2013.03.23.
19:36

Írta: lbm

Német gyerekek ismerkedhetnek az "unortodoxiával"?

kika_1364063753.jpg_190x107

Valóban példaként emleget minket a külföld. Magam sem hittem, de a magyar kormány sikeres! A németek egyenesen a gyerekeknek példálóznak Magyarországgal. Viktor álma, miszerint példát mutatunk a külföldnek, így hát teljesült. Kijelenthetjük, hogy révbe értünk NERtársak! 

A történet lényege, hogy a német közszolgálati televízió gyermekcsatornája a Kika, készített egy kis filmecskét „Piros lap Magyarországnak” címmel, melyben aranyosan elmagyarázzák a kis lurkóknak, hogy Magyarország túl sokszor szegte meg az EU szabályait. (nol.hu)

Hát, jó,jó! Én sem ilyen hírnévre számítottam, de őszintén szólva, ha a helyzetünket nézzük a híresség helyett a hírhedtség is már valami. Legalább beszélnek rólunk vagy ilyesmi… Ám Viktorunk ennél magasabb babérokra tör, és megsértődött. El is hiszem. Felháborító! (Mármint Viktor-i szemszögből) Mert azért gondoljunk bele, hogy mennyi mindent megtesz azért, hogy az Ő kormánya unortodox, keresztényi, meg csudák-csodája legyen. Energiái nagy részét megmagyarázásra, és „tudatlan” emberek kioktatására fordítja, hogy végre beleverje már a fejekbe, hogy „Fejlődünk, ha mondom! FEJ-LŐ-DÜNK!” Erre mi van? A konok fejű németeknek mindez csak nem megy át, és ilyen kis „oktató”-filmekkel mutogatják a gyerekeiknek, hogy hogyan nem kéne csinálni… Így aztán Viktor fel is mordult és megmondta a véleményét, miszerint Magyarországon ilyen „agymosás” nem fordulhatna elő, mert akkor repülnének a Magyar Televíziótól az emberek, de rögtön ám! (Forrás: tagesschau.de) A linkelt cikkben Stephan Ozsváth a szerző, Viktor szavainak idézése után kitér arra is, hogy Magyarországon már 550 politikailag kényelmetlen szerkesztőt küldtek el a közszolgálati médiától, és hogy szerinte ( mer’ én ilyet még véletlenül sem mondanék…) itt nálunk, bizonyíthatóan televíziós jelentéseket hamisítottak meg.

Szóval kellemetlen dolgok ezek a mi „Jól teljesítünk” kormányunknak. A bajok és a megoldandó problémák csak sokasodnak. Mire a magyar média lebutítása megfelelő mederbe került, a neten meg feljelentgetik a kommentelőket, hogy azért tudja már mindenki itt, hogy hol a határ félázsiában, addigra új gond adódik: a külföld véleményét azt nem Magyarország írja elő, meg még a magyar állampolgárokhoz is eljut…

Komolyra véve a szót, itt egy témához kapcsolódó videó, magyar felirattal: LINK (youtube.com), hogy mindenki maga dönthesse el, vajon igaz-e ami abban elhangzik...

Lehet, hogy az ügy kapcsán meg kéne sértődnie minden hazafinak, hisz az országunk jóhíréről van szó, de speciel én nem akarom magamra venni az ilyen nemű külföldi jellemzéseket. Ugyanis a hibás nem én vagyok, mivel nem én vezetem az országot, és nem én hozok olyan döntéseket, törvényeket, amelyek miatt mi lettünk a rossz példa. Ezt a balhét vigye el a kormány. A tettekért vállalni illik a felelősséget. Ha pedig a kormány úgy érzi, hogy az jó ahogy vezeti az országot, akkor felemelt fejjel álljon ki a döntéseiért. Persze ha ez már nekik sem megy, akkor tényleg a legjobb megoldás a sértettség. Én is szégyenlem magam, de nem tudok a németekre haragudni, annál inkább azokra, akik ilyen képet mutatnak a külföld felé rólunk.

Ám ha a kommenteket nézem a nol.hu cikk alatt, lehet, hogy tényleg megérdemeljük a sorsunkat... Ott már azt írják, hogy elítélő leveleket kell írni a német médiának... Bizonyára meg is teszik páran. És ilyenkor az jut eszembe, hogy tulajdonképpen a külföldi sajtó előbb utóbb letesz arról, hogy hasonló módon hívja fel a figyelmet országunk rossz úton haladására, mert hisz minek is. A magyar ember imádja az ő Viktorát, jó neki itt, akkor meg főjön a saját poshadt levében...

De azért örüljünk NERtársak: legalább a Németországban felnövekvő generációk tanulhatnak a mi hibáinkból. Vajon a mieink is?...

 

74 komment

Címkék: NERlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr985164576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.03.24. 14:49:36

vajon arról is készül gyerekeknek rajzfilm ahogy a pénzvilág tönkreteszi a gazdaságokat (a néppel karöltve persze)?

vagy arról majd csak azután miután minden összedőlt?

avagy a szélsőliberális értelmiségi bulizósfiatalok tényleg ennyire hülyék?

evil demon satan devil 2013.03.24. 14:54:28

arról is készült nekik rajzfilm, hogy a kukába való, élelmiszernek nevezett szemetüket Mo-on értékesítik, tönkre téve ezzel a magyar emberek egészségi állapotát és a kereskedelmét?

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2013.03.24. 15:06:50

az agymosás már korábban elkezdődik a német gyerekeknél, nem kell őket félteni, igaz keresztények, ha üt a török, fordítsd oda a másik orcádat is, mert így leszel igazi bűnbánó ezer évig szipolyozható ójrópéer...

fog- és Bulawayo magiszter 2013.03.24. 15:12:13

Ez csak azt mutatja, hogy a német közszolgálat is infiltrálódott a tetű mocskokkal, akik kiseprése első számú feladata MINDEN DEMOKRATIKUSAN MEGVÁLASZTOTT kormánynak. Németország szemernyit sem változott imádott Führerük öngyilkossága óta: ugyanaza másokat eltiptó tekintélytisztelet, undorító gyűlölet a lelkekben.

mendson 2013.03.24. 15:17:21

@fordán tamás: Aha.. Kérlek szépen vagy 3-4 éve a magyar méhészek harcot hirdettek a mindenféle külföldi (itt unión kivüli) és persze a kinai mézek behozatala és úgy általában az unió területén való megjelenésük ellen . És tényleg igazuk van szemét moslékot méz gyanánt eladni bün. Na de , bizonyítandó a kiváló hazai minőséget, a boltok polciról összeszedtek vagy egy tucat hazai termelői mézet és kiküldték vizsgálatra ,mert csak valahol odakint (azt hiszem Stuttgardban) van akreditált mézvizsgálatra alkalmas labor. Szóval a lényeg,a boltokban lévő hazai termelői méznek vagy nyolcvan százaléka kissé dusított volt cukorból "készült" mézzel. Ami a legszebb a minőség élharcosa valami méhész szövetkezet volt , na annak a bolt polcáról levet terméke száz százalékban cukorból "készült". Vagyis a méheket cukros vizzel etették , virágot nem is láttak. Emlékeztettnélek még az ATV március 4. és 11-i szabad szemmel müsorában elhangzott riportokra ahol választ kaphatsz a "kiváló" magyar hústermékekre.

Feketeistván 2013.03.24. 15:19:20

Agyament egy ország ez. Már az előző ciklusa alatt látszott hogy ennél az embernél valami nincs rendben az emeleten. Gyurcsánynak köszönhetjük, amúgy a másik elmebetegnek. Majd ha pár uniós forrás elakad, aztán megint néhány helyről elvon forrásokat, talán felébrednek páran a szabadságharcos álomból. Mert egy dolog kiállni a nemzetért, és más dolog a saját kis hatalmát bebetonozni, miközben csúszunk egyre lejjebb.

mandro 2013.03.24. 15:27:32

Ez az ára, ha egy ország nem hódol be, köszönhetően az ideiglenesen itthon élő poloskáknak.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.24. 15:36:01

még Kedves Vezető azt nem mondta, hogy ez csúnya nem is akartam megnézni, de most már muszáj lesz.:D

zotyesz11 2013.03.24. 15:44:22

A német közszolgálati gyerekeknek szóló propaganda műsora?! Csak hogy tisztában legyenek a politikai viszonyokkal...
Az ám a sajtószabadság! LOL

Die Deutsche Wochenshau Für Kinder!
www.youtube.com/watch?v=nJf8IxpMprk

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.24. 15:56:54

Három perc netes tájékozódás és lám-lám, találtam jónéhány hasonló "rajzfilmet" (infografikát) ugyanebből a műsorból:

A jemeniek is tiltakoztak?
www.youtube.com/watch?v=Mxnrq3Lc0Fk
(Vezető hír a magyar-lengyel árvizek)

Vagy a pakisztániak?
www.youtube.com/watch?v=7uCnmVEZLlM

Beszopjátok Kumin szövegét, hogy 3 éveseknek szól?
Ez a logo! komolyabb, mint az Tények a TV2-őn!

Más megközelítésben, tartsa fel a kezét, aki
- észrevette volna Lomniczit, ha nem takarják ki?
- látta volna ezt a híradót, ha a kormány nem kezd el hisztizni?

Akit meg zavar a "propaganda", az remélem, nem járatja hittanra a gyerekét. És a kötelező erkölcstan ellen is felemeli a szavát.

Kara.kán 2013.03.24. 15:58:26

nagyon jó kis rajzfilm.még én is megértem

Józsi bá' · http://jozan-parasztok.blog.hu/ 2013.03.24. 16:14:07

Függetlenül attól, ami az elmúlt pár évben Magyarországon a jogállammal történik, a német ideológiai gondolkodásmód a válságok válságát éli - ami szerintem az ilyen jellegű (ki)oktató kisfilmekből is leszűrhető.

A liberális ideológiák Nyugat-Európában, főleg a német nyelvű országokban mára etalonná váltak, így aki bármilyen szinten is megkérdőjelezi azok működőképes voltát (pl.: multikulturalizmus a kisebbségek integrációjának ügyében), az eretneknek tekinthető, kiközösítendő.

Visszájára fordult a liberalizmus, mostanában úgy kezelik a másképp gondolkodókat, mint gennyes daganatot, amit mielőbb el kell nyomni, ki kell vágni, el kell hallgattatni.

De ez nem szokatlan. A kereszténység első néhány évszázadában, amikor földalatti zugvallásból világvallás lett, amit az akkori hatalmasságok is felkaroltak, elkezdődött a vérontás a kereszténység nevében - ami az eredeti vallásnak egyáltalán nem volt része, következménye.

Függetlenül attól, hogy igaza van-e a videónak, vagy nem, ízléstelen egy GYEREKMŰSORBAN kétes politikai üzeneteket közölni. Fordított esetben nem lenne felháborodás?

Ki kellene már evickélnie végre a német társadalomnak a saját magukat a nácizmus miatt önostorozó spirálból, aminek konzekvenciáit erőszakosan más társadalmak orra alá dörgölik.

Le_Penseur 2013.03.24. 16:14:15

@fordán tamás: Konkrétan mely Németországból importált élelmiszer nem felel meg a hazai előírásoknak? Az utóbbi 20 évben mennyi Németországból származó kukába való, élelmiszernek nevezett szemetet foglaltak és semmisítettek meg a hazai hatóságok?

Nézzünk szét itthon! Hetente láthatsz a híradóban olyan "húsüzemet" ahol tonnaszámra foglalnak le húst, illetve húskészítményt. A polcokon levő méz jó része egyszerű cukros lötty. A "borok" jó része szőlőt sose látott. Rossz minőségű, szemétre való élelmiszert nem kell importálnunk, azt előállítjuk mi magunk!

zotyesz11 2013.03.24. 16:14:58

@Rendíthetetlen Álamkatona: Jaj; öreg...
Azt hol olvastad Kumin szövegében, hogy 3 éveseknek szól? Gondolom te vagy ennek az első forrása, vagy talán egy másik blogkommenter...
Persze én akkor is elhittem neked, amikor más látta.

Amúgy a kötelező erkölcstan engem is zavar!
Te is túlélted valahogy semennyit nem tanultál ilyet...

_most_ 2013.03.24. 16:27:53

ilyen műsorokat kéne adni az mtv-n, nem a fideszes agymosást.

kennyking 2013.03.24. 16:46:48

Azért ne tekintsük a gyerekeket mindent beszipkázónak.Amikor a South Parkban Ericnek elrettentésül levetítettek egy filmet Hitlerről, lelkesen kérte, had nézhesse meg még egyszer.

Netuddki. 2013.03.24. 16:56:24

Mondjuk ha már így bepöccentek az orbánék akkor talán mondatról-mondatra megmagyarázhatnák miben is nem fedi a valóságot a német rajzfilm. Kíváncsian várom...

Fejesrob 2013.03.24. 17:05:43

Undorítóak ezek a németek. Remélem, a lehető leghamarabb Törökország része lesz.

Gondolom, ez a libsik munkája, azok képesek erre.

Fejesrob 2013.03.24. 17:07:19

"Németországban tavaly tovább emelkedett a szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmények száma, a muzulmán vallási indíttatású bűncselekmények között pedig megjelent egy új forma, az úgynevezett célzott merénylet – mondta a német belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban."

Muhammad Balfas 2013.03.24. 17:14:29

A németeknek az bassza a csőrét, hogy nagy német cégek keményen meg lettek adóztatva nálunk, és most az E-on is kénytelen lesz feladni pozícióit. Ezért ágálnak folyton ellenünk az EU-nál. Érdekes az angolokat miért nem izgatja a M.O-i "demokráciadeficit", meg hasonló álproblémák?

kennyking 2013.03.24. 17:19:41

Szaniszló díja miatt tiltakozozz az izraeli nagykövet ( a demokrácia csúcsán lévő állam), az amerikai, NÉMET, francia nagykövet és az ENSZ-ben is készültek állást foglalni.Ez helyes.A magyar kormány felszólal egy általuk és rájuk nézve sértő rajzfilm okán.Ez nem helyes.Hja, a magyaroknak tanulni kell még a demokráciát.Ideje már, hogy az EU olasz és görög mintára helytartót nevezzen ki Magyarországra, mert ha csak szavazgatunk állandóan mindenféle pártokra, akkor sosem fogjuk megtanulni a demokráciát.A demokrácia csak akkor tud megújulni Magyarországon, ha betiltjuk a fideszt, Jobbikot és minden más szélsőséges ( antiliberális) pártot.A legjobb lenne, ha ezt a fidesz tenné meg és bebetonozná a kétharmados többségével a Kotmányunkba.

kennyking 2013.03.24. 17:21:10

@Fejesrob:
Törökország beszaporodja magát az EU-ba.

dean23 2013.03.24. 17:23:29

Fel vagyok háborodva! Ugyanis ezt a magyar trágyadombot a Family Guy epizódba kellett volna megjeleníteni! Peter Griffin retardált karaktere okádva és zsidózva se tűnne fel a mi szent parlamentünkben!

Aki azt hiszi, hogy ebben a buliban a végén Orbán fog nyerni az nagyon téved! Ahhoz elég lesz, hogy választást nyerjen, de itt nem lesznek új munkahelyek max közmunka.

béla a görög (törölt) 2013.03.24. 17:27:04

@endike: még több államosítást, még több kommunizmust! Hajrá fidesz!

turbocat 2013.03.24. 17:28:29

megértem, hogy sokaknak nem tetszik a német gyermeteg műsor, de aki ezen felkapja a vizet, az turházza má le azt a monitort, amelyről épp most olvas !!!

béla a görög (törölt) 2013.03.24. 17:29:51

@endike: ja meg még több feudalizmust is hozzá! ne zavarjon benneteket az a csomó ember akinek keresztbe tesztek.

alfacharlybravo 2013.03.24. 17:36:25

Bush amerikai elnök büszke volt a liberális agymosásra Németország esetében, de ez csak kamu addig liberálisok a németek amíg ez jó pénzt hoz. A németek nem foglalkoznak a médiával az nem az ő dolguk ők szorgalmasan dolgoznak a világ meghódításán büszkék a zsenialitásukra. Kicsit gyomorforgató ahogy nyalják a libások fenekét. Bár van morgás amikor ingyen atomrakéták kilövésére alkalmas tengeralattjárót kell ajándékozni vagy amit éppen megkívánnak a hazafiak. Ez a pöcs aki ezt rajzfilmet készítette ez sem volt német csak egy ott élő Demszky féle libás.

Muhammad Balfas 2013.03.24. 17:54:23

@kennyking: Inkább téged kéne betiltani..:)))

kennyking 2013.03.24. 17:58:23

@Ches Desmond:
Szigorúan ellenörzött állampolgár vagyok.Minden bizonnyal jön majd a betiltás is.)))

2013.03.24. 18:04:44

Egy nemet rajzfilmen csak olyan magyar ember tud felhaborodni aki sertve erzi magat. Miert is van megsertodve a magyar ember?
Leginkabb mindenert es barmiert amibol neki nem jut, masnak meg igen.
Tehat ez a sertodottseg egy fel nem nott orszag kicsinyes, bekepzelt es nagykepu (ovodas szintu) kormanyanak a mufelhaborodasa.
Szerintem ha mindenki a sajat dolgaval torodne, elorebb jutnank. Ebbol a sertodottsegbol se jon ki jol ez a kormany, szoval inkabb illene felnoni es nem durcasan a levesbe csapni mert attol csak minket fognak, a fentieken kivul meg nevetsegesnek is gondolni.
De akinek ez kell az csapkodjon. Ugyse er el vele semmit. Csak tovabbra is durcas kisgyereknek fog latszodni es annak is lesz kezelve.

Sütemény1975 2013.03.24. 18:05:05

a balliberális média mossa a gyerekek agyát németben? szomorú ez....

dennisthemenace 2013.03.24. 18:12:00

Aszta..Mennyi FideSS berkommenter...

dennisthemenace 2013.03.24. 18:32:58

@Ches Desmond: Mert nekik nincs komoly erdekeltseguk Mon.

wotan 2013.03.24. 18:49:49

@béla a görög: béluskám, kapitalizmus kell? Szavazz a SZOCIALISTÁKRA! Ilyen eccerü!

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.03.24. 18:50:44

Az első négy kommentet olvastam el eddig. Tőlük kérdezném: mi a hazugság, csúsztatás, pontosabban mi a nem igaz a kisfilmben? És kinek a hibája az, hogy ez a külföld véleménye rólunk? Felháborodnunk akkor kéne, ha a kisfilm nem valós dolgokat mutatna be. És szerintem sajnos igaz minden szava...

wotan 2013.03.24. 19:13:32

@lbm: Barátocskám, biztosan hallottál a relativitásról "Szerintem sajnos...". Igen, szerinted. Olvastam a Spiegel Online KIKA adás témában irt cikkét. Ők is "megadják Orbánéknak", minő véletlen, de hát ők függetlenül számolnak be. No, de a hozzászókásokat kellene olvasni: ugy tünik, a fegyelmezett németek sem veszk már be a hivatalos spiegeldemokratikus-cdu-csu-fdp-pártállami irányt. Ha tudsz németüll olvass utánna...

J.László 2013.03.24. 19:21:37

Gyerekeket politikailag fejtágítani jellegzetes kommunista, vagy ha úgy tetszik, fasiszta szokás.

Lássuk: www.youtube.com/watch?v=yceY1HrvYME

Érdemes elolvasni a hozzászólásokat.

regress 2013.03.24. 19:23:37

az a rajzfilm a fideszes agyhalottaknak készült,csak tesztelték a gyerekeken.de még butítani kell,túlértékelték a célközönséget

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.03.24. 19:29:40

@J.László: "Gyerekeket politikailag fejtágítani jellegzetes kommunista, vagy ha úgy tetszik, fasiszta szokás."

Mutatnék valamit:
nertars.blog.hu/2013/01/26/kommunista_es_egyeb_diktaturak_aldozatainak_emleknapja_februar

J.László 2013.03.24. 19:41:01

@lbm:
Magyarországot közvetlenül érintette a kommunista diktatúra.

Az egykori NDK-t annektáló Nyugat-Németországnak gőze sincs a kommunista rendszerről.

Ennél fogva Magyarországon az iskolában tanítják a kommunizmust (vagy tanítani kéne). Az ember attól ember, hogy képes az egyik generáció átadni a tapasztalatait az őt követőnek, hogy ne kelljen neki elölről kezdeni az egészet.

Nem mondtál a linkeddel semmi újat.

megtorolom 2013.03.24. 19:43:40

Akkor én is mutatok valamit ,lehet hogy már többen látták is. Gondoljuk csak végig!:
www.youtube.com/watch?v=1o1E6WdJ-30

kifordított nagyanyó 2013.03.24. 20:41:19

Mi a francnak erről gyerekfilmet csinálni?
Máég ha igazuk is van.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 21:00:12

@wotan: és aki nem kér sem a kommunizmusnak nevezett diktatúrából, sem a rasszista, nacionalista, revizionista, magyarkodó nem nácikból, az kire savazzon?

Nap Pali 2013.03.24. 21:18:46

szánalmas ország ez...

sőt... az eu ban álandóen ez fog menni...

rossz az EU alkotmány-jogrend, mert tessék itt van Magyaro.

EU közepén egy náci feudális mafiaálam tudott létrejönni...

durvább mint Hitler, mert orbán az EU n belül tutta ugyanazt...

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.03.24. 21:21:02

A kommentek első felében gyorsan összejöttek a Fantom-Nickek habonyi-parancsra. Higítani a tisztes magyar közvéleményt ;)

Arra még rá kell jöjjek, hogyan dátumozzátok magatokat vissza. Mert hogy így van...ide a rozsdás bökőt :)

El lesztek kapva patkányok.

Nap Pali 2013.03.24. 21:21:37

@megtorolom: eszméletlen szánalmas... ijjen szaniszlókkal van tele az ország... eszméletlen...

Doctor Klauße 2013.03.24. 21:30:38

@Nap Pali: szerintem meg az a szánalmas, hogy a mai magyar ellenzék annyira képes, hogy a féltucat külföldi hasonszőrű újságíró kétes cikkire hivatkozzon, hogy nesze, a külföldnek is rossz véleménye van rólunk...
meg kell mondjam, körülbelül akkorát pukkan, mint a dugóspuska

belülről nincs elég nagy hullám, hogy felborítsátok Orbán hajóját, tudjuk mi ezt, nem kell mondani... :)

Nap Pali 2013.03.24. 21:32:02

a jövő elkezdődött ! csak a fides !

33%részvétel 40%-a az pontosan a szavazók: 12 % !!!!-a
a lakosság 8%-a, GRATULÁLOK FIDES !

mno.hu/belfold/fideszes-siker-szentendren-1146934

ez a jövő, + még csalni is fognak:)))) és ++ a külföldi szavazatokkal...

@Doctor Klauße: egyetértek az elenzéki pártok is szánalmasak !
minden politikus bűnöző !

Gatinho 2013.03.24. 21:38:27

Arról is készült oktatófilm, hogy hogyan kell megsarcolni egy eu tagállam polgárainak bankbetéteit?

Nap Pali 2013.03.24. 21:40:11

@Gatinho: nem polgárok hanem

bűnözők és adócsalók pénzét !

kewcheg 2013.03.24. 21:40:31

Németország is a joke!
1. hazugság hogy nincs szólásszabadság,sok faszságot csinálnak,az igaz,de mindenki azt pofázik büntetlenül,amit akar...pl. jelen orgánum "hasábjain"
2. gyerekek fejét nem tömjük politikával,még igazsággal se,nem hogy hazugsággal
3.Németország tanítja Magyaro.-ot demokráciára.Ahol még 70 éve lakkcsizmás korps-ok meneteltek,és a zsidó,cigány,meleg,fogyatékos a szemükben nem volt ember.Szal.menjenek a jóédes náci kurvaanyjuk vasporos picsájába....

Gatinho 2013.03.24. 21:40:55

@kennyking:

Téged kellene betiltani, te nyomorék. :)

Nap Pali 2013.03.24. 21:41:25

@Nap Pali: @Gatinho: és nem is EU, hanem nagyrészt orosz mafia

@kewcheg: ja ja meg amerikában is verik a négereket

Gatinho 2013.03.24. 21:43:09

@Nap Pali:

Persze persze... Bevetted?

Nap Pali 2013.03.24. 21:45:54

@Gatinho: ???

ki a f@sz izgul a 100 ezer eurós bankszámla miatt szerinted????

hát már simornak sincs... aki orbán basinak köszönhetően hazahozta...

CSAK BŰNÖZŐK (adócsalók is azok!) számlái (100ezer euró felett) és nem is csak EU

MikeMyers 2013.03.24. 21:46:38

Most vagy a fidesz kiépített egy kommentelő osztagot a kínai állami hackerek mintájára, vagy ha nem, akkor tényleg fusson ki merre lát.

choko 2013.03.24. 21:53:02

...a németek ezzel csak azt érték el, hogy a Kedves Vezető kitiltja a német gyerekeket a Balatonról 2013-tól...kellett ez Germany?

Schönen Abend noch!

kivisziat 2013.03.24. 21:58:58

Nem értek Orbánékat... Nem a nemzeti konzultáció ügyében kellene levelezniük a zemberekkel, hanem az ilyen posztokat kellene kommentár nélkül eljuttatni minden háztartásba, és garantált az újabb 2/3. Így csak valószínű.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 22:15:12

@kivisziat: az utolsó húsz-huszonöt hozzászólásod csak mocskolódás, egyetlen értelmes szó nélkül. Ilyen rosszul fizetnek a Lévay utcában? :)

gavar csaba 2013.03.24. 22:17:58

@Nap Pali:

"nem polgárok hanem
bűnözők és adócsalók pénzét !"

Amjg nincs bizonyítva addig bizony a ciprusi bankbetétek tisztes családapák becsöletes pénzéből lettek.
a magántulajdon meg állítólag szent és sérthetetlen az EU-ban.

J.László 2013.03.24. 22:21:01

@proxy user:
Látod, mindjárt rendbe tetted a blogodat.

J.László 2013.03.24. 22:23:29

@proxy user:
Azzal együtt kurva gyenge, de legalább nem a neked szóló rendszerüzenetek fogadják a kedves látogatót.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 22:24:42

@J.László: csak a kedvedért, trollocskám! Sőt! Troll ócskám! :)
Látom, buksz a fiúkra. Van egy szomorú hírem a számodra: én nem.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 22:25:35

@J.László: ne haragudj, hogy a kedvedért nem indítottam gay portált!

Nap Pali 2013.03.24. 22:44:12

@gavar csaba: :))) a politikusok akik ezt követelik nyilvány tuggyák hogy bűnözők pénze, hiszen ők tarcsák ott :)

amugy mi a f@szt adóztassanak meg? ott nincs semmi csak por és sósvíz... semmi értékes... a zemberek meg parasztok... (csak rossz értelemben, mert földművelés nincs)

erre tanálták ki a bűnözői pénzek számlavezetése szolgáltatást...

Doctor Klauße 2013.03.24. 22:46:17

@Nap Pali: adócsalók... Simorékra gondolsz?

Nap Pali 2013.03.24. 22:48:31

@Doctor Klauße: ja ja és a többi politikus bűnözőre...

neveket számlaszámokat nem írhatok...

dr.L.János, dr.S.Lajos, dr.P.Sándor, dr.Ny.Zsolt stb stb...

Doctor Klauße 2013.03.24. 22:54:47

számlaszámokat, az igen, egy ügynökhöz van (bal)szerencsénk?