2017.12.29.
11:19

Írta: lbm

Hit-gyüli, Soros és egyéb NER-ségek

Rájöttem, hogy minden az én hibám: nem gondolkodom NagyMagyarNemzeti szívvel! Így az év végén asszem` át kell értékelnem önző, a nemzet nagy összességét figyelmen kívül hagyó, kispolgári gondolatmenetemet, hogy végre a NER igaz tagja lehessek! 

Most is olvasgatom a híreket, hogy a a kormánytól 758 milla támogatást kap a Hit-gyülekezete, és az jut eszembe, hogy mekkora sorok állnak egy-egy ingyenes ételosztásnál, /amit persze, nem a hit-gyüli oszt.../ . És miért? Mert demagóg, kicsiben gondolkodó bírka vagyok, aki nem érti, hogy miért kell állami pénzből támogatni egy már amúgy sem szegény gyülekezet /vagy mifene ez/, rendezvényközpontjának felépítését. Rendezvényközpont! 748 millió forintért! Emberek meg az utcán alszanak.

Aztán meg itt van a Soros dolog. 5,6 milliárdot már elköltöttünk /ja nem, csak a kormány költött a mi pénzünkből.../ arra, hogy fontos nemzeti konzultáció legyen eme antikrisztusról, kinek ördögi terve minden összeesküvéselméletet felülmúl. És akkor én mire gondolok? Arra, hogy ha a kormány tagjait akik ezt kitalálták, és országos kampányra emelték, milyen jó lenne megvizsgálni valamelyik mentalhigiénés központban. Asszem` a "piszológus"-oknak jó sok melója lenne... De nem, mert a NER ezek után sem sajnál semmi pénzt arra, hogy szegény Gyuri orcáját lássuk lépten-nyomon hatalmas plakátokon, bármerre is járunk. Kérem szépen a NER-ben a pénz nem számít, ha Gyurcsány, Libás-Bajnai, EU., vagy Soros gyalázásról van szó. Ilyesmire mindíg fussa minálunk...

Na meg a szavazatszerzésre is! Mert az bizony fontos. Nem is kicsinyeskedünk ebben sem. Meg kéne értenem, hogy március 15- én, ami ugye igazi Magyar nemzeti ünnep, miért is rakja tele a kormány a Kossuth teret Lengyelekkel? /Kérném is, hogy ha valaki tudja, világosítsa már fel egyszerű gondolkodásomat, mert erre sehogy nem találom a választ./ De azt is más gondolkodással kéne látnom, hogy miért kell 204 milliót költeni a határon túl élő Magyarokra, / akik amúgy nincsenek itt, max békamenetkor/ ? ! Értem én, hogy jönnek a választások, meg minden, de külföldön élő állampolgáraink, maguktól is tudják ám, hogy áprilisban szavazás lesz itt Magyar honban, és ha oly fontos nekik akkor le is teszik voksaikat. Mért kell erre 204 milláért agitálni őket? Meg úgy egy picikét zavar is engem. Biztosan megint én nem látom NagyNemzeti szemmel a dolgot, de igazából, én várok heteket egy orvosi vizsgálatra a magyar eü.-ben, az én csemetémről nyilatkoznak úgy, hogy "egy gyerek felnevelése legalább olyan hasznos mint egy tehéné", nekem kell félni, hogy beperelnek ha nem szépeket írok a neten a kormány egy-egy tagjáról, engem néznek hülyének, engem áraznak be fizetésileg olyanok, akiknek totál elszállt a "ki mennyit ér" értékrendje stb., stb. Nem lehetne, hogy akkor én és az itt élő emberek szavazzák meg, hogy kik legyenek azok akik erősen befolyásolják az életminőségünket?

Szóval NER-társak van itt pénz! Mer` amúgy nincs, de azért a nagyon fontos dolgokra mégis akad ... 

2 komment

Címkék: NERségek NERlemény

2017.12.22.
18:31

Írta: lbm

Egészségügy, Karácsony 2017

Hát az úgy volt kedves NER-társak, hogy a szociális szférából visszaigazoltam az egészségügybe. /Na nem a pénzért... , de ebbe inkább most ne menjünk bele./ Azért kaptam elő a billentyűzetet, így szép karácsony küszöbén, mert mégiscsak szeretnék köszönetet mondani a jelenlegi legjobb barátaimnak : emberi erőforrás Zolinak, meg Lézer Janinak. Máris írom miért.

2016. Magyarország egészségügye egy szép decemberi napon /úgy 5.-e körül van a fizetés/, arra ébredt, hogy béremelést kapott, és végre mondjuk 15 év munkaviszony után nem csak bérminimumért dolgozik. Nem élt sokkal jobban, de a feeling meg volt, hogy mégis ér valamit a munkája; az hogy nincs hétvégéje, ünnepe, hogy három helyen dolgozik a megélhetésért, de mégis marad, hogy ápolhasson, gyógyítson. Fel is emelte végre a fejét, meg imát rebegett drága vezérünkért, a NER-ért, és még Balogh minisztert is szép orcájúnak látta. Mindezt egy röpke hónapig, amikor is a bérminimum megemelkedett, és az egészségügyünk jó nagy része, újra arra ébredt, hogy bérminimum, vagy környéki összegre határozták meg a " ki mennyit ér" kategóriában. Pont annyit keres mintha tegnap jött volna ki az iskolából, és a tizen év munkája nem is létezne. Mivel "nincs új a nap alatt", következett a a NER jól bevált kommunikációs forgatókönyve: a "hát ezt akkor megbeszéljük", a "kivizsgáljuk, megvizsgáljuk", az "egyeztetünk" , meg "az egészségügy borzasztóan fontos a számunkra"; és hopp el is jött az idei év novembere, az újabb emelés ideje. Sikerült majd egy évig maszatolni a problémát, és már kit is érdekelt a dolog, mikor minden orgánumot tele lehetett rikkantani azzal, hogy jön a 12%-os béremelés az egészségügyben, mer` az "ÖRDESZ" kormány megcsinálta! És jól át lettünk baszarintva! ;midőn kiderült, hogy nem kevés eü. dolgozó bére még így is olyan alacsony, hogy fel kell kerekíteni továbbra is a bérminimumra, tehát éppen annyit visz haza mint előző hónapban. Az élet nem könnyű, de amikor már másodszor érzi a NER-társ, hogy jól átverték, akkor azért el tud szakadni a cérna. Ám kormányunk fantasztikusan tudja, hogyan kell belerúgni a már földönfekvőbe, még, és úgy, hogy az már tényleg nagyon fájjon. /Eme poszt is ezért született/ Végső megaláztatásunk két hete kezdődött, amikoron egy kormányhoz közeli lap megjelentetett egy cikket arról, hogy az eü. dolgozók két, három avagy négy heti bérének megfelelő egyszeri juttatásáról fognak dönteni december 13-án a NER jeles képviselői, melyet még karácsony előtt juttatnának el hozzánk. Innentől nem volt megállás. Mindenhol harsogott a mantra, hogy a kormány karácsonyi ajándékot osztana az egészségügynek, és micsoda szép karácsony ígérkezik nekünk eü.-ben dolgozóknak. Bevallom nem hittem a szememnek, de annyira nyomták mindenhol a hírt, hogy még ha belegondoltam is, hogy ez azért a NER, és csak műkolbaszból van a kerítés, azért legalább a két heti bérnyi pulykapénzt bevettem. Én marha!... Ezidőtájt a MESZK honlapján emberi erőforrás Zoli pedig videóbeszédet tartott, hogy mennyire fontos vagyok én, mint eü.-ben dolgozó nagyrabecsült társadalom virága, mely dolgozik mint a güzü, és hát Ő ezt igazán értékeli. Felvirradt december 13. jeles napja, amit úgy vártam, mint Riska tehén a reggeli fejést, hogy akkor most a három javaslatból melyik lesz a befutó: két, három, vagy négyheti...?? Aztán kiderült, hogy nem hogy pulyka pénz, de lóf@sz sincs nekünk, némi megaláztatással spékelve. Az történt ugyanis, hogy a NER-társ vezírek nemhogy leszavazták volna mindhárom javaslatot, hanem fogták és kidobták a kukába, természetesen ezt nem kikürtölve minden médium számára, hanem csak úgy sutyiban, csendesen. Lézer Jonira midőn rákérdeztek újságíróék, egyszerűen elővette "a megvizsgáljuk mi legyen jövőre a bérekkel" című bla-blát /amivel a padlás már úgy teli van, hogy lassan ránk szakad/, most meg gondolom otthon ül mint aki jól végezte dolgát.. Mert olyan karakán, egyenes ember... Őszintén szólva ez azért fájt! A kis pénz miatt amit végül nem kaptunk meg csalódott vagyok, de az elintézési mód mérhetetlenül megalázó, főleg Janitól, aki oly nagyon tudja, hogy ki mennyit ér. Na de kérlek Lázár NER-társ! Ha már úgy is Ti mondjátok meg, hogy én mennyit érek, akkor legalább vállaljátok fel: szavazzátok le, úgy igaz magyar szívvel, nyíltan, őszintén, igazságotok teljes tudatában a körbekürtölt ajándékotokat! Az ugyanis igen gyáva dolog, ha sunyin figyelmen kívül hagyjátok. Olyan csendesen, hogy a net még mindíg azzal van teli-f@sva, hogy jó lesz az eü.-nek az idei karácsony, míg kb. 2-3 hír szól arról, hogy mindezt hogy húztátok le a toaletten. Ahogy egy kollegina fogalmazott " a saját anyám sem hiszi el, hogy nem kaptam semmit..." Így aztán nagyon szeretném, hogy hősies viselkedésetek is legyen olyan széles mértékben olvasható, mint az ígérgetéseitek. Emberi Zolit meg csókoltatom, és kérem, hogy a "fontos nekünk az eü. dolgozók munkája" típusú videóit rakja fel a youtubra a "tényleg hülyének nézünk" új kategóriát megalkotva, mert pont oda való! Éljen a Karácsony 2017 Magyarország!

55 komment

Címkék: NERlemény

2016.09.19.
19:05

Írta: lbm

NERbéremelés az egészségügyi szakdolgozóknak...

Kvíz kérdés NERtársak:

Felnőtt szakápoló vagyok, egészségügyi kamarai tagdíjfizető, és kamarai tag. Munkámat tekintve is egészségügyi szakfeladatokat látok el, mi több, azért alkalmaznak, mert hivatalosan is elő van írva, hogy az általam betöltött pozíciót csak és kizárólag egészségügyi szakember töltheti be. A kötelező szakmacsoportos tanfolyamokon részt veszek, szóval minden féle és fajta kritériumnak megfelelek, amit csak a törvény előír, elvár vagy kitalál ahhoz, hogy egészségügyi szakdolgozó legyek, és papíron is annak számítsak. Na, a kérdés: vajon jár-e nékem az új egészségügyi szakdolgozói bértábla szerinti bér?

És itt jön a csavar, mivel a törvényhozás szerint NEM. Hogy miért nem? Azért mert a szociális szférában dolgozom. Ennyi az indok…

Valamiféle anomália folytán a törvényhozó fejekben kialakult egy olyan gondolatmenet, hogy ha mondjuk, én a szociális szférában kötöm át a lábszárfekély okozta sebet, vagy a decubitus-t, esetleg injekciót is adok, netán tán kigyógyszerelek a beteg embereknek, akkor, az nem ugyanolyan munka, mintha mindezt egy kórházban, vagy rendelőintézetben tenném meg. A felelősség mértékével persze tisztában vannak, mivel azt keményen előírják, hogy a fenti feladatokat bizony nem végezheti el akárki, mert aki ezeket megteheti, annak egészségügyi szakdolgozónak kell lennie, ám valamiért a munka értékét csökkenti a "szociális szféra" jelző.

Leegyszerűsítve, ha holnap egy kórház dolgozójaként vért vennék, akkor eme tevékenység, /az én esetemben/ bruttó 30 ezer/hó.-val érne többet, mint ma itt a szociális szféra berkein belül.

Én sok mindent megértek. Azzal is tisztában vagyok, hogy a szociális szférában nem ugyanaz a munka folyik, mint az egészségügyi intézményekben. Nem is ezért alakult ki. Míg az egészségügyi intézményekben a gyógyítás a fő profil, addig a szociális területeken a gondoskodás. Ám ahogy a gyógyításba is beletartozik a gondoskodás, úgy ez fordítva is igaz: a gondoskodásba is beletartozik a gyógyítás. Olyannyira, hogy szociális intézmény, működési engedélyt sem kaphat, ha nincs biztosítva benne az egészségügyi ellátás is, és ha bizonyos tevékenységekre nem szakembert foglalkoztatnak. Úgy szeretném megkérdezni az illetékeseket, hogy akkor mégis milyen alapon diszkriminálják azokat az egészségügyi kamarai tagokat, akik a szociális szférában helyezkedtek el?

Ha a végzettségük, a tevékenységük, a kötelességeik, még a kamarai tagdíjfizetésük is ugyanaz, mint más egészségügyi szakembereknek, akkor miért nem azt a fizetési besorolást érdemelik, amit szakmatársaik? (Bár már a tagdíjfizetés megítélése sem egyforma, mivel az eü.-ben a munkáltatók innentől átvállalják a kifizetést, míg a szociális szféra továbbra is maga fizetheti, ha nem akarja elveszíteni a működési engedélyét…)

Jelenleg 16 év munkaviszonnyal, általános ápolónői, általános asszisztensi és felnőtt szakápolói végzettséggel a közalkalmazotti bértábla szerint a bérminimumot sem érné el a fizetésem. Idén megalázó módon felkerekítették arra a bizonyos 129 000 Ft.-os bruttóra az alapomat, hogy a minimumot azért hazavihessem… Tíz évet dolgoztam kórházban, a gerincem megrokkant, csavarok meg implantátumok tartják normális helyzetben, és nem bántam meg semmit, de érthető okokból nem tudok újra kórházban dolgozni. A tanulmányaim, a tudásom ugyanúgy beteg emberek hasznára fordítom, de a törvény szerint ez nem ér csak bérminimumot, mert „rossz” helyen dolgozom.

 

Mennyire fer ez így?!

Azért persze nyugodtan alszom, mert a múlt héten fizettem be az aktuális nyolcezret a kamarának, mint tagdíj...

2 komment

Címkék: Abszurd NERélet

2015.05.15.
19:53

Írta: lbm

A KLIK meg a közmunka

Az úgy volt, hogy mi szóltunk. Jó hamar, amikor még csak terv volt a közmunka. Írtuk, meg mondtuk is, hogy baromság az egész program, mivel sok lóvéba kerül, még csak véletlenül sem segít abban, hogy az emberek visszakerüljenek a normál munkaerőpiacra, de legalább tudható, hogy a mai magyarországi morál mellett visszaélések lesznek ennek kapcsán.

Miután eme "jövőbe látók" le lettek idegenszívűlibsibolsigyurcsánybérenc-ezve, a közmunka program szépen el is indult a maga útján. S hogy-hogy nem, lassan de biztosan elkezdtek szivárogni a hírek, miszerint egy-egy polgármester gyönyörűen dolgoztatja a közmunkásokat a saját földjén, mert mekkora üzlet már, ha az ember olyanokkal dolgoztat, akiknek a bérét az állam finanszírozza. Még a hülyének is megéri...  Nosza mindjárt gondolt egyet némelyik önkormányzat, hogy hát ha a polgármesterek ilyen rafináltak, mi meg még rafináltabbak leszünk: egy-két dolgozót kirúgunk, a helyükre meg felveszünk közmunkásokat. Tiszta haszon. Közben - persze kizárólag erkölcsi alapon...- simán megalázó helyzetek alakultak ki, "Itt majd megtanultok dolgozni!"- felkiáltásokkal... És miközben robogott a közmunka, a kormány meg tökönveregette magát nagy büszkeségében, hogy mekkora királyság ez, aközben persze kiderült, hogy hihetetlen pénzeket emészt fel, melynek a nagy részét nem a közmunkabér teszi ki, hanem az eszközök, meg az adminisztráció. Az meg még csak fel sem merült, hogy ebből a pénzből mennyi munkanélkülit lehetne átképezni, hogy valóban munkaerőpiac képes legyen. Ja de volt ilyen! : ott felhőcskéket kellett rajzolni felnőtt embereknek... Komolyan a magasságos NER adja, hogy ettől az oktatástól valaki el tudjon helyezkedni a munkaerő piacon, de sajnos erről pontos adatokat nem találtam, pedig kerestem, de nagyon...  Szóval én nem ilyen képzésre gondolok, hanem érettségikre, meg szakmai képzésekre, ott is azokra, ahol nem kosárfonást, meg háztáji állattartást tanítanak, mivel láthatóan nem keresnek ilyen oklevéllel rendelkező munkatársakat egyik álláskereső portálon sem, a panel meg mégis csak kicsi egy kecske tartásához ...

Na de haladjunk tovább! Midőn már elég nagy volt a hangzavar a közmunka program szemétségeit illetően, (úgy a program elindulása után másfél-két évvel később),  azt mondta a kormány, hogy ejnye -bejnye, majd egy megnyugtató mosollyal megígérte, hogy most aztán már kivizsgálja, mi a fityfene van itt kérem szépen. Ebbe maradtunk. Hatása meg nem volt, mert ha lett volna, akkor most nem lehetne arról olvasni, hogy a KLIK újabb okossággal spékelte meg a közmunka program adta lehetőségeket. Tény hogy okosabb volt minden eddigi lúzernél, aki ezzel akart stiklizni. A KLIK a hírek szerint szépen elbocsájtott pár munkaerőt, de nem helyettük vett fel közmunkásokat, hanem a kirúgott emberkéket vette vissza saját pozíciójukba, csak immáron közmunkás státuszban. Remek! Ez az igazi munkásember megbecsülése... 

A KLIK persze úgy spórol ahogy akar, de azért ha egy kicsit ráérnek készítsenek már egy tanulmányt arról, hogy ez erkölcsileg mennyire helytálló; mennyiben segíti ez a munkanélküliek visszatérését a munkaerőpiacra; illetve, hogy mégis milyen mértékű rász@rás uralkodik a KLIK berkeiben azon emberek fejére, akik ott nekik, értük dolgoznak.

Ami engem némileg felhúz ebben az ügyben, az az, hogy kihasználva a hatalmas munkanélküliséget, bármit megtehetnek a munkáltatók a munkavállalókkal szemben; mely tényt már eddig is tudtam (egy egész könyvet szántam a témára), de egy KLIK, ami mégsem egy kismagyar vállalkozó, hanem egy nagy horderejű kormányzati program része, miért is ekkora surmó?....

 

Azért nyugodjunk meg NERtársak, bizonyára majd ezt is jól kivizsgálják...

9 komment

Címkék: NERség

2015.05.02.
20:31

Írta: lbm

Gyere haza, fiatal! - program

NERtársak, nagy dolog van itt most készülőben! Hol vannak azok az idők, amikor túró rudival próbálták visszacsalogatni a kivándorló fiatalokat?... Már sehol. Új idők járnak, meg új stratégiák.

Rossznak nem rossz, (mindjárt ecsetelem is), de mégiscsak adunk a sz@rnak egy pofont, ha ezt megcsináljuk. Már megint...

Szóval a cuccot úgy hívják " Gyere haza, fiatal!"  100 milliót terveznek rá szánni. Első célcsoport a Londonban élő magyar fiatalok. Most nem kicsit teszi oda magát a kormány. Röpke pár év alatt ugyanis rájöttek, hogy a magyar túró rudi, meg a gulyás bármennyire finom is, nem igazán mérhető egy súlyban a megélhetéssel, meg a munkáért kapott megbecsüléssel. Próbáltuk, de nem... Az van, hogy az ember igen nagy szívvel tudja szeretni a hazáját távolról is, ha nyugodt, szükségleteinek megfelelő anyagiakkal, meg biztonsággal rendelkezik. Sőt! Úgy igazán! Még adót is szívesebben fizet oda, ahol kap is érte valamit, mer' a 66. stadion valószínűleg hidegen hagyja, ha üres a hűtője.

Na most mielőtt tényleg már csak a közmunkások maradnának szép hazánkban (azok is csak azért mert eleségre sem elég a bérük, nem hogy elindulni messzi földre...), azt tervezi a kormány, hogy a visszatérőknek, repülőjeggyel, Munkával! és albérlettel kedveskedik. Az állam egy évig fizetné a lakbért, meg még az útiköltséget is.

Azért ez mindenképp értelmesebb gondolat, mint az eddigiek, na de... Egy év kiváltságért vajon eldobják-e a következő negyven évet, vagy még többet? Mert mi van egy év után? (Kicsit közben is...) Halálán lévő egészségügy, "nyolcszázötvenhatezer" adó, sok stadion/életveszélyes metró, bizonytalan nyugdíj, ideges, frusztrált emberek meg sz@r fizetések, botrányok, és egy olyan kormány, aki egy-két-négy évente, de van amikor havonta megváltoztatja az álláspontját. Bizalomhiány. Mert itt kőbe van vésve minden, amíg gyorsan meg nem szavazzák az ellenkezőjét, vagy el nem törlik visszamenőlegesen.

 

Hát hajrá! Próbálkozzunk, és talán egyszer rájönnek ott a Parlamentben, hogy a legkecsegtetőbb ígéretek is csak akkor hatásosak, ha mellé bizalom is van. Bizalom a felé, aki az ígéretet teszi. Na, az itt már csak a Békemenetben van, de azok nem is mentek ki egy normális élet reményében külföldre...

Szólj hozzá!

Címkék: NERlemény

2015.05.01.
20:25

Írta: lbm

Legyen világosság!

Drága Viktor, és egyéb kormányzó emberfajták!

 

Légyszi gyújtsatok világosságot félázsiai fejetekben! Legalább egy öngyújtó fényének megfelelő méretűt, mely által a lesötétített nagynemzeti trafikok is fényt kaphatnának. Napfényt. Igen sok előnye van a napfénynek. Először is olcsó! Simán lehet vele spórolni a villanyszámlán, azaz több pénz maradhat a bolt tulajdonosok zsebében, mely pozitívumot igazán megérdemelnek ezek - a becsülettel kiválasztott és abszolút versenyképességük alapján pályázatot nyert - emberek.

A napfény nagyon jót tesz az immunrendszernek és a szemnek is. Ez kész haszon a gazdaságnak, mivel az egészséges dolgozók jóval hatékonyabbak, nem mennek betegállományba és az egészségügyi kiadások sem növekednek.

Hogy mi kell a napfény bejutásához egy nagynemzeti helyiségbe?: fólia mentes ablakok. Igenbizony'...

A napfény előnyeit mindössze azért ecseteltem, hogy "megvizsgálás" szempontjából szolgáljak némi támponttal, ha már a parlamenti NERtársak úgy érzik, hogy még mindig vizsgálódni kell annak eldöntéséhez, hogy be lehessen - e látni eme nagyon titkos dohányboltok ablakai mögé, vagy ne. Gondoltam segítek egy picit a döntés meghozatalában, mivel itt minálunk NERországban nem elég érv a "beláthatóság" mellett, hogy az egyik leg tutibb helyszín a kisstílű bűnözők számára tettük elkövetésére, az elszigetelt, mások kíváncsi szemei elől rejtett hely. Ilyenek pl.: sikátorok, erdők és mily meglepő,  a Nemzeti trafikok. Azt ott még pénz is van a kasszában... Nem érv az sem, hogy sorra rabolják ki ezeket. Itt egy fegyver, ott egy kés villan, és a kameráknak meg egy középső ujj, minden egyes rabló által, mivel hidegen hagyja őket. Bocs, de engem meg az hagy hidegen, hogy ha utána elkapják a rossz fiúkat, és az áldozatok sem hiszem, hogy ettől kiheverik azokat a perceket, amikor az futott át az agyukon, hogy egyedül állnak szembe egy akármilyen fegyverrel hadonászó baromarcúval, és hogy ha az úgy dönt, bármit megtehet anélkül, hogy az feltűnne valakinek.

Az hogy a parlamenti fejekben igen nagy sötétség uralkodhat, azon a ponton nyert bizonyosságot, ahol a kaposvári trafikos lány meggyilkolása után a trafiktörvény azonnali megváltoztatása helyett a "megvizsgáljuk", meg a "nem a trafiktörvénnyel kell foglalkozni, hanem a bűnözők elfogásával" típusú reakciók hangzottak el.

Kedves "nemistudommineknevezzelek", „koleszbarátikőrkormány”! Nem kell vizsgálódni! A dohány biznisz már el lett osztva köztetek. Már nem kell a hülye "jaj! a gyerek meg ne lássa a dohánybolt készletét!" indok. Bocs, ha most szólok arról, hogy a Mikulás nem létezik, de olyan átlátszó volt az egész dohánycirkusz, mint előtte a trafikkirakatok üvegei tisztára mosva, úgyhogy nem volt ember aki bevette ezt a dumát. Szóval,ha már így végrehajtottátok eme tervet, legyetek vele boldogok, baromira nem érdekel már, úgyhogy nyugodtan változtassátok meg azt a k@rva törvényt! A biznisz a tiétek, de legalább tegyétek meg, hogy kevésbé sz@rjátok le azokat, akik ott gályáznak nektek valami kis bérért, (ami valljuk be nem akkora, hogy megfelelő veszélyességi pótlék legyen a kockázatot figyelembe véve), miközben ti otthon biztonságban még mindig csak vizsgálgatjátok, hogy sz@r-e a trafik törvény vagy sem.

 

Sz@r. Az is volt, meg ezután is az lesz. Lépjetek túl ezen, és tegyétek, amiben már rutinotok van, azaz egyéni javaslatként nyújtsátok be a megfelelő változtatást, majd ezerrel szavazzátok is meg, ahogy mindent szoktatok, ami nektek jó. Ha továbbra is csak kenegetitek a trutyit, akkor motivációként azt tanácsolnám, hogy álljatok be ti a pult mögé, és legyen a 66. vásárlótok egy baromarcú... Oszt jó napot!

Szólj hozzá!

Címkék: nemzeti

2015.04.22.
20:32

Írta: lbm

Köszönöm NER, hogy bliccelhetek!

Üdv újra NER-társak!

Mielőtt megint elkezdek itt NER-kedni, röviden vázolom eltűnésem okát, csak, hogy magyarázattal szolgáljak: betegség, műtét, gerincbe csavarok, távtartók, csontpótlás, majd pedig hosszú, hosszú rehabilitáció. Ennyit erről.

No de csapjunk a lovak közé: bűnös bliccelő lettem. A pofámról le sül a bőr, úgyhogy gondoltam megírom mi a szitu, hátha valaki olyan is olvassa, akinek szintén szégyenkeznie kéne, bár neki nem azért mert bliccel (ő autóval jár.... ).

Az eset egyszerű: a szociális szférában dolgozom. Igen, ott ahol az átlagfizetések megrekedtek a nettó 75-80 ezer havi apanázs szintjén. Mi vagyunk azok, akik a pici gyerekeket az idős felnőtteket, demenseket illetve a szegényeket meg egyéb ellátásra szoruló embertársainkat gondozzuk. Még jó, hogy mi legalább érezzük, hogy szükség van ránk, mert a NER nem igazán. Na, nem is a NER igen tisztelt parlamenti képviselői miatt dolgozunk. Én speciel a Kati nénik, meg a Tibi bácsik egy-egy mosolyáért. Mind a mellett azért gyarló módon szeretnék megélni valamiből, és ha lehetek pofátlanul válogatós, akkor szeretnék a munkámból. Ezen elvhez ragaszkodva jutottam odáig, hogy ebben a hónapban felmerült a kérdés (persze csak szigorúan magamban...), hogy miután mindenféléket kifizettem a fizetésemből, a maradékból bérletet vegyek-e avagy kajára költsem. Végül az utóbbit szavaztam meg magamnak és kis családomnak.

Arra gondoltam, hogy ha már minden nap hajnal 4-kor kelek, napi három óránál is többet utazom, cserébe pedig annyika fizetést kapok, amennyiért Lázár úr, meg Balog emberi erőforrás góré és társai fel sem kelnének (nemhogy egy hónapig dolgoznának…), akkor csak jár annyi, hogy egyek. Az a szomorú, hogy ez nem vicc. Több hónapnyi betegállományom után, , amikor ennek a könnyfakasztó fizetésnek is csak a töredékét kaptam, eljött ez a helyzet. (Tényleg csak zárójelben említem meg, hogy nem extrémsport okozta sérülés tette tönkre a gerincemet, hanem az én szakmám bizony magában rejti az ilyen kockázatokat...)

Miközben én az évek alatt lemondtam már a színházról, könyvvásárlásról, ruháról meg szinte mindenről, ami nem számla vagy étel, aközben Balog úr tavaly ősszel pironkodás nélkül mondta le azt a tárgyalást, mely a szociális szféra kétségbeejtő helyzetén változtathatott volna, mert nincs pénz, csak a stadionok sokasodnak, a Lázár ember meg kioktat arról, hogy ki mennyit ér... Ja, és még jól is teljesítünk.

Én meg nem szeretném kioktatni a tisztelt kormányt, csak úgy simán közlöm, hogy Balog úrnak szívből köszönöm azt a jó nagy semmit, amit tett a szakmámért meg értem, és ha megbüntetnek a bliccelésért a Vitézy gyerek dolgozói, akkor a csekket majd az Emberi Erőforrások Minisztériumába küldetem. Lázárt csak szeretném felvilágosítani arról, hogy bizony azt, hogy mennyim van, ő és a haverjai döntik el, midőn meghatározzák, hogy mennyi legyen a fizetésem; így az értékemet is. Azért büszkén állíthatom, hogy hála Istennek az értékrendszerünk igen csak távol áll egymástól…

 

Összességében a NER-nek meg azt üzenném, hogy abszolút nem nevezném jó teljesítménynek azt, amikor már nem csak a rokkantakat, hajléktalanokat, munkanélkülieket és egyéb nehézsorsúakat hagynak az út szélén, de már azokat is, akik becsülettel dolgoznak.

23 komment

2014.04.22.
09:22

Írta: lbm

NERtársak maradtunk...

 

 

Üdv néktek NERtársak ! Igen! A dolgok állása szerint azok maradtunk... Pár napja nosztalgiával gondoltam eme blogra, meg arra, hogy talán április 6.-a után megszűnik a létjogosultsága. Elvégre ha nincs NER akkor NERtársak sem lehetünk... Az egyik szemem sírt, a másik nevetett. (Bevallom az utóbbi kicsit jobban "funkcionált"...) Ám ahogy a mi turulban született vezérünk kapott még  négy évet, úgy ez a blog is. Mit is tehetnénk? Ez van...
Az emberek a stadionokra meg a rezsicsökkentésre adták a voksukat. Ezzel ugyan elengedték a külföldre vándorló fiatalok kezét, meg még sokmindenkiét akiket " nem hagyunk az út szélén", de legalább (az elmúlt időket figyelembe véve) a rezsivel egyenes arányban fog csökkenni továbbra is a fizetésünk vásárló értéke... Viszont ne csüggedjünk NERtársak! Biztosak lehetünk abban, hogy még jobban fog javulni a közbiztonság, a bűnözés is lecsökken, midőn újult erővel csap le a hatóság minden kéregetőre, és hajléktalanra. A NAV vizsgálatok hatékonyan lezajlanak egy röpke hétvége alatt, néhány politikus meg négyszer ötször irja át a vagyonnyilatkozatát...

Kissé hiányoltam idén, az idilli húsvéti Orbán család fotókat, ahol Viktoriátus büszkén mutogatja 15 kilós parasztsonkáját, pont leszarva az ingyen ételosztásoknál kígyózó sorokat. Ám nem kell csüggedni, mert van nekünk most helyette nagy nemzeti hátizsák a Nemzeti Múzeumban... Épülhet tovább a személyi kultusz, stadionok és hatalmas "Magyarország miniszterelnöke" plakátok formájában. (Amúgy, kössz a figyelmeztetést. A végén még elfelejtettem volna...)
De nézzük a jó oldalát! A napi hírek és interjúk, továbbra is olyanok lesznek, hogy sírunk vagy röhögünk kínunkban. Esetenként egyszerre tesszük mindkettőt... Az ugyanis egyértelműen látszik a választási eredményekből, hogy megvan az igény a "gyerek legalább olyan hasznos mint egy tehén" kijelentésekre, a piros pöttyös fenék elméletekre, pávatáncra, avagy az olyan nyelvújító szavakra, mint pl. a "félázsiai", vagy az "unortodox" .
Bár furának hangzik, de ennek így kellett lennie.

A kormánynak a következő négy év során ( ha egyáltalán kihúzzák addig...) abban a hatalmas katyvaszban kell az országot vezetnie amelyet magának gyártott az elmúlt négy évben. Okafogyottá válik az "emúttnyócév", meg a visszamutogatás is, hisz lassan egy éve úgy tudjuk, hogy az ország jobban teljesít. Úgy meg aztán mégsem lehet mondogatni, hogy azért szar most, mert az előző időszak mindent tönkrevágott. Most, hogy újra narancsszínben pompázik az ország, vajon hogyan tovább? Már nincs manyup pénz, és szinte már olyan terület sincs ami még megadóztatható. És bár, IMF hitel sincs elméletileg, azért ott van a nagy Orosz szerződés. Mer' ugye nem leszünk mi gyarmat.... Van még egykulcsos adó aminek a nyertesei nem igazán idehaza költik el a többletet; mivel az aki eddig is tele tudta vásárolni a hűtőjét, az nem fog többet enni, csak azért mert több pénz marad a zsebében.  Így Orbániának megmaradtak az alacsonyabb keresetűek, mint gazdaság növelő célcsoport, viszont ők úgy meglettek szivatva, hogy nemhogy többet költenének, hanem kevesebbet, mivel nincs nekik miből. Leltározzunk! Az agyasaink, fiataljaink kivándoroltak más országokba. A vállalkozások nagy része lehúzta a rolót. A befektetők meg jó messzire elkerülték Magyarországot, az EU pedig rajtunk röhög. És mi maradt? Személyzeti és anyagi problémákkal küszködő egészségügy. Több ezer közmunkás (akik nagy részére már nem futja idén), és négymillió szegény/ mélyszegény állampolgár. Bedöntött forint, melynél ha 300 ft alatti az euró árfolyam, már erősödésről beszélünk és "öröm-boldogság" van, holott négy éve amikor a világválság hatásai még el sem múltak 265 meg 268 ft volt egy euró. (Persze tény, hogy Bajnai nem is állt ki a világ elé, olyan hülyeségeket beszélni, amiknek minden betűjére zuhan a ft, értéke...) Ezen felül ami még itt maradt az országban, az a megszivatott tanárok, rendőrök tömege, meg a hónapról hónapra élő családok. Vannak még kisemmizett gazdák, nemzeti trafikok, meg olyan nem nemzetiek akik "méltatlannak" bizonyultak a dohányáruk eladására, mert esetleg nem hoztak elég Fidesz szavazót, pedig volt eme árulók közt olyan is aki "kurva sok megrendelést kapott a Fidesztől"... "Örömnek" Simicskák, meg narancsszínű abc- k (cba-k), és a minden babért megérdemlő, nagy nemzetien kirándulgató békemenet maradt. Véleményem szerint kedves NERtársak, nem kell az újabb Fidesz- kétharmadon keseregnünk, mivel mindenképpen úgy illdomos, hogy ebből a szarból építsen várat (vityillónak is jó lesz az...) az aki gyártotta. A Bohócügyi államtitkár újra megnyerte az országot! Na de biztos, hogy valóban nyert is vele?

 

16 komment

Címkék: NERlemény

2014.01.05.
19:26

Írta: lbm

Visszaadom a "rezsinyereségem"!

rezsics_kkent_s_1388946289.jpg_275x183

A rezsicsökkentős kormányzati propaganda nagyon ütős. Ne vessetek meg NERtársak, de még rám is hatott némiképp: midőn így nem sokkal szilveszter után számba venném a 2013-as év történéseit, az első ami beugrik az a rezsicsökkentés. Az e körüli kommunikáció valami abszurd világot teremt körülöttünk. Mintha én azt mondanám, nem jól mennek az országban a dolgok, és akkor valaki beleordítaná a képembe, hogy de "REZSICSÖKKENTÉS!"
Én szólok, hogy: "Figyu! Bármennyire sulykoljátok, nem tudok még egy gyereket vállalni, mert nincs pénz, biztos jövő ami mellé bátran tervezhetek. " Erre azt olvasom, hogy a rezsicsökkentés hasznos a gyermekvállalási kedv szempontjából...
Én némileg el vagyok keseredve, hogy egyre nehezebb kisakkoznom egy szép karácsony estét, és akkor lenyilatkozzák a hatalmas karácsonyi kereskedelmi forgalmat, mint a rezsicsökkentés háztartásokban maradt összegeinek vitathatatlan bizonyítékát... Rezsicsökkentős országos turnék, rezsicsökkentés a társasházak hirdetményeiben, plakátokon, egész oldalas újsághirdetésként, szóval orrba-szájba, keresztül-kasul meg körbe-karikába...
 Ám ha egy kicsit nem figyelek oda máris arra a gondolok, hogy a tököm a rezsicsökkentésbe: visszaadom az államnak. Kell a fenének, inkább bótolnék' vele. Valahogy nálam nem igazán érte el a NER-i hatást. Bennem van a hiba, ez egyértelmű, mivel az egy évben, két-három csomagnyi pelenka árának megfelelő összegű "rezsinyereségem" nem emelte a libidómat, így a gyermekvállalási kedv a mi családunkban nem nőtt. A hatalmas kereskedelmi forgalomnövekedést azt azért még magam sem cáfolnám, mivel az élelmiszerárak jócskán megnövekedtek, imigyen a bevétel is csúcsra törhetett, de mi köze ehhez a rezsicsökkentésnek?... Speciel én csak azt tapasztalom, hogy ahogy telik, múlik az idő úgy azzal egyenes arányban apad a kosaramba tett vásárolni való, mivel ugyanannyi pénzből amennyiből egy, vagy akár csak két éve is vásároltam, ma kevesebb tételre futja. Ezt a "trendet" pedig sajnos nem változtatta meg számomra a rezsicsökkentés. 

Szóval arra a megoldásra jutottam, hogy visszaadom az éves 2632 forintos gázár megtakarításomat, meg még a villanyét is (pedig az azért ennél valamivel több) és cserébe visszakérek valami olyat amit elvettek tőlem, holott hasznosabb volt nekem mint a rezsicsökkentés. Rugalmas vagyok, úgyhogy lehet válogatni...

Olyasmikre gondoltam, mint a biztos nyugdíj, ami számomra már csak lehetőség de nem bizonyosság... Ám az igazságosabb többkulcsos adózást is elfogadom a rezsiadományért cserébe, de a rengeteg új adó amit kitalált és rendesen be is szedett a NER, na azt is el lehetne törölni, és én máris lemondok a rezsicsökkentős "jussomról"...

Természetesen a stadionépítők kormánya nem hülye és tudja, hogy mi a jó neki, ennél fogva azt is érzi, hogy az "üzleti" ajánlatom nagyon nem lenne kifizetődő számára. Meg is értem... Ellenben mélységesen sajnálom, hogy ennyire birkának néz. Csak a félreértések elkerülése végett jelezném turulba született vezérünknek, hogy kár a sok pénzért amit arra költ, hogy rezsicsökkentős agymosást rendezzen úton-útfélen. Hidegen hagy. Ha minden híradásban, újságcikkben és utcasarkon belenyomják a képembe, hogy "REZSICSÖKKENTÉS", akkor sem fogom elhinni, hogy jobban teljesítő országban és jobban élek, hiszen nem így van.

 

 

258 komment

Címkék: NERlemény NERrezsi

2013.12.26.
09:28

Írta: lbm

15 forint karácsonykor

A jól teljesítés egyik valós formája lehet a következő történet. Bármely hasonlóság, bármelyik családdal pedig nem a véletlen műve, mivel a következőkben leírtak megtörtént esetet tárnak fel...

Jelenleg 15 forintja van a mi kis családunknak. December 24.-én karácsony szenteste is ennyi volt. Nem panaszáradat fog következni NERtársak, mivel arra nincs okom, mindössze elmesélem, hogy teljesítettünk mi jól, azaz, hogyan teremtettük meg egymásnak és a kisfiúnknak a gyönyörű karácsony estét, bár valóban nem ettünk calvados szószt vagy lúdgége tésztát.

Előre bocsájtom, hogy a történet attól érdekes, hogy hárman élünk kis populációnkban, két teljes munkaidőben dolgozó felnőtt emberrel, és nem mellékesen egy nagyon jól teljesítő országban…

Szóval két keresetünket megkapva december elején, kötelességszerűen kifizettük a számláinkat, bérletet, iskolai ebédet, és miegymást. Még karácsonyfát is vettünk 2500 ft-ból, szép lucfenyőt, illatosat, hisz azért a karácsonyfa feldíszítése a csillogó szemű gyermekünkkel fantasztikus érzés. Eme vidám gyermekünknek is megvettük a vágyott társasjátékot, és mellé, hogy mást is bontogasson a fa alatt, egy gyermek sampont meg egy gyermek tusfürdőt, aminek nagyon finom illata van, kicsit különlegesebb mint amit a hétköznapokon vásárolunk.

 Csoda szám-e a 15, azt nem tudom, de mindezek után maradt kereken 15 ezer forintunk. Nem gond, mi minden hónapban e körüli, 15-20 jobb hónapokban 30 ezer forintnyi összegből gazdálkodjuk ki az élelmezésünket. Meg is oldjuk. No problem. De ugye karácsonykor kéne egy finom vacsora, és nem mellesleg addig is ennünk kell. Igen, sajnos gyarló ember vagyok, és vágyom arra, hogy karácsonykor, egy némileg jobban megrakott asztal mellé üljünk le, hogy megadjuk egy kicsit a módját ennek az ünnepnek. Miközben teltek a napok, és tejet, kenyeret, meg némi főzni valót kellett vásárolnunk, úgy fogyott a 15 ezer forintunk is. A karácsony előtti héten már magát a karácsonyi vacsorát fogalmunk sem volt hogyan s miből. Végül magamban végigleltároztam a készleteinket amiben volt kétszer egy kiló darált hús a mélyhűtőben, ugyanitt tarjacsont és csirkefarhát, mivel egész csirkét szoktam venni és amikor kibontom a csontot le szoktam fagyasztani. A tarjacsont is eképp lapult a mélyhűtőben. Némi répa is volt itthon, így a következő elhatározásra jutottam: a karácsony előtti hétvégén az egyik adag darált húsból készítek egy kis bolonyait, a másik adagból pedig fasírtot krumplival karácsonyra, a csontokból pedig egy finom levest, és innentől már csak a reggelihez való kenyér meg némi felvágott okozhat gondot.

Pontosan így álltunk december 20.-án délelőtt. Ám csodák mindig vannak, és a férjem délután telefonált, hogy ajándékutalványt kapott a munkahelyétől, ha szerencsénk van szép, méltó vacsorát tudunk kreálni. Elment a bevásárlóközpontokba, és végül az egyikben rábólintottak arra, hogy bármilyen élelmiszerre elfogadják eme jegyeket. Este fel is kerekedtünk és szépen kiszámolva a három szelet pontyot, a két csirkemellet és a négy szelet tarját, meg az olajat, szaloncukrot, tejet, vajat és minden egyebeket megvásároltuk ötszáz forinttal lépve csak túl a keretet.

Hogyan maradt 15 forintunk? 23.-án úgy gondoltuk legyen „habzsi-dőzsi”, és süssek almáslepényt is. A férjem elment és hozott tejfölt hozzá (alma már volt), plusz vett még kenyeret és mindennek megkoronázásaként 99 forintos üdítőt. Így maradt 15 forintunk.

Nincs ok szomorúságra, hisz a karácsonyunk gyönyörűen sikerült, és hálásak lehetünk a sorsnak, hisz másoknak mennyivel nehezebb. Végül egy pici csomagocskát is összeállítottunk a fiammal egy hajléktalan néninek, aki nagyon örült neki, és még csak egy forró kávéra kért pénzt.  A mi 15 forintunkból sem tudott volna venni, de ha nálam lett volna azt is odaadtam volna, hisz neki még annyija sincs. Ám a 15 forintunkat leraktuk egy feldíszített kisasztalra, mint jól teljesítésünk példaképét, hisz minden meg lett ahhoz, hogy a kisfiúnk és mi is boldog estét töltsünk el.

A férjem amikor hazatért a megmaradt 15 forinttal, azt kérdezte, menyibe kerül most egy doboz gyufa. Mondtam, hogy 20 ft. Ő pedig viccelődve mondta:

-          Akkor már azt sem mondhatom, hogy: „Egyszer élünk, kérek még egy doboz gyufát!” …?

322 komment

Címkék: NERlemény

süti beállítások módosítása