2018.04.10.
14:35

Írta: lbm

Már megint NERtársak maradtunk ...

Na az van emberek, hogy már megint NERtársak maradtunk. Most kéne bokánf@sni magunkat de izibe', hogy akkor most uristen' mi lesz, hát magas válásztási részvétel mellett is naráncsba borult az ország. Megdöbbentő valóban, főképp ha figyelembe vesszük, hogy a magas részvételi arányról még maga a kormányzó csipetcsapat is úgy gondolta, az ellenzéknek kedvezhet. Igazából nem az érdekes, hogy kormányon maradtak, hanem inkább a 2/3. Az azért erősen csapkodja a szürrealitás határait. De ez van. El kell fogadni. Lehet mondogatni, hogy mennyi böszmeség volt április 8.-án, mert tényleg voltak, de összességében ezek ekkora részvétel mellett nem befolyásolhatták a választásokat olyan nagy mértékben, hogy a végeredményt megfordíthatták volna. Szóval bele kell törődni egyenlőre. Na de besz@rni azért nem! Az a probléma, hogy akárhányadik 2\3-os győzelme ez az ÖRDEDSZnek, és ezért bármennyire is szeretnék, hogy most földig hajoljanak előttük még az ellenzékiek is, sajna továbbrá is azok vannak a kormányban akik együtt és külön-külön is már többször megközelítették a primitívség lécét nyilatkozataikkal és tetteikkel. Úgy meg hogy? Ha nem tudok tisztelni valakit, akkor hogyan féljek tőle? 

Őszintén szólva a  magam részéről csak azon rettegek, hogy Viktor atyuska kinyittatta a határt április 8.-án, hogy zavartalanul jöhessenek szavazni az amúgy (papíron?) itt élők... és hát az jutott eszembe, hogy mi van ha a határnál tülekedő csúnya rossz migráncsok' is beözönlöttek a megnyitott határon. (Gyorsan ettem is egy rántotthúst, mert ugye bogarakat eddig nem ettem, és mint tudvalevő ha jönnek az idegenek akkor majd azt kell enni... ) Még a kamrámat is megnéztem, mert mi van ha a Soros már a spájzban van?...

Lehet, hogy kéne de nem félek Viktortól.  Eü. dolgozóként a havi nettó 130 000-met féltsem? Az nem nyújt olyan egzisztenciát amiért reszketnem kéne.

De féltek dolgokat. Például erősen nyugtalanít, hogy ez a szerencsétlen, nyomorult, simán besétált egy olyan csapdába, ami Putyin azon munkálkodását segíti mellyel gyengíteni szeretné az EU-t. Lehet, hogy Putyin elhiteti vele, mennyire menő miniszterelnök, de közben csak egy eszközként tekint rá az orosz befolyás növeléséhez európában. Újra a rossz irányt választja az épp aktuális vezetőnk, és nem fer, hogy magával rántja az egész országot. Félelem helyett inkább békésen és demokratikusan, de cselekedni kell: a jog, a folyamatos tájékoztatás fegyverével. Mindezt pedig úgy, hogy az eljusson a legapróbb, legszegényebb, legeldugottabb falvakba is. Ugyanis ez a 2/3-ad soha nem jött volna létre, ha az egész ország a valóság tudatában élne. 

Kedves ellenzék! Gyönyörűen mozgósítottátok az országot, és minden eddiginél jobban mutattátok az összefogást. Mert tényleg így volt, bárki bármit is mond! Ugyanakkor ne szarjatok már be, attól, hogy a kormánynak milyen országot átfogó sajtója van! Találjatok már tényleg valakiket akik mucsaröcsögén és hasonló falvakban is tudnak szintén sajtót csinálni! Legyen már annyi pénzetek, hogy ti is tudjatok ingyenes újságot gyártani és terjeszteni "világvégén" is, amiben a valóság jelenik meg! Áldozzatok már erre! Budapest nagy része rá tudott ébredni arra, hogy milyen korrupt, gőgös és enyves kezű banda uralja az országot, mert plakát hadjárat ide, vagy királyi tv oda, nekik volt lehetőségük más forrásból is tájékozódni. Lehet hivatkozni arra, hogy vidéken nem túl tanultak az emberek, de az nem jelenti azt, hogy ne éreznék mi jó nekik. És akkor kérdezzük meg Annus nénit bivalybasznádon, hogy a helyi NERsajtó őrült agymenésén kívül a soros-migráns tébolyda keretében, milyen más hírforrásból szemezgethetett volna ahhoz, hogy egyáltalán elgondolkodjon a magyarországi helyzetről?  Csodálkoztok, hogy vidéken a rohadó narancs mindent vitt? 

Talán így és ehhez hasonló megoldások keretében kéne továbbgondolni az ellenzéki mibenlétet, mert 2022 után már talán felesleges is. Nincs még négy év! Már a mostanit eleve alig fogjuk normálisan végig élni, ha egyáltalán... 

Szóval nem beszarni kell, hanem cselekedni egy kicsit szélesebb körben, és nem csak Pesten, hanem országos szinten!

4 komment

Címkék: NERvélemény

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr2513822342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látjátok feleim szümtükkel 2018.04.16. 08:59:13

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Lófaszt mama!

Győzött a fidesz választási törvénye, ami egyes szavazatokat kétszer értékel, másokat ( külföldön dolgozó magyarokat ) meg egyszer sem. Ennyit a népről, meg az ő győzelméről.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.16. 09:44:43

@látjátok feleim szümtükkel:

Hol láttál ilyesmit? Mert a valóságban más van.

Én is követségen szavaztam, s 2 szavazatom volt.
süti beállítások módosítása