2013.04.09.
20:35

Írta: lbm

Manyup-pénz: "megvédték" de nem tudják hol van?

A riporteri kérdés a következő: „Hová lett a magánnyugdíjpénztári pénz?” Sok jóra persze nem számít a tapasztalt NERtárs, amikor erre politikusok próbálnak meg válaszolni, de azért a pofátlanság olyan fokú határtalansága, mely a kérdésre adott egyes válaszokban található, mégis csak kiüti az állampolgári tűréshatárt, legyen az bármilyen edzett.

A tegnapi sokkon, amikor a nulláról induló nyilvántartást nyomták az orcánkba, a beígért egyéni, meg örökölhető számlák helyett, már túl estem. 13 évnyi munkám gyümölcsének egy részét készültek eltörölni. Számomra az üzenet:  "Te dolgoztál a magánnyugdíj pénzért, mi elvettük, most pedig egy tollvonással el is felejtjük, hogy mindez megtörtént..."
És hip, hopp nem maradt semmim. De a Rogán ember azt mondta, hogy még idén jóváírják az elzsarolt összegeket. Hiszem is meg nem is. Inkább csak reménykedem. Ám azért az nem nyugtat meg, hogy a politikusoknak, akik a nyugdíjam sorsáról szavaznak, tulajdonképpen fogalmuk sincs arról, hogy hol a pénzem. Úgy meg hogy higgyem el, hogy még jóvá is írják?

Szóval a NolTV elment a parlamentbe és feltette az égető kérdést, azaz, hogy melyik politikus mit tud a 3000 milliárdról. Azoktól kérdezte, akik erről szavaznak, tehát valóban ott kereste a választ, ahol az helyén való. Persze unortodoxiában máshogy működnek a dolgok…

Demeter Ervin ( Fidesz) egyenesen visszakérdezett: „ Ezt komolyan kérdezi tőlem?”

Kedves Ervin! Nem! Csak viccel. Hát már hogy a viharba kérdezne tőled bármit is, elvégre tök igazad van, ha visszakérdezel... A fizetést gondolom a gombnyomogatásért kapod, nem pedig azért, hogy kielégítő válaszokkal szolgálj nekem, az alantos állampolgárnak, akinek a jövőjéről szavazgatsz…

Pokorni-Kálmán Olga kérdései elől kivonuló-Zoltán (Fidesz) szerint megvan a pénz, valahol az államkasszában… De és, meg még  egyébként is, egyéni számláról szóló ígéretekről aztán végképp nem hallott.

Hol dolgozol Zoltán? Fülész mit mondott?...

Imádott és ezerszer áldott kommentbeperelős Papcsák úr, valami szakmai akárkikhez küldte a riportert. Egyem a szívét… Legalább beismeri, hogy szakmailag nincs a helyzet magaslatán. Ez egyáltalán nem baj! Legalább tudjuk, hová tegyük ezt a drága, köztiszteletben álló embert, akit minden politikusok közt a legjobban szeret az ilyen hétköznapi NERtárs mint én… (feltéve ha nem akar a bíróságra járni Papcsák úr megbántott lelke miatt…)

Rónaszékiné arany Mónikánknak (Fidesz) sajnos elment a hangja. Vagy meghatódott, hogy egy ilyen szép kérdéssel fordulnak hozzá, vagy csak erősen megfázott és hát a hangszálai… Minden esetre köszönöm a kimerítő válaszát, mellyel megtisztelte az általa is vezetett ország állampolgárait…

Turi-Kovács Béla (Fidesz) válaszából viszont kiderült, hogy ő nem pénzügyi szakember, de biztos benne, hogy a legjobb helyen van a nyugdíjpénz. Hogy hol? Hát… Tudj’ Isten…

Kedves Béla bácsi! Ha ehhez a kérdéshez pénzügyi szakembernek kell lenni, akkor hogy van az, hogy ha szavazni kell róla, akkor ahhoz viszont nem kell annak lenni?... És már bocsánat, de amikor a költségvetésről is szavazgatnak, akkor nem tudják hogy mit hova szavaznak meg elkölteni?

Szalay Péter (Fidesz) volt a legkorrektebb. Ő egyenesen megmondta, hogy erre nem tud most válaszolni, mert siet… Én ugyan lassan három éve várok arra, hogy megtudjam mi a szitu a megtakarításommal, de piha…

Latorczai János (KDNP) szerint is a költségvetésben kell keresni a pénzt. Biztos én vagyok a hülye, ha felmerül bennem, hogy azon belül hol? Nem igazán nyugtat meg az ilyen homályos válasz… És ha véletlenül az egyik aranytalicskás pályázatra adják a nagy eltévelyedésben? Azért a nyugdíjas vasárnapjaim farhátlevese forog itt kockán… Jól esne, ha pontosabb infóm lenne a hollétéről, és még én kérek elnézést…

Hende Csaba (Fidesz) rögtön tudja a tuti jogászválaszt: „Törvényes módon, törvényes helyen…” és még hozzáteszi, hogy nem foglalkozik ezzel vagy vele, vagy a riporterrel... ( sajnos az utolsó szót nem értettem pontosan)

Azért drága Csabika! Megértettem, hogy tojsz rám, vagy a nyugdíjamra esetleg a riporterre, aki nekem próbál válaszokat megtudni tőled. Oly mindegy melyik is, mert egyik sem túl szép tőled. Ezért cserébe én meg nagyon várom azt a pillanatot, amikor a Fidesz és vele együtt te is eltűntök a színről, és visszasírod azt az időt amikor foglalkozhattál volna a nyugdíjammal, vagy a riporterekkel jó fizetésért. De akkorra már késő lesz. Akkor majd én sem foglalkozom veled, meg remélhetőleg a kutya sem. Ezt a beszólásodat soha el nem felejtem.

De azért vicces, ahogy elképzelem, hogy a NAV elmegy egy vállalkozóhoz és megkérdezi: „Hol a nem befizetett adó?” ; az meg rávágja: „ Törvényes módon, törvényes helyen…”.

Balla Mihályt (Fidesz) csak azért nem említem, mert rajta látszik a szégyenérzet…

Szóval NERtársak, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyugdíjam… Hogy most hol van, azt nem tudom, de honnan is tudhatnám, ha azok sem tudnak róla, akik állítólag „megvédték”.

52 komment · 1 trackback

Címkék: NERségek NERlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr375214114

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Masa Mosodája 2013.04.10. 14:29:02

Felfedeztük a rejtélyes helyet, ahol tisztára mossák a gyalázatot, mit rákentek a századok. Ahol elsimícskák a botrányokat, megmentik a menthetetlennek tűnő seggeket és ahol a vak se látja, mi folyik itt. Az Elvarázsolt Kastély alagsorában találha...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steve123 2013.04.10. 11:54:07

kerdezzbatran.blog.hu/2013/04/08/egyeni_szamlak_0_forinttal
politikai szempontból két rossz közül választhat a kormány

ob.szerver 2013.04.10. 12:04:04

Azt nem tudják, hogy hova tűnt 3000 milliárd nyugdíjpénz, de azt igen, hogy hogyan kell három év alatt 25 mFt költségtérítést igényelni, persze szigorúan bizonylat nélkül.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.04.10. 12:13:10

Milyen komoly fedezete lehet annak a számlának, ha csak úgy hipp-hopp jóváírnak rajta már elköltött összegeket. :-)

Bambulka 2013.04.10. 12:40:19

Amikor egy maffia - jelen esetben Orbán Viktor és a haverjai - felajánlja, hogy "megvéd", annak mindig rossz vége van: elveszik a pénzed.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.10. 12:56:39

tucat ember közül 1en látszik a szégyenérzet??

Egész "jó" arány, nem??

citrix 2013.04.10. 13:23:53

Már hogy ne tudnák,mi lett a manyup megtakarításokkal:azt bizony elvitte a cica.Nem a képviselő urakat és hölgyeményeket kell ilyen ostoba kérdéssel zaklatni,nekik ennél sokkal fontosabb dolgokkal kell törődniük.Hogy szavaztak annak idején,azt is mindenki tudja:ahogy a frakció dönt,úgy szavazunk.A frakció úgy dönt,ahogy a kedves vezető dönt,ez sem kérdés.Aki számára kérdés,az nem fidesz képviselő,vagy már csak VOLT fidesz képviselő.

Subika 2013.04.10. 13:33:36

Társam a NERben, kedves LBM!
Azt gondolom, közgazdasági oldalról feszegetni ezt a "hol a megtakarításom?" kérdést nem helyénvaló, sőt, hovatovább komoly tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot! Ugyanis, kedvs NER-társam, ez valójában egy fizikai, közelebbről csillagászati kérdés, ugyanis azt a 3 000 000 000 000 forintot a laikusok által csak "állami költségvetés"-ként emlegetett fekete lyuk nyelte el.

TiZ 2013.04.10. 13:34:47

Most komolyan. Valóban azt hitte a kb 3 millió ember, hogy a pénzt beteszik egy páncélszekrénybe, amit évenként egyszer kinyitnak, és hozzáteszik az éves infláció alapján kiszámított összeget?

osztrák piktor 2013.04.10. 13:53:53

Azt a jó Selmeczit, a Gabit miért nem kérdezték meg? Ha jól emlékszem ő védte a nyugdíjakat.

gumirocker 2013.04.10. 13:59:53

Nohát.... hol van? Hát itt meg ott.... És sosem lett volna ott a számládon. Mert hogy éppen akkor és ott pénz kellett - hát bezsarolták a népesség gyávábbik részét. Ami ugye a zsarolókat minősíti elsősorban, de sajnos a visszalépők nagy részét is, hogy elhitték azt, hogy ez a kormány egyáltalában bármiben is szavahihető.
Sajnos már csak azért sem lesz a számládon, mert max jogosultságod lenne majd valamire általa, de hogy épp mennyi az annyi, azt biza az akkori törvények és a gazdasági helyzet határozza majd meg. Magyarán a nyugdíj számítási módodat. És az független a számlád egyenlegétől. De nem független az állam teljesítő képességétől. Azaz, ha a nyugdíjba meneteledkor lesz az államnak pénze, akkor tud neked tisztességes nyugdíjat fizetni. Ha nem, akkor akármennyi van a számládon, akkor sem fog tudni fizetni effektíve.
No hát ezért nem léptem én vissza. De persze ezt akkor megpróbálták elmagyarázni az embereknek az ellenzékből, de annyira megijedtek, hogy engedtek a zsarolásnak.
Azt gondolom, hogy sokat elmond egy országról, hogy mit mer feltételezni a saját kormányáról és az amögött álló politikai erőkről. Mert a visszalépéssel csak azt mondták ki, hogy igen, el tudjuk képzelni erről a kormányról, hogy meg is teszi amivel fenyeget, tehát nem fog nyugdíjat adni annak, aki ellenáll.

Félreértés ne essék tényleg sajnálom azokat, akik visszaléptek és most bénultan szemlélik, hogy át lettek verve, de legalábbis meg lettek vezetve.

gdpadakozo 2013.04.10. 14:07:13

Arra azért kiváncsi lennék, hogy a fityeszfanok hogy állnak ehhez a kérdéshez. Szóval nekik is lehetett 1-2 milna a számlájukon, ami most nincs. Se számla, se pénz.

Ha jól értem, legjobb esetben lesz egy nyilvántartás, amiből kiderül, hogy ki után mikor mennyit fizettek be. Na most az komoly, hogy amit befizettek anno utánam, arról nincs egy hiteles nyilvántartás?! Ha valaki meg akarja tudni, hogy ezidáig mennyit fizettek be utána, és nincs-e valamilyen difi, mondjuk puszta elírásból következő hibából, akkor milyen esélyei vannak? Mert mondjuk 20-30 évvel később, ha kiderül, hogy az egyik cég évekig még sem annyit fizetett (ha fizetett), amennyit kellett volna, az elég érdekes szituáció lesz...

Állam-vizsga 2013.04.10. 14:14:53

@gumirocker: Igazad van. "Mert a visszalépéssel csak azt mondták ki, hogy igen, el tudjuk képzelni erről a kormányról, hogy meg is teszi amivel fenyeget, tehát nem fog nyugdíjat adni annak, aki ellenáll. " Én el tudtam képzelni. Most pedig " ...most bénultan szemlélik, hogy át lettek verve, de legalábbis meg lettek vezetve."

Az EU nem indított eljárást vizsgálatot az einstand miatt? Nem fogják 1-2 év múlva visszavonatni a dolgot? Igény pedig lenne rá...

gumirocker 2013.04.10. 14:22:49

@gdpadakozo: no ez engem is érdekel, de elképzelhető, hogy nincs egyénre lebontott nyilvántartás, hanem ún. bértömeg volt, azaz a vállalat az x mennyiségű dolgozója után bejelentett bér után befizette az akkor érvényes százalékos tb járulékot és nem tudják, hogy mondjuk a BHG 110 dolgozójából Kiss Pista-ra ezen belül mennyi forintnyi járulék jutott. Amit felvetettél, no az valóban érdekes lesz.

gumirocker 2013.04.10. 14:23:55

@gumirocker: De ez az eszmefuttatás csak feltételezés részemről... Akik a Nyufinál dolgoznak, azok név nélkül megválaszolhatnák a kérdést:-))))

gumirocker 2013.04.10. 14:31:44

@Állam-vizsga: Igény sok mindenre lenne...:-) Valami volt a nyugdíjjal kapcsolatban az EU-ban, eredménytelen volt a panasz. Mert hogy időközben már visszavonták azt a rendelkezést, hogy az ellenállók nem kapnak nyugdíjat a magánnyugdíj pénztárak előtti időkbeni befizetéseik után sem. (És ez volt ugye a zsarolás egyik fő oszlopa) - Esetleg azt tudom elképzelni, hogy az egyéni számlákon való jóvá nem írás miatt fogják megszorongatni a kormányt, mert ugye ez volt a másik ígéret és feltétel. (Ugyanis, ha megígérték, hogy nyilvántartják az addigi befizetéseket, akkor ez nem egy jogszerűtlen helyzet, mert nyomonkövethető. Na de most már ezt sem ígérik, ezt a legjobb indulattal is csak lebegtetik most már)

teddybear01 2013.04.10. 14:33:14

@Állam-vizsga: Strasbourgban csak annyit mondtak a próbaper elindítójának, hogy így jártál....

A pénzt elköltötték, felélték és ennyi...

Nyugdíjam meg talán lesz, talán nem....

mirando (törölt) 2013.04.10. 14:43:21

A legelejétöl beléptem a nyugdijpénztárba mert kötelezö volt. A végén kijött hogy 0 azaz kb 10-12 év alatt 0 forint jött össze.
Ezután hogy bizzak meg mégegyszer bármilyen magyar biztositóban, bankban?
Az államkötvényben sem bizom már olyan lesz mint a békekölcsön anno.
Megy ki a pénz küldöldre szépen....

gdpadakozo 2013.04.10. 14:44:33

@gumirocker: Csak halkan jegyzem meg, hogy a népellenségnek kikiáltott manyupok pontosan vezették a befizetéseket, az aktuális számlaegyenleg lekérdezhető volt bármikor! Össze lehetett vetni pl. a BUX-szal vagy más mutatókkal.

gdpadakozo 2013.04.10. 14:47:20

@mirando: Na az külön dicséretes, hogy a védelmisek pont a válság mélypontja után számolták át a megtakarításokat, amikor a legalacsonyabb árfolyamon voltak a portfóliok.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.04.10. 14:47:23

Hat napja keresik a macskajancsik ( pintér féle, rendőrségnek látszó egylet, TEK az orbáni magánrendőrség) Pécsett , az aljas erőszakos támadót, oszt sehol semmi.

Szólni kellene a szánalmas de már felfegyverzett, "fideszcivil" birkamenetnek (Bályer, Kerényi banda), hogy tüntessenek már amiért nem jön elő a szarházi magától!

Birkamenet riadóóóóó oszt usgyi.........

teddybear01 2013.04.10. 14:48:45

@gumirocker: Nekem évente küldte az OTP Manyup az elszámolást. Forintra megvolt minden bevétel, és az is, hogy mennyi kamatot írtak jóvá, és mennyit vontak le kezelési költség címén.

babo_ 2013.04.10. 14:52:17

@gumirocker: Csak a miheztartás végett. Ha azoknak nem lesz nyugdíjuk, akik visszaléptek (illetve nem léptek, mert valójában nem csináltak semmit), akkor nem lesz annak a 100.000 embernek sem, aki most magánnyugdíjban van, mert olyan nagy lesz itt akkor a kulimász, hogy ami egy fél forintot is ér, azt einstandolja majd az akkori kormány :(

gdpadakozo 2013.04.10. 14:54:26

@babo_: Így aztán a betétektől kezdve minden meg lesz védve! Szép kilátások...

sárkányfő 2013.04.10. 14:56:53

Ez a manyup-sztori Magyarország elmúlt 25 évének legnagyobb szervezett rablása.
Benne lesz a történelemkönyvekben. Minek nekünk külső ellenség, ha itt van Orbán a magyarok kirablója?

Nem mellesleg mivel a kormány felélte-elkúrta a 3 billiót, ezért ennyivel romlott az ország pénzügyi helyzete. Magyarul: 10,5%-kal nőtt az ország nettó államadóssága.

gdpadakozo 2013.04.10. 15:00:40

@sárkányfő: Igen az különösen elgondolkodtató, hogy az államadósság csökkentése címén ment a rablás, és közben az államadósság szintje kb. ugyanott van, mint az egész előtt volt.

gdpadakozo 2013.04.10. 15:05:14

@sárkányfő: Igen, az elgondolkodtató, hogy az egész rablás az államadósság csökkentése címén ment, és az államadósság szintje kb. ugyanott van, mint az egész elején volt.
Persze ez annak is köszönhető, hogy a kalózakcióik sokat rontott az ország megítélésén, így sokkal drágábban tudnak csak hitelhez jutni. Amit a réven, azt a vámon...

gumirocker 2013.04.10. 15:05:59

@babo_: Ebben neked igazad van. Viszont nálam azért attól is függ, hogy az én nyugdíjpénztáram mibe fekteti a pénzem, azaz milyen portfóliót használ. Ha nem kizárólag állampapírban, akkor azért nálam meg van annak a minimális esélye, hogy legalább kicsinyt függetlenedni tudok az államtól. Hogy ez mennyire lesz elég, na azt nem tudom.

De mondom, igazából én attól félek, hogy a kormány - a manyupos vagyon eltapsolásának elfedésére - megint nekimegy a manyup-oknak és totál ellehetetleníti őket, hogy csak azért is neki legyen igaza. Már annak a szélén vannak.... hála a jogi szabályozásnak, meg ugye az én utánam fizetendő tb "eltérítésének". Mert ugye azt se felejtsük el, hogy nem oldották fel azt, hogy aki manyup tag marad, annak a tb fizetése megyen az államkasszába - a manyup helyett. Merthogy abból adó lett. És ennek is megvannak a folyományai.

Állam-vizsga 2013.04.10. 15:13:44

Az MSZP-s meg a Fideszes megoldással is az volt a baj hogy tulajdonképpen kötelező volt átlépni.
Tudnám támogatni azt hogyha saját magam dönthetném el, hogy államiba akarom fizetni vagy magánba. Sőt az is lehetne hogy meghatározom hogy 4%-ot államiba, 3% X nevű manyupba, 3% Y nevű manyupba. Ezzel megosztva a rizikót. Vagy Bassza kavics legyen 4 vagy 5% az kötelezően az államiba a többi meg eldönthető legyen, így maradna valami lóvé a jelenlegi nyugdíjak kifizetésére.
Nagyon bánom hogy visszaléptem, egy csomó pénzemet adtam oda hogy mindenféle oligarchia kitalicskázza az Isten tudja hova. Életem legnagyobb baklövése volt, de befossattak az állami nyugdíj elvételével. Egyben azonban nem fogok hibázni. Orbánra nem fogok soha szavazni.

gdpadakozo 2013.04.10. 15:14:06

@gumirocker: Azért annak más a megítélése, ha önként adod az államnak a nyugdíjmegtakarításod, mintha azt erőszakkal veszik el. Joggal követelhetem akkor, hogy az elvett megtakarítás jövőbeni értékét kapjam meg nyugdíjként majd. Ha lesz akkor még olyan, mint demokrácia meg jogállam...

kifordított nagyanyó 2013.04.10. 15:15:21

Lett belőle közgép megrendelés,új kocsi janinak,stadionok,médiahatóság....

gdpadakozo 2013.04.10. 15:17:04

@Állam-vizsga: Az igaz, hogy a pályakezdőknek kötelező volt belépni. De az összes nyugdíjjárulékból akkor is csak az 1/4 ment a manyupba, a többi továbbra is az államiba. Ehhez képest most minden az állami pénznyelőben köt ki.

kaes 2013.04.10. 16:02:10

@gdpadakozo: 800000 vállalkozói bevétel után kb. 400000 adó és eühozzájárulást kell fizetnem. Tehát a bruttóm fele megy állambácsihoz, kicsit sokallom.

efi 2013.04.10. 16:02:30

Én tudom hol van.
Amikor először kellett dönteni évekkel ezelőtt, akkor már leírtam, hogy visszaadni annyi, mintha kilőnénk a Napba. Nos, így is lett pontosan.

mirando (törölt) 2013.04.10. 16:13:22

Mert ahol volt ott se volt ám jó helyen. Vették a sok ferrarit meg bugattit a pénzböl. Igy lett nekem 1x év után 0Ft.
Igy most a másik csapat vett belöle ferrarit meg bugattit.

vladimir964 2013.04.10. 16:27:28

Elloptuk!
Nem kicsit, nagyon!

fapisztolybolt · http://fapisztoly.hu 2013.04.10. 16:30:24

"Az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint 2012 végéig a 3000 milliárd forintból adósságcsökkentésre és az IMF-hitel visszafizetésre összességében 1774 milliárd forint ment el, nyugdíjakat 460 milliárd forint értékben fizettek ki, 230 milliárd forintnyi reálhozamot utaltak vissza a tagoknak, a maradék összegből 133 milliárdot átadtak az MNV részére, az átértékelődések után pedig 310 milliárdos vagyon maradt még meg."

www.penzcentrum.hu/ongondoskodas/nyugdij_meglepo_formaban_indulnak_el_az_allami_szamlak.1036076.html

Szakmai kérdésre nem feltétlen tud egy politikus azonnal válaszolni. (max. egy szakpolitikus)
Más kérdés hogy néha arra sem, mi mindenre szavazott aznap igennel.

Lajos ghr 2013.04.10. 16:59:58

miért fontos hogy hova lett.
ha kizsebelnek, akkor sem az érdekel h épp mit csinál valaki a pénzzel.

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.04.10. 17:11:17

@TiZ: Nem! Mindössze azt hitte amit hazudtak neki, azaz, hogy ugyanúgy nyomon követhető lesz mint a "hazardírozó" biztosítóknál, csak majd az állam sokkal jobban fog vigyázni rá...

Artie 2013.04.10. 17:13:44

@gumirocker: Az a baj, hogy az első körben visszalépők még kaptak reálhozamot. A második körben visszalépők kevesebbet, mert pont rossz év után voltunk. Te már nem visszalépni fogsz, hanem egyszerűen elveszik, és még a reálhozamot sem kapod meg.

Lehet, hogy a visszalépők jó része naivan bármit elhitt a kormánynak, de hidd el, volt köztük - kevés - olyan is, aki pontosan tudta, hogy hazudnak, de azt is pontosan tudta, hogy ha nem adod szép szóval, majd elveszik erővel.

gdpadakozo 2013.04.10. 17:13:44

@mirando: Érdekes, a manyupok után maradt még REÁLhozam is. Sőt, tavaly 17%-os reálhozamot produkáltak. Már akik maradtak.
A védelmisek után meg mi maradt? A nagy semmi. Se tőke, se hozam, hát még reálhozam.

Ez azért nagy különbség!

gdpadakozo 2013.04.10. 17:16:16

@Artie: Elvenni erőszakkal bármit lehet: javad, szabadságod, életed...

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.04.10. 17:17:48

@gumirocker: sajnos kicsi keresettel nem tudtam lemondani az állami nyugdíjrészről, úgy hogy persze közben havonta benyeli a fizum egy részét. Ha több pénzem lett volna, akkor inkább maradok és mondjuk megtámogatom magam egy önkéntes nyugdíjmegtakarítással is. Így viszont valóban engedtem a zsarolásnak, mert nem nagyon tehettem mást. Ezt soha nem bocsájtom meg ennek a kormánynak. Visszaélt az én és más sorstársam helyzetével, a szó szoros értelmében...

TBone 2013.04.10. 17:18:11

Én csak azt nem tudom, jövőre honnét fognak ismét előteremteni ennyi extra pénzt, hogy a költségvetési lyukakat betömjék vele?

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.04.10. 17:23:32

@gumirocker: "Mert hogy időközben már visszavonták azt a rendelkezést, hogy az ellenállók nem kapnak nyugdíjat a magánnyugdíj pénztárak előtti időkbeni befizetéseik után sem."
Na ez a másik mocsokság, ami azt mutatja, hogy bármire képesek a pénzért. Megzsaroltak, aztán pedig amikor már az einstand megtörtént, visszavonták a rendelkezést, és beleröhögtek a képembe, hogy " Jó hülye vagy NERtárs". Na ebben a kérdésben kellett volna előbb aláírásokat gyűjteni, nem az átverős rezsicsökkentésük kapcsán...

gumirocker 2013.04.10. 17:45:58

@lbm: sok ismerősöm ugyanebben a cipőben járt és ugyanezért választotta a visszalépést... mert félt, hogy nem kap nyugdíjat és már kb csak 10 éve volt addig. De nagyon sokunképpen a zsarolás miatt, dafke nem lépett vissza. Mert éppen az Orbán kormány mutatta meg azt, hogy minden "alapjognak" hitt jog - csak írott malaszt, bármikor megváltoztatható a törvény és akkor max tüntetni mehetsz és így gyakorolhatsz nyomást a kormányra, vagy 4 évente szavazni.(polgárháború az nem opció nálam) Ez a tapasztalat volt az számomra, amit szerintem az életben nem fogok elfelejteni, hogy csak úgy át lehet írni bármit és még szégyenérzet sincs nyomokban sem.

Amit viszont még kevésbé értek - más országokban tizedennyiért óriási tömegek vonulnak az utcán és nagyon mérgesek. Itt meg..... Miért érzi úgy ez a kormány, hogy nem lesz ennek büntetése? Merem remélni, hogy lesz. Ha nem lenne.... akkor az is egy tapasztalat lesz.

TiZ 2013.04.11. 10:52:01

@gumirocker: Akkor nagyon benézték a feltételeket, ugyanis akinek még 10 éve volt hátra a nyugdíjig 2010-ben, annak már összejött több, mint harminc év szolgálati idő és az 1988-2010 közötti jövedelem alapján az állami nyugdíj 75%-a, ha maradt volna. Dolgozik még 10 évet, nyugdíjba megy, kapja a járadékot az mnyp-ból és az állami 75%-át a fenti időszakra megállapítottak alapján. Ilyen egyszerű volt a kérdésre a válasz.

TiZ 2013.04.11. 11:00:09

Miért nem vonulnak az utcára a tömegek? Mert nem volt lenyúlás. Döntenie kellett az embereknek, mennek, vagy maradnak. A feltételeket röviden, világosan megfogalmazták.

- Aki visszalép, úgy veszik, mintha soha nem lett volna mnyp tag.
- Aki marad, az 2011 november 30. után már nem szerez további szolgálati időt. Az állami nyugdíjat az addig megszerzett szolgálati idő és jövedelem alapján számítják ki és annak a 75%-a lesz az állami nyugdíja. Az mnyp-ben felhalmozott pénzből pedig életjáradékot kap.

Ki lehetett számolni, kinek melyik éri meg, de nem tették meg, ám időközben rájöttek, hogy rosszul döntöttek, hát ezért nincs pampogás.

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.04.11. 21:13:36

@TiZ: Bocsi, de nekem semmi esetre sem érte volna meg, hogy kétfelé fizessek, azaz a manyupba, meg az államnak is, ám majd csak a manyupból kapok. Márpedig ezzel zsaroltak meg. Viszont az sem éri meg, ha 13 évemet eltörlik a föld színéről, mert 0-ról indul a számláló. Nem is értem ezt. Hogy a viharba indulhat 0-ról?!

gumirocker 2013.04.11. 21:33:45

@TiZ: "Ki lehetett számolni, kinek melyik éri meg, de nem tették meg, ám időközben rájöttek, hogy rosszul döntöttek, hát ezért nincs pampogás"

Na de menetközben meg kiderült, hogy az a feltétel, hogy aki nem lép át, az az addigi állami befizetései után sem kaphat nyugdíjat - ez a feltétel megdőlt - azaz pont az egyik legfájóbb zsarolási pont.... és ezek után se mentek az utcára.... ezt nem értem.

TiZ 2013.04.12. 08:22:37

@gumirocker: Nem,nem! Fordítva. Aki nem lépett át, az pont csak az addigi, azaz 2011 november 30-ig fizetett járulékai és szolgálati évei alapján volt jogosult állami nyugdíjra, annak is kb. 75%-ra. Utána már nem.

Illetve arra az utolsó évre, azaz 2010-2011-re vonatkozóan ismét teljes nyugdíjra volt jogosult a vissza nem lépett ember, mert abban az évben a munkavállalói is a tb kasszába ment. 2010-ben még arról volt szó, hogy 2011 november után ismét az mnyp-be megy a munkavállalói járulék és ettől fogva nincs több szolgálati idő.

Ibm: Én ugye maradtam. Megéri kétfelé fizetni. 2011 novemberig összeszedtem 34 év szolgálati időt, szerencsére 1988 január 1-től folyamatosan volt/van jövedelmem, így amikor 10 év múlva nyugdíjba megyek, a 34 év és az 1988-2011 évek alatt megszerzett jövedelem alapján számítják a nyugdíjat, illetve a kb. 75%-át, az lesz a tb nyugdíjam. Fizetem az mnyp tagdíjat és adományt, amikor pedig nyugdíjba megyek, az addig felhalmozott összegből kapok életjáradékot.

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.04.14. 19:18:18

@TiZ: Havi kb.80 000-et keresek.( eü. dolgozó vagyok)Ebből nem megy a nyugdíjra való félrerakás, pedig erősen gondolkodtam. Mert valóban megérné kétfelé fizetni, de ekkora keresetből nem tudsz annyit befizetni amennyi mellett az összegyűlt életjáradék elég lenne, így nem mondhattam le az állami nyugdíjrészről. Ha többet keresnék még most is nyitnék, ha mást nem, egy önkéntes nyugdíjpénztári számlát, és ha akkor jobban kerestem volna, tojtam volna a viktori fenyítésre. Nem volt választásom így és ilyen feltételekkel, és ennek kihasználását soha nem bocsájtom meg ennek a félázsiainak... Ráadásul én kb. 15 éve dolgozom még csak.

TiZ 2013.04.15. 09:32:47

@lbm: Pedig maradnod kellett volna.
Feltételezem, hogy 1988-ban léptél be önként. 2010-ben ki kellett volna számolni, hogy az addig befizetett és a továbbiakban havonta fizetendő járulék - ami ugye 10% lett - a pénztárad átlagos éves hozamával évről évre emelve mennyi lenne a még munkában töltött 30 valahány év múlva. Az az összeg mondjuk 20 évre elosztva mekkora havi életjáradék. Ezután pedig a kérdés, lesz-e akkor annyi az állami nyugdíj?
Persze mindez a mostani szabályok és egyebek szerint. 65 év a korhatár, most még él az ember +15 évet (férfi) ezért írtam 20 évet, mert akkor lehet, hogy annyit él pluszban. És durva számítás. Lehet finomítani, de nekem minden esetben az jött ki, hogy maradni kell.
Aztán ott a korfa, kinek a fizetéséből adják a nyugdíjat? Sok-sok változó, de el lehetett bennük igazodni.
süti beállítások módosítása