"Egy kis bizalom nem ártana." Ezt olvastam egy kedvesnek tűnő, higgadt, a kormányt tisztelő kommentben. Mellbevágott a mondat. Önkritikára, mélyebb számvetésre ösztönzött. Mert tényleg! Mi lenne, ha egyszerűen csak bíznék? Mért van az, hogy ha a NER hoz egy döntést, kihírdet egy programot, vagy Viktor nyilatkozik, egyből ízlelgetem a dolgot, komolyan végiggondolom és aztán persze meg is látom benne a negatívumot, ami miatt el is vetem az épp aktuális téma pozitívumait? Pedig mennyivel jobb lenne bízni, és aztán figyelemmel kísérni, hogy alakul a dolog. Ezt kéne tennem a most bejelentett gyermekszületést növelő programmal is. Elfogadni, hogy az, akár pozitív is lehet. Hiszen tényleg szomorú, hogy a NER létezése alatt, eddig 2, azaz kettő intézkedést találtam makulátlanul jónak, olyannak ami tényleg az ország fejlődését erősíti. Az egyik az OKJ-s képzésekre vonatkozik, és azt teszi lehetővé, hogy bárhány éves valaki, kettő ilyen képzés ingyen jár neki. Ez az Orbán kormány előtt nem volt. Előtte, bizonyos kor felett az ingyenes képzéseket nem lehetett igénybe venni. Írtam egy könyvet annó a munkaerőpiacról, és már abban is nagy problémának véltem, hogy egy fejlődő országban, ahol a munkaerőpiacon egyre magasabbak az elvárások, ugyanakkor alacsonyak a bérek, 80 ezer + vizsgadíjnál kezdődnek a normális, használható OKJ-s képzések. Márpedig a középkorú munkavállalóknak is szüksége lenne a fejlődésre, ám anyagilag ez nem feltétlenül elérhető számukra. Amikor pedig az Orbán kormány lehetővé tette, hogy kettő ilyen képzést tényleg bárki ingyen elvégezhet, akkor azt mondtam: ez igen! Ez tényleg fontos problémát megoldó, az európai felzárkózást segítő döntés, mely minden magyar állampolgárnak lehetőséget ad, és nem utolsó sorban a gazdaságra is jó hatást gyakorol.
A másik, (ami miatt nem leszek népszerű) az a pénztárgépek NAV-hoz való bekötése. Igen. Kaphatok ezért a véleményemért is anyait, apait, de mindíg is meggyőződésem volt, hogy minden elcsalt adóforintot amit nem fizetünk be, az állami iskoláktól, óvodáktól, bölcsödéktől, egészségügytől, rendőrségtől veszünk el. Hisz a mi és a vállalkozások adójából tartja fenn ezeket az ország. Dolgoztam kereskedelemben is, és a könyvem megírásakor is szembesültem azzal, hogyan csalható el az adó a fekete-szürkegazdaság által, mind a bevételek terén, mind pedig a munkavállalók kihasználásával.
Mért vagyok bizalmatlan? Nem állítom, hogy nem voltam szkeptikus az Orbán kormánnyal szemben, már 2010 óta. Hazudnék. Sőt! Már 2006-2007 történései is unszinpátiát váltottak ki belőlem. Nem! Nem a Gyurcsány miatt. Azért, mert nyilvánvaló volt, hogy az az ember, aki majdhogynem egy polgárháború kialakulásától sem fél azért, hogy hatalmat szerezzen, az nem jó ember, és ha hatalomra kerül, nem is adja a hatalmát többé oda demokratikusan. Most itt tartunk, most ezt látjuk.
A poszt témája persze a bizalom. Bizalom a NERben. Ostorozhatom magam, de végül mégiscsak az jön ki, hogy a jelenlegi kormányban való hit vagy úgy megy, hogy nem gondolkodom mélyen, csak bízva várom mi lesz, vagy úgy, hogy a közelében tapsolva kiváltságos leszek. Nekem ez nem megy. Szerintem a bizalmat ki kell érdemelni. Nem nagy, inkább egyszerű dolgokkal. Hitelességgel és szavahihetőséggel. Az viszont nem hiteles, ha minden vállalkozót a NAVra kötünk, de közben pár cm magas kilátókat építünk milliókból, kisvasutat, stadiont üzemeltetünk mely üres, milliókból, milliárdokból, közben pedig azt mondjuk, sajnos nincs pénz eü. - re, pedagógusokra, tűzoltókra, rendőrökre, otthonápolásra, rokkantakra, de kaphatsz kedvezményes hitelt, csak szülj gyereket egy országba, ahol arra ugyan nem ajánlunk alternatívát, hogy biztonságot, kiszámíthatóságot, és hiánymentes életet adhass neki, de hát jó lenne ha megtennéd.
Hogyan alakuljon ki bizalom ilyen körülmények között egy kormánnyal szemben? Annyi átverés történt már meg itt, annyi csúsztatás, félrevezetés hangzott már el a NER részéről, hogy nehéz bízni. Külön magánnyugdíj számlák, 50%-os béremelések, amik nem annyik, rezsicsökkentés, amivel többet fizetünk mint az EU más országaiban, jól élő nyugdíjasok akik farhátat esznek, nemzetközileg elismert egészségügy ahol a doki jól dolgozik, de kórházi fertőzésben meghal a beteg, és folyamatos minden és mindenki megmentés, ami még eddig soha nem hozott jót a megmentetteknek. Jól teljesítő ország, ahol 4millióan a létminimumon, vagy az alatt élnek, miközben kastélyok, magánrepülők, jachtok és az állampolgároknak az életét jobbá hivatott milliárdok jutnak azoknak, akik oly annyira meg akarják védeni az "annyit is ér" magyar népet.
A bizalmat el kell érni, de legalábbis meg kell tartani. De így hogy?
