2012.10.05.
22:38

Írta: lbm

Sopronban bojkottálnak, a Parlamentben meg hajat tépnek...

alany_1349469496.jpg_275x183

 Olyan vircsaftot a világon nem tudnak mások csinálni, mint a magyar politikusok. Ha másban nem is, de ebben világvezetők vagyunk!

Amíg Sopronban szegény Mesterházy szó szerint nem juthatott szóhoz a televízióban, addig két kormánypárti képviselőnő bukosisakban nyilatkozott újságíróknak...

De menjünk sorjában. Atisunk a Soproni helyi választás kampány-finisében szeretett volna néhány jó szót szólni a helyi tv-ben a baloldal szavazóihoz, de ezt nem igen hagyták neki... Ebben a történetben a csúcspontot a következő mondat adta: idézem a HVG cikből hogyaszongya' :

"Mesterházy Attila és az MSZP mellett a héten már ugyanígy elutasították korábban a Jobbik, az LMP és a helyi Városszépítő Egyesület hasonló kérését is..."   Eztet' mondta Boronkay Gusztáv, a helyi egyik TV ügyvezető igazgatója... Nem tudom NERtársak, hogy feltűnik-e melyik az a párt aki kimaradt a felsorolásból... Na most ez vagy véletlen, vagy nincs Sopronban egy olyan párt sem a FIDESZ-en kívül, aki időben tud szólni, hogy had kampányoljon már egy picikét! Há' mmé'... Van ilyen... Magyarországon simán előfordulhat...

Na de hagyjuk dühöngeni Atist, meg magyarázkodni ezt a Guszti embert, és ugorjunk a bukósisakosokhoz, mert az valljuk be sokkal szórakoztatóbb, mind az intellektuális megnyilvánulás, mind pedig a nagyon értékes témát tekintve. Szóval az úgy volt, hogy május 16.-án összeült a politikai elit és együtt homokoztak a parlamentben. Ám sajnos a homoktorták készítése közben hajba kapott az MSZP-s Józsa István, a Kubovicsné Borbély Anett-tel... Azaz Pistike meghúzta Anettka haját! Hogy copf volt-e avagy csak lazán fésült hajzuhatag, azt sajnos még nem tudtam kinyomozni, de ígérem megteszem, mert hát ha ez az ügy ennyire fontos, akkor a részleteket sem szabad elhallgatni. És ha az, az ügy megoldása kérem szépen?!
Na de folytassuk ezt az izgalmas történést, mely eget-földet megrengethet, és ha más nem,de ez aztán bizonyára elnyomja majd a szegény Varga Pista sztorit...  Két kormánypárti istennő kiknek a nevét azért nem szeretném ide írni, mert borzasztóan hosszúak ( egyem a szívüket), szóval ők most így októberben elmentek a Kövér László óvó bácsihoz, és jól beárulták Józsa Pistikét! Ezt pedig megfejelték az újságírók előtt még egy-egy bukósisakkal is... Szegény kislányok ők, akik azt még csak - csak elviselték, hogy az ő FIDESZ-es Pistájuk szerint aki nem szül megfelelő mennyiségű NERgyereket az ne sírjon ha veri az ura, na de hogy az MSZP-s Pista meghúzza valakinek a haját!!!... na azt azért már nem!!

Én szegény Kövér Lacinkat azért nem irigylem... Mint gyakorló szülő, viszont lenne egy észrevételem számára, hátha segít ez neki: meglátásom szerint a kicsi lányokkal érdemes elbeszélgetnie a dologról, mert szerintem csak féltékenyek, hogy nem az ő copfjukat húzta meg a Pistike...

Drága NERtársak! Íme a Magyar politikai elit...

 

Szólj hozzá!

Címkék: NERségek

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr724822391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása