is vesz az ember, meg egy olajat, és esetleg egy doboz tojást, akkor már túl is teljesítettük a napi költhető keretet. Nem éhezünk, de sz@rul élünk. Valóban „ jól teljesítünk”! Legalábbis mi állampolgárok, mert még így is elvagyunk. Valahogy…
Nem az a fájó pont, hogy az Orbán-család méltón ünnepel, csak az a megválaszolatlan kérdés, hogy mi a különbség? Reggel felkelünk, elvisszük a gyereket az iskolába, elmegyünk dolgozni, keményen húzzuk az igát, hazajövünk, megvacsorázunk, lefekszünk. Pont úgy mint Viktor. Mi mégsem úgy ünnepelünk.
Mit csinálunk rosszul?
