Szép a szolidaritás és azt hiszem mondhatom, hogy magam is támogatom az ilyesmit, de amit Szili Katalin kitalált, az hogyismondjam' érdekes...
Azt javasolta, hogy akkor most mérjük fel, milyen hatásai lennének egy feltétel nélküli születéstől halálig tartó alapjövedelemnek. Szép és elgondolkodtató mondatokkal támasztotta alá elképzelését. Olyasmikkel érvelt, hogy ez visszaszorítaná a megélhetési bűnözést, hogy némileg segítené az emberi méltóság megtartását, és, hogy komolyan vegyük, még gazdaságilag is felvázolta a dolgokat. Mert például, elméletileg valóban felpörgetheti azt, hisz ha van mit elköltenie az embernek ( még ha nem is sok pénz) akkor azt elkölti, tehát vásárol, amitől a boltoknak is lesz forgalma, kell a munkaerő stb. A mi Katalinunk javaslatában arra is rámutatott, hogy ha tulajdonképpen mindenkinek lenne egy kis kenyérre valója, akkor a szociális támogatások miatti költségvetési kiadások is lecsökkennének, tehát ha ezt tovább gondoljuk még a fedezet egy része is meg van. Ez az "alappénz" pedig annyira alap lenne, hogy az nem szorítaná vissza a munkavállalási hajlandóságot, és - de nem utolsó sorban -  élénkíthetné a gyermekvállalási kedvet. Szóval minden szép és jó lenne. Gyönyörű mese ez, de azért vannak fenntartásaim... Persze jó ötlet lenne felmérni egy ilyen társadalmi berendezkedés hatásait, mert maga a felvetés igen érdekes, úgyhogy megérdemli, hogy foglalkozzunk picikét vele. (Még akkor is ha van egy olyan érzésem, hogy egy ilyen megoldás a büdös életben nem fog megvalósulni.)

Ugyanakkor Szili Katalin szerintem egy kicsit félreértett minket, állampolgárokat, és valahogy a könnyebb út felé kezdene menekülni. Azért írom ezt, mert szent meggyőződésem, hogy az embereknek nem ingyen kenyér kell. Az ember szeret alkotni, szereti munkájának gyümölcsét látni. Ez kell az önbecsüléshez, az elégedettség érzéséhez. Az embereknek épp ezért munka kell, olyan gazdasági környezetben amelyben a bérükből meg tudnak élni, családjukat el tudják látni. Ettől lesznek ugyanis elégedettek. A leszakadt rétegeknek sem feltétel nélkül járó alaptámogatás kéne, hanem igazi megoldás. Azaz, ha egy állástalan elmegy a munkaügyi központba, hogy segítséget kérjen, akkor a változatosság kedvéért például kapjon is. Gondolok itt olyasmire, mint a valódi mentor, valódi megoldásokkal, vagy átképzési lehetőség, a kifogások helyett tényleg elérhető módon, és nem csak egyeseknek, hanem bárkinek aki érzi, hogy ez kell ahhoz, hogy újra dolgozni tudjon.  Szóval, hogy ez az intézmény azt is nyújtsa amire hivatott lenne...

Nem ingyen pénz kell, hanem élhető gazdaság, ahol vannak munkahelyek, és ahol az adók nem fojtják meg a cégeket, vállalkozásokat, mert úgy talán még értelmes bérek is lehetnének.

Az általam felvázolt világban is bizony csökkenne a bűnözés és nőne a méltóság meg a gyerekvállalási kedv.

Szóval, én értem, hogy egyszerűbb lenne egy kis pénzmaggal enyhíteni, elfedni az ország alapvető problémáit, mint kidolgozott, értelmes kivitelezéssel megoldani azokat, de nem hinném, hogy ez jó irányba viszi a társadalmat. Az állampolgárok még nem adták fel ennyire. Még küzdenek. A fiatalok a végtelenségig tanulnak, hogy majd jobb legyen nekik, az idősebb korosztály pedig igyekszik megmaradni a munkaerőpiacon. 40-esek is dolgoznak gyorséttermekben, anyukák, apukák vállalnak két-három állást is, hogy megéljenek, hogy gyerekeiket iskoláztassák. A főiskolások tanulás mellett dolgoznak, a nyugdíjasok meg a kicsiből is próbálják segíteni aktív gyerekeiket. Mindenki küzd. Semmi más nem kell nekik, csak egy kis segítség. Olyan ami által megéri a küzdelem; ami nem gyorséttermi állást nyújt a diplomásnak és nem közmunkát az értékes munkaerőnek. 

Így hát, Szili Katalin elképzelése ugyan nagyon szép, szolidáris és tényleg méltányolható, de nem hiszem, hogy ennek a társadalomnak ez a fajta "könyörületes" megoldás kell. Inkább egy út kéne, ami ahhoz a célhoz vezeti az embereket amiért folyamatosan küzdenek. Ezt az utat kiépíteni tényleg nehezebb, de értékben sokkal többet képviselne, mint a könyör-kenyér, még ha azt jó szándékból is adják.