Kedves Hölgyeim és Uraim! Drága NER-társak!

Életem egyik legnagyobb kihívására vállalkoztam, amikor is eldöntöttem, hogy én meg fogom keresni a Bohócügyi Államtitkárt. Ehhez bizony nagy és rögös utakat kellett megtennem, és szeretnék itt a NER-közösségben beszámolni erről.

Elindultam, már nem is emlékszem merre, de az biztos hogy ez itt történt a Matolcsy nevű meseországban. Mentem mendegéltem gyönyörű falvakban, ahol vidám emberek fejték a kecskét, és mosolygó gyermekek szedték a gombát. Meg is álltam egy idős asszony portája előtt és beköszöntem:

-Adjon isten Öreganyám! Hát milyen ünnep van itt hétköznap, hogy az emberek nem nagyon dolgoznak, és a gyerekek sincsenek iskolában?

-Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!-mondta a mamóka - Így elárulom neked, hogy biza nincs itt ünnep, hanem ez egy ilyen kicsi falu. Munka nincs, a pap is csak két hétben egyszer jár ide... Szóval ezért vagyunk itthon.

-Hát és a gyerekek?

-Áhh! ne is szólj, kedves vándor!... Iskola sincs...

Na én gyorsan el is köszöntem, mentem tovább utamon. Elértem a vasútállomásra. De ott biza nem volt senki, hanem egy biciklis ember aki arra járt, csak megkérdezte mi járatban vagyok. Mondom neki, hogy a vonatot keresem.

-Kedves jányom! Itten olyan már nincsen. De ha ezen az úton egyenesen megyen, elér a városba, ott majd lesz.

Megköszöntem a segítséget és továbbhaladtam. A városig meg sem álltam. Ott aztán találkoztam egy csapat fekete mellénybe öltözött, katonásan vonuló emberbe, akik Árpádsávos zászlót lengettek. Gondoltam megkérdem, hol a vasútállomás. Egy kedves bakancsos rám is nézett boci szemeivel, és azt kérdezte:

-Nem vagy zsidó? Magyar vagy-é ember?!

Miután részletesen beszámoltam tudásom szerinti összes felmenőmmel, és felsoroltam legalább négy Magyar uralkodót, kedvesen útba igazított, de aztán mondta, hogy sietniük kell, mert a közeli faluba mennek cigány-bűnözést megelőzni, közben meg még le kell kaszáljanak némi parlagfüvet is.

Felszálltam a vonatra, és meg sem álltam a fővárosig. Ott is ünnep lehetett-gondoltam én...- mert sok-sok lehúzott rolót találtam, és "zárva vagyunk" táblákat. Meg is kérdeztem, egy szorgalmasan gereblyéző uv-mellényes emberkét, hogy mi ez a nagy munkaszüneti nap.

-Ááá! Nincs itt munkaszüneti nap, csak pörög a recessziós gazdaság, és otthon várják az élősködő, ám de elégedett emberek a segélyt.

-De hát maga is dolgozik...-mondom én, gondolván, hogy valami humbug van itt...

-Én kérem - válaszolta önérzetesen az ember- egy boldog közmunkás vagyok, akit visszavezettek a munka világába! De maga mi járatban van itt?

-Én a Bohócügyi Államtitkárhoz jöttem, őt keresem.

-Hát akkor azt csak egy helyen lelheti meg, mégpedig a Parlamentben. - és ezzel útba is igazított.

El is mentem oda, sőt még be is engedtek. Gyönyörű látvány az biztos. Arra jött egy politikus ember és hát elmondtam mi járatban vagyok. Azt mondta, keressem a Varga István nevű embert. Meg is kerestem, és elmeséltem neki, mit láttam, mit hallottam vándorutamon. Ő pedig azt válaszolta:

-Ez mind a szingli hordák miatt van! Nem akarnak gyereket szülni, aztán meg csodálkoznak, ha az uruk otthon lekever nekik két nagy pofont!

Ezek után biztos voltam benne, hogy ez nem a Bohócügyi Államtitkár, mert annak minimum viccesnek kéne lennie, ő meg nem az. Így aztán megkérdeztem, kihez forduljak, aki segíteni tud abban, hogy megkeressem alanyom. Mondta, hogy menjek a Varga Mihályhoz, mert az okos ember ám, és biztosan útba tud igazítani. El is mentem hozzá, neki is elmondtam mit tapasztaltam eddig, és hogy mi járatban vagyok. Ő azt mondta:

-Ez azért van, mert az emberek sokkot kaptak, és most inkább gombát szednek, mert nem akarnak költeni. De 2013-ban még majd hűtőgépet is vásárolnak!

Hát itt sem lettem sokkal okosabb, de legalább mondott egy nevet, aki végre egy bájos hölgy, és Schmidt Máriának hívják. Megkerestem őt is.

-Tudja, kedves vándor, én egy okos ember vagyok, mert még tanulmányokat is tudok írni ebben a szép irodámban. Azért szednek gombát az emberek, mert lusták, igényesek, és nem is akarnak dolgozni. Ezt megmondta Amerika is, bár a nyugatot utáljuk, úgyhogy hagyjuk is. Az én véleményem, az igazi, és az márpedig megalapozott. Tapasztalatokon alapuló. Egyébként pedig ha a Bohócügyi Államtitkárt keresi, akkor forduljon a Simicskához!

El is mentem, de sajnos vele nem igazán tudtam beszélni, mivel sietős Közgép-dolga volt, meg még az Anonim -ek is megtámadták a szerverét, úgyhogy két-három pályázatot lobogtatva elsietett. Így hát mentem-mendegéltem tovább, és útközben megláttam Schmidt Pál úr szobáját, de nem mertem megzavarni, mert épp Hoffmann Rózsi korrepetálta helyesírásból, és még a szakdolgozatát is meg kellett írnia. Tovább sétáltam és találkoztam Kövér Lászlóval. Elmondtam, neki is a dolgomat, és kértem, hogy segítsen már.

-Ne haragudjon, de most tényleg nem érek rá, épp a NER-t meg a FIDESZ-t akarják tönkretenni a mocskos kommunisták. A Gyurcsány is épp most kezd éhezni a Parlament előtt... Hát nem látja, hogy micsoda métely folyik itt?! Mindenki ellenség... - majd morgott még valamit az orra alatt és elrohant.

Így aztán magamra maradtam, és már épp feladni készültem  célom megvalósítását, amikor arra jött egy egyszerű rokkant-ember és azt mondta:

-Tudom ám, hogy kit keres... Segítek, mert ha már úgyis munkaképes vagyok, ( bár munkám nincs...), legalább ennyit megtehetek... Ha a Bohócügyi Államtitkárt keresi, menjen egyenesen aztán forduljon be jobbra, és a szemközt szobában megláthatja.

Szépen köszöntem, és dobogó szívvel nyitottam be abba a szent szobába. Az én Bohócügyi államtitkárom pedig ott állt délcegen alacsony termete ellenére, asztalán nemzeti konzultációk kupaca, oldalán Matolcsy Györggyel, kinek tintafoltos volt még az orra is a sok költségvetési módosítástól. Az én Bohócügyi Államtitkárom pedig nem kérdezett semmit, csak rám nézett, pók hasát kidüllesztette, és csillogó szemmel csak annyit mondott:

-Én sohasem hazudtam!

Itt a vége fuss el véle... Aki pedig nem hiszi, az költözzön ebbe az országba...