2013.08.27.
20:14

Írta: lbm

Factcheck.hu ahol megaszondják’ amit kell!

A facebook-on akadtam eme remek oldal linkjére, és azon nyomban meg is tekintettem. Remek! Édesek mint egy csupor méz, ahogy rendületlenül védik a nemzet becsületét. Egy igazi megmosolyogtató színfoltja az internet világának.

Profiljuk az, hogy külföldi sajtószemlét tartanak és a pontatlan külföldi cikkeket megkommentálják, illetve kijavítják az azokban általuk fellelt tévedéseket. Íme egy példa, hogy lássátok NERtársak miről is van itten „nagybaszó”:

„Magyarország kivételével Kelet-Európában van demokratikus fejlődés”. „Magyarország, Oroszország és Törökország hasonlít egymásra abban, hogy megválasztott, tekintélyelvű, nacionalista személyiségek – Orbán, Putyin és Erdogan – abszolút hatalomra törekszenek, illetve már el is érték azt”. Hans Rauscher (Der Standard)

Ez lenne az idézett cikk, mely a weblap szerint nem egészen takarja a valóságot, mivel hogy :

A magyar miniszterelnök hatalma nem korlátlan. A kormány ellensúlya – más európai demokráciákhoz hasonlóan – elsősorban maga az Országgyűlés, melynek kétharmados többségét két politikai erő, a Fidesz, mint sokszínű néppárt, illetve a világnézeti pártként működő KDNP adja. A pártszövetségen belüli belső viták így eleve kontrollt képeznek a kormány hatalmával szemben.”

Többek közt így magyarázzák, hogy már pediglen itten demokrácia van és semmi nemű tekintélyelvű Viktorunk nincsen nekünk... Hát nem édik? És ez még csak egy cikk… Szomorkodnom kéne, de csak az elnéző mosolyig jutottam. Mert most erre mit is lehetne mondani? És vajon érdemes-e, de komolyan…

A hírek szerint a Nézőpont Intézet üzemelteti az oldalt de nem állami megrendelésre, hanem meggyőződésből... Hacsak úgy nem…

18 komment

Címkék: NERségek NERlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr865480969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

room_101 2013.08.28. 11:51:04

Nem nehéz feladat ez. Amikor az "átkos" fénykorában előfelvételis katona voltam, a politikai foglalkozáson a poltiszt felszólította egyik szerencsétlen társamat, hogy mivel a mindentudó megfigyelőszolgálat adatai szerint már járt nyugaton, mondaná el személyes tapasztalatai alapján, miért is jobb a szocializmus a kapitalizmusnál.
A srác először eléggé elsápadt, meg hebegett-habogott kicsit, de aztán belejött, és a poltiszt szintjére sikeresen leereszkedve flottul kivágta magát.
Ha elég kreatív az ember, mindent meg lehet magyarázni, és mindennek az ellenkezőjét is. Pláne ha a magyarázat konzisztens a hitünkkel és meggyőződésünkkel.

ZX 2013.08.28. 12:18:07

Azt hittem a fiúknak nincs lejjebb, de valahogy mindig szolgálnak meglepetéssel.

csárli hárper 2013.08.28. 12:19:03

"A hírek szerint a Nézőpont Intézet üzemelteti az oldalt de nem állami megrendelésre, hanem meggyőződésből..."

ennek a "meggyőződésnek" ha csak a fele landolna a bankszámlámon, életem végéig szabira mehetnék...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.28. 12:22:50

ki fogja vajh olvasni ez az oldalt???

A hithű jobberek úgyis tudják,hogy mindenki csak hazudik.

A hithű komcsik meg úgyis tudják, hogy itthon nincs sajtószabadság ezért a külföldi sajtó hozza a trút...

komplikato 2013.08.28. 12:31:10

A Pravda szerint:

"Rákosi pajtás hatalma nem korlátlan. A kormány ellensúlya – más európai demokráciákhoz hasonlóan – elsősorban maga az Országgyűlés, melynek 100%-os többségét két politikai erő, a munkások, mint a dolgozó tömeg, illetve az eddig kizsákmányolt parasztság adja. A népi szövetségen belüli belső viták így eleve kontrollt képeznek a kormány hatalmával szemben."

Crass 2013.08.28. 13:21:32

Elsö alkalommal látogatom a blogot, de a cikket elolvasva látom már, hogy hiba volt. A szerzöt nem az zavarja, hogy az illusztis kommunista bünözö ságvári a rendszerváltás után huszonöt évvel még mindig közterek névadója lehet ebben az országban, hanem az, hogy valakik korrigálni próbálják az országról külföldön megjelenö hazug és/vagy pontatlan sajtóhíreket. Külföldön élek és sok sajtótermék jut a kezembe. A nagyobb példányszámú közsimert lapok is olyan megdöbbentöen agyalágyult a magyar közállapotokat minimálisan sem ismerö cikkeket hoznak le, ami szégyenletes. Pedig ezekenek jórésze (Spiegel, Focus stb.) állandó budapesti képviselöt jelölnek meg impresszumukban. Ök azok, akik 2006-ban a forradalom 50. évfordulóján cinkosan kussoltak, akiknek a gyurcsótány kormány ámokfutása nem ért meg szaros ujságjaikban egy cikket sem. Könnyedén kikövetkeztethetö az, kik és milyen céllal vezetik ezeknek a szerzöknek a kezét, ugynazok, mint akiknek ezen blog szerzöje próbál meg megfelelni...

milyen szép a Vértes, ó 2013.08.28. 13:27:04

@Crass:

Éééés újabb kamujobbos idióta próbált meg szöveget értelmezni. Éééés 'hátha legközelebb'!

Netuddki. 2013.08.28. 13:27:36

Nézőpont meg századvég? Nem ezek szoktak majdnem minden délben politikailag "szakérteni" az mr1-en?

Netuddki. 2013.08.28. 13:29:35

@Crass: "Külföldön élek és sok sajtótermék jut a kezembe."

Akkor minek pofázol bele az itt élők dolgába?

Nero Bianco 2013.08.28. 13:30:57

Sanszosan a Nézőpont a fidesz híveinek készíti ezeket az együgyü magyarázatokat, hogy a hívek felkészülten szálljanak be a kocsmában folyó ideológiai vitákba.
Plusz Kumin Ferinek.

tommygun 2013.08.28. 13:34:45

@Crass: rá se ránts, sajnos a hazai magyarok segghülyék ha bármiről van szó ami a Lajtán túl történik. Ezeket a szar kis fikablogocskákat meg kb annyira kell komolyan venni mint Keno Verseck tudósításait a SPON-ban.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.08.28. 13:56:44

Inkább arról írj, kisbaszó, hogy a libsibolsi háttérintézmények hány megmondóblogot üzemeltetnek, arról nem beszélve, hogy évtizedek óta kisajátították a médiát, megmondóembereik uralják a képernyőt, és ha valamelyiknek esetleg valamilyen ponyvakönyve megjelenik, agyba, főbe, szájba, orrba, seggbe, fülbe dicsérik egymást. (Téged is az index eme szellemben tett címlapra. Mert amúgy huszadrangú senki lennél.)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.28. 14:01:56

@Kara kán: hagyjuk már ezt a kisajátították marhaságot, vagy 10 éve nem igaz a fölényük.
ezért (is) állnak úgy ahogy.

Sznob 2013.08.28. 14:19:03

@doggfather: Mivel egyik oldalhoz sem sorolom magam,én biztos,hogy (néha)olvasni fogom.Imádom mikor fixen hülyét csinálnak magukból pláne ha ezt teljes meggyőződésből teszik.Fene a perverziómba....))))

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.08.28. 14:39:07

@Crass: Kedves Crass! A kulturált kritikát komolyan szoktam venni, és hogy lásd figyelek szavaidra, meg is válaszolnám.
Mindenek előtt tisztázni szeretném, hogy semmilyen formában nem akarok megfelelni a politikának, és azon belül semelyik oldalnak sem. Ezen a blogon véleményt nyilvánítok, úgy és ahogy azt én magam gondolom, mivel tulajdonképpen nekem már csak az internet maradt meg erre. Ugyanis a hatalmat abszolút nem érdekli, mit mondanak itt azok akik nem nekik bólogatnak rendületlenül. (Az internetet viszont olvassák szorgalmasan.) Az én kezem senki és semmi más nem vezeti, mint az amit nap mint nap megélek. Ahogy írod te külföldön élsz, mégis bizonyos vagy benne, hogy a külföldre eljutó sajtóhírek egy része pontatlan és vagy hazug. Már megbocsáss de én viszont itt élek és itt látom, hogyan áll körbe három rendőr egy 40 kilós hajléktalant, nem csak olvasok róla... És még sorolhatnám. Ságvári Endre pedig lehet, hogy szerinted kommunista bűnöző, mert én meg azt látom, hogy utálta a nyilasokat és 1944-ben pedig meghalt. Tehát nem tudom miért is lenne szégyellni való kommunista bűnöző az aki 44' után már nem is élt. Ezt fogalmaztam meg az általad sérelmezett posztban. nertars.blog.hu/2013/04/26/sagvari_endre_utca_engem_nem_zavar
Ám mindezen "nézeteltérésünk" nem számít, hisz a vélemény elméletileg mindenkinek szabad joga, és végül is nem vagyunk történészek, csak mezei emberkék, akik ezt vagy azt gondolják. Épp ezért ne sajnáld, hogy ide keveredtél, hisz ha már nem itt látod a saját szemeddel, hogy mi folyik, akkor a legjobb dolog, ha minden oldalt meghallgatsz. Többek közt az olyanokét is akik nem újságírók, elemzők, hanem csak mezei állampolgárok, rokkantak, munkanélküliek vagy közmunkások, egészségügyi dolgozók, vagy pedagógusok és sokan mások, akik hidd el, a világon semminek nem akarnak megfelelni, csak normálisan szeretnének dolgozni, élni.
süti beállítások módosítása