2020.07.26.
00:24

Írta: lbm

Felmondási idő, avagy köszönöm INDEX!

Kedves NERtársak!

Az úgy volt, hogy kialakult a Nemzeti Együttműködés Rendszere Magyarországon, és így mint magyar állampolgár én is NERtárs lettem, ha akartam ha nem. 2012-ben úgy gondoltam, hogy ha már nem kérdezték mit szeretnék, majd elmondom magamtól, és beregisztráltam a NERtárs-blog-ot. Kicsit amatőr módon, kicsit botladozva, kicsit szubjektíven, de megírtam amit gondolok a politikáról, az országban történő dolgokról. Soha nem gondoltam, hogy ez majd bármikor bármit is jelenteni fog, vagy, hogy nagy olvasótáborom lesz, csak jó volt kiadni magamból a gondolatokat. Aztán az egyik posztom alatt elkezdett megtelni a kommentfal, és nem is értettem mi történik, de az olvasottságom megugrott. 

Annyira új voltam ebben a blog világban, hogy eltelt egy kis idő mire rájöttem honnan érkezik a sok olvasó: az Index-ről jöttek. 

Ott volt a NERtárs az Index címlapján. Nem ajánlottam nekik ( akkor még nem is tudtam hogy kell ), csak egyszerűen kitették az Index olvasóközönsége elé. Aztán később még egy posztomat, aztán még egyet, majd idővel már maguktól is jöttek az olvasók, később pedig már ajánlottam is az Indexnek az új posztjaimat. Egy idő után már napi szinten írtam és ez jódarabig tartott. Már más portálok is ajánlották, voltak akik fórumokba linkelték , és több tízezer oldalletöltést is megélt a NERtárs blog. Volt aki utálta, volt aki szerette, de mindenképp ismert lett, és talán egy kicsit véleményformáló is. Fantasztikus időszak volt az életemben. Ezt pedig mindenképp az Indexnek köszönhetem. 

Egyetlen alapelvem volt amikor írtam: hogy soha ne hazudjak,hogy bármit írok, azt alá tudjam támasztani linkkel, vagy adatokkal. Talán ezért is volt az, hogy olyanok is olvastak és kommenteltek ide, akik nem értettek velem egyet. 

Az Index jó példát mutatott ehhez nekem. Ám az Index szerkesztősége most felállt, mert valamiért úgy érezte, hogy már nem tudja azt nyújtani amit eddig. Sokat köszönhetek nekik, és mivel példaként néztem rájuk eddig is, ezért most én is követem őket és elkezdem a "felmondási időmet".

Nem gondolnám, hogy ez a poszt még kikerül az Index oldalára, de egy ideje már úgy is csak elvétve jutott oda belpolitikával foglalkozó blog, ezt valljuk be. És igazából már nem is számít. 

Jó hely volt az Index, jó arcokkal. Az pedig igazán szabadelvű dolog volt, hogy teret adtak a "nép hangjának" is.  Bevállalták és sokáig nagyon szépen meg is fért egymás mellett hír és vélemény. Az Index igazán SZABAD volt, és a benne dolgozók tették azzá, a nyitott gondolkodásukkal. Sajnálom, hogy ezt valakik tönkretették. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az a közel 80 vagy 90 vagy akárhány ember aki most felmondott, magával vitte az értéket amit az Index képviselt és remélhetőleg megtalálják azt a platformot ahol majd újra átadhatják nekünk.  

A felmondási idő azt hiszem 30 nap. Én is elkezdem, és ha nem mentődik meg az igazi Index, akkor én is elengedem a NERtárs blogot. A NERtárs blog az Index által kelt életre, így az a fer ha vele is ér véget. 

Köszönöm minden olvasónak, megosztónak ezt a pár szuper évet, és legfőképp:

Köszönöm nektek Index! 

4 komment

Címkék: NERvélemény

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr1716077718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szdan 2020.07.26. 13:25:38

Ja hogy te az ilyen noname liberált kamublogokat hívod a "nép hangjának"... vicces. Felvilágosítanálak, ez messze sem a nép hangja, ez 1-2 degenerált libernyák agymosott rémisztő képződmény exhibicionista élvezkedése valahol egy belpesti romkocsma 2. emeletéről...
Egy darab értelmes blog nem volt az indexen, és mily érdekes, mind kivétel nélkül magyar/Orbán/vallás gyűlölő volt, sose a józan ész, az emberi értékek vagy az egészséges szellemiség talaján állt egyik sem. Ez alól természetesen ez a kamublog sem kivétel!

Drizari 2020.07.26. 14:30:02

Mindig kell valami jel, sportban startpisztoly, háborúban rakétapisztoly. Most egy szó, egy kitalált és képzett szó, ami régebben forgott már közszájon, és a náci hajlamúak használták előszeretettel 2013 környékén, lett jellé.

Miniszterelnökünk használta újra, amikor ecsetelte kidomborítva az Uniós vezetőkkel szemben vívott harcát. Erejét szemléltetve, a hátán is elbírta ezeket a "libernyákokat".

E szó, mint startpisztoly, támadás kezdetét jelző rakétapisztoly, nyílt fellépésre sarkallja a sötét oldalt, és az Index esete kapcsán ellepik kommentjeikkel minden lehetséges internetfelületet.

Történelmi múltunk a jelenünkben él. Közelmúltunk történelmében ez csak egyszer hozott dicsőséget, 1956-ban.

lbm · http://nertars.blog.hu 2020.07.26. 14:36:14

@szdan: Ha nem lett volna egy értelmes blog sem az Indexen, akkor most te sem lennél itt. Valamiért olvasod őket. És sajnos cáfolható az is, hogy csak ellenzéki blog kapott az indexen teret. Nem egyet olvastam amelyik kormánypárti volt. Szerintem most is találsz a blog.hu-n ilyet ha akarsz, de segíteni nem tudok mert nem olvasom őket. Ha mégsem találsz az meg azért lehet, mert már teljesen kimerülhetett a sorosmigráncsgyurcsánybrüsszel téma...

enrikokaruszo 2020.07.26. 21:16:25

szétpukkant a buborék, sebaj, lesz másik, fújjad csak
süti beállítások módosítása