2013.02.27.
18:36

Írta: lbm

Kinek szól a magáncsőd lehetősége?

002_1361986567.jpg_275x183

A mai tányérra a magáncsődöt szántam, hogy „étkezésünk” változatos legyen. Már hónapok óta szólnak erről hírek, és ó! én balga egy picikét belegondoltam… Először is definiáljuk, hogy mi a magáncsőd, meg annak a lényege: (idézet az index.hu-ról)

„A magáncsőddel a fizetésképtelen adósok élhetnének. Ők azok, akik jellemzően jelzáloghitel vagy autóhitel mellett fedezetlen tartozásokkal, folyószámlakölcsönnel, fogyasztási kölcsönökkel, illetve közüzemi számlákkal is tartoznak (a végrehajtások többsége egyébként ilyen apróbb ügyek miatt indul), a számlatengerben pedig sokan menthetetlenül elvesznek.”

„A csődvédelem elméletileg a még menthető adósokon segítene, akiknek folyó bevételeikből, lakásuk és ingóságaik értékesítéséből tartozásaik egy részét rendezni lehet. Az érintettek anyagi felügyeletét csődgondnok vennék át, ők döntenének vagyontárgyaik értékesítéséről, illetve a fizetésüket is ők osztanák be. A pénzügyi gyám akár öt éven keresztül irányíthatná a csődvédelmet kérők összes pénzügyi lépését…”

Dióhéjban ennyi lenne. Őszintén megmondom, hogy egy pici röhögés kitört belőlem amikor a havi 47-49 ezer forintból élő közmunkás jutott eszembe, amint a csőd biztoshoz fordul, hogy akkor ossza már be neki ezt a király fizetést… De azért persze ők nem valószínű, hogy kérhetnek ilyen megoldást a következő okokból:

„Akiknek viszont az adósságaik arányában nincs számottevő vagyonuk és jövedelmük, hiába menekülnének a magáncsődbe, nem tudnák a feltételeket teljesíteni. Ebben az esetben a magáncsőd csak időleges segítséget jelentene, vagy még azt sem, ha már az előzetes átvilágítás során kiderül, hogy „menthetetlen” az erre jelentkező…” ( szintén index.hu)

Mondjuk már az is érdekes lesz, amikor a „47 ezerből meg lehet élni” szlogen mellett lekommunikálják, hogy bár meg lehet élni vígan, de azért menthetetlen… ( Muszáj ezt mondaniuk, mert nincs az a csőd biztos vagy bármely okos ember aki ebből a pénzből meg tud oldani bármit is.)  Szóval ezt kilőve haladjunk mondjuk egy kicsit átlagosabb hétköznapi szituációra.

Pityi Palkónak mondjuk van munkája, azaz havi fix jövedelme, van egy kicsi lakása, meg van egy jelzáloghitele aminek a törlesztő részlete az utóbbi években már a csillagos egeket verdesi, ezáltal pedig rezsitartozásai is vannak, amik a fejére nőttek. Ja és van neki egy gyereke is.  Palkónk igazi rendes NERtárs a magyar viszonyok közt, ezért adjunk neki havi 100 000 ft nettó fizetést. ( Ó! Ha én ennyit kereshetnék…) És számoljunk!... Rezsi, kaja, iskola, munkába járás, meg a törlesztés. Számomra esélytelennek tűnik, hogy ebből még tartozásokra is félretegyen. Mit tudhat a csőd biztos? Vagy Palkó barátunk szintén az „esélytelen” kategória?

Na de akkor kérdem én! Kinek lesz kitalálva a magáncsőd? Mert ugye legfőképp a hasonló keresetű emberek jutottak odáig, hogy tologatják a számláikat, csak a felszólításokra redukálták a csekkek befizetését, avagy a banki törlesztést egyszerűen már nem teljesítették, mivel arra már nem futotta.

Nem tartom rossz ötletnek a dolgot, mert tényleg van benne értelem, csak azt nem tudom, hogy ki fogja ezt igénybe venni. Aki valahogy eddig is kiköhögte a fizetnivalókat, mert mondjuk valamivel jobban keres, az nem gondolom, hogy vágyik öt évnyi „felügyeletre”. Aki viszont olyan átlag mint mondjuk én, annak már nem igazán tudnak a költségeiből lefaragni. Egy nagy csomó ember már csak számlákat fizet és eszik. Ennyi. Látszik ez a gazdaságon, hisz nem vásárolnak az emberek: kevesen utaznak, kevesen költenek kultúrára, könyvre, kevesebben vesznek  ruhát, bútort, bármit ami nem létszükséglet. Na most ez a sokaság vagy mind ki fog esni a rostán, és nem lesz jogosult a magáncsőd intézményére, vagy elmennek velük, és megmondják nekik, hogy most ne vegyenek csak egy liter tejet, mert a kettő már sok… ?!

Hát kíváncsian várom a fejleményeket, meg azt, hogy ez mennyire fog bejönni…

19 komment

Címkék: NERlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr305108691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petimegmondja 2013.02.28. 11:08:03

A magáncsőd nem feltétlenül a mindenáron a törlesztésről szól, hanem arról, hogy míg egy jogi személy (vállalkozás) vagyonát csőd esetén szétosztják a hitelezők között, majd felszámolják és onnantól vége, addig a magánszemélyeknél legfeljebb az adós halálával és hagyatékának (ha van) szétosztásával zárul le végleg a történet.

Magáncsőd esetén a vagyonod felszámolása után a következő öt évben a jövedelmed (ha van) létfenntartáshoz nélkülözhetetlen része feletti részt (ha van) a hitelezőknek utalják, de ennek az időszaknak a letelte után tiszta lappal újrakezdheted az életed.

Miért jó? Ha van 1M tartozásod és az elhúzódó válság miatt 15 évig csak olyan munkát kapsz, amiből csak éhenhalni lehet, de törleszteni nem, akkor 15 év múlva, amikor hirtelen lenne egy jó munkád, amiből végre normálisan élhetnél az 1M kamatos-(büntető)kamataival növelt adóssághegye (8-12M) várna. Képzeld el ugyanezt 5-10M tartozással, ami a végén 100-110M is lehet. Életed végéig nem tudsz kikeveredni belőle.
Ettől ment meg a magáncsőd.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.02.28. 11:11:18

Ez megint egy jó ötlet elkúrt megvalósításának tűnik. Egyébként van olyan ország, ahol a súlyosan eladósodott, gazdálkodni ilyen vagy olyan okból nem tudóknak segítenek. De a magáncsődnek arról kellene szólnia (a definícióban benne van a "tartozásaik egy részét" kitétel. Vagyis a tartozás másik részét nem rendezik.
A magáncsőd egyértelműen tartozás esetére szól. Aki nem keresi meg azt a minimumot, amelyet létfenntartásához ki kell adnia, az magáncsőd után is elkezdi termelni a mínuszt. Ezt másként kell megoldani.
Viszont szvsz ezen kívül olyan nincs, hogy abszolút nem tud semmit törleszteni soha többé. És itt van az egészben a feneség: egy cég, ha csődbe jut, megszűnik, emellett a felelősökre lehet mindenféle szankciókat alkalmazni. Egy magánszemély nem szűnik meg, tehát elég veszélyes a tartozásainak elengedése következmény nélkül.
Meg kéne nézni, hogy ahol ez működik, hogy működik. Tényleg lehet, hogy csak a tulajdon kényszerértékesítését és a jövedelemelköltési lehetőségek korlátozását jelenti.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.02.28. 11:14:58

@petimegmondja: Ez így értelmesen hangzik (mondjuk miért 5 év, miért nem tíz). De ez most a nálunk bevezetendő javaslat, vagy az elmélet?

vitalis06 2013.02.28. 11:52:47

A magáncsőd mindenképp jó megoldás, hogy ne kerüljenek ezek az emberek teljesen kilátástalan helyzetbe. Azt tudom, hogy Németorszégban hogy működik. A csődkezelő felméri a vagyontárgyakat, bevételeket. meghatározza azt ami az életvitelhez (életbenmaradáshoz) szükséges. Ingóságok és a bevételek egy része (vagy akár egésze) Tehát ezeket az ingóságokat nem lehet lefoglalni, és a bevételeknek ezt a részét nem lehet inkasszálni. azután megpróbál megállapodni a hitelezőkkel a lehetséges törlesztésről, a hitelek egy részének elengedéséről. Pl. sok hitelező lemond az összeg feléről, ha biztos lehet benne, hogy legalább a másik felét megkapja. És 5 év után a delikvens kikerül a magáncsődből, ami fennmaradó tartozása az behajthatatlanként leírásra kerül. És nulláról ugyan, de új életet kezdhet.

vitalis06 2013.02.28. 11:58:54

folyt.
a lefoglalhatatlan ingóságok közt lehetnek a munkához szükségesek is, tehát pl. computer, vagy akár kocsi, ha az nélkülözhetetlen a munkavégzéshez

Crescendo 2013.02.28. 12:04:17

Szokasos allami kavaras. Mashol a jelzalogjog, szo szerint azt jelenti, hogy a bank biztositeka nem fizetes eseten az ingatlan. Ha nem fizet az illeto, akkor a bankra szall at a tulajdonjog. Tortenet vege.
Nalunk meg innentol a maganszemely minden egyeb jovedelemere, ingosagara, stb. igenyt formalhat egy penzugyi intezmeny. Ez ugyan szoges ellentetben van a biztositek fogalmaval es hasznalataval, de mindegy, itt meg a birok is olyan muveletlenek, hogy ez nem problema szamunkra.
Na ebbol a fogalmi es joggyakorlasi helyzetbol jelentene menekulest a magancsod.
Ha idaig sem volt semmi logikaja a rendszernek, attol, hogy uj elemet rakunk bele miert is lenne jobb?
Ahelyett, hogy vegre hasznalnak a jogot arra, amire valo, hogy szabalyozza a maganszerzodesek tartalmi elemeit. Ne lehessen jelzalognak hivni egy korlatlan felelossegvallalasi szerzodest (ahogy ma hivjak a jelzalogot) vagy ha jelzalognak nevezik akkor a biztositek tenylegesen legyen az ingatlan erejeig... egyszeru.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.02.28. 12:21:18

@Crescendo: Pacta sunt servanda. Ha kölcsön kapsz pénzt, azt illik visszafizetni. A jelzálog egyike a biztosítékoknak. Ez egyértelműen benne van a szerződésben. Gondolj bele: ha csökken az ingatlan értéke, bukja a bank, ha nő, profitál a hitelfelvevő. Jó üzlet...
Amire Te gondolsz, az a bérlakás, akkor a lakás értékváltozásának kockázatát (de a használt is) a bérbeadó viseli.
Emellett hasonló lehet az operatív lízing tulajdonátszállással a végén, de ez se olyan egyszerű(többek között azért, mert az állam adóéhsége miatt az operatív lízing esetén a tulajdonátszállás nem lehet akármilyen).
A hitel arról szól, hogy pénzt adok, amelyet kamatostól visszafizetsz. A többi csak járulékos elem.
Amennyiben nincs miből behajtani az ingatlanértéken felüli tartozást, akkor a bank amúgy is bukja. Ezt rendezi a magáncsőd. Viszont a 2008-as válság kirobbantója pont az volt, hogy túl sokan visszaéltek ezzel. Ezzel a válsággal meg mindenki veszített.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.02.28. 12:22:52

@petimegmondja: Megnyugtattál :-) (talán az "elmélet" szó nem volt egész precíz, de szerintem ha jó egy elmélet, akkor működik, tehát én is erre gondoltam). Nem lehetne, hogy így működjön nálunk is?

petimegmondja 2013.02.28. 12:34:38

@Kuviklacz:

Egyébként öt év is elég hosszú idő rabszolgaként élni. 10 év meg sokszor több, mint a legtöbb ember aktív kereső élettartamának negyede.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.28. 13:13:43

csak nem azt sugallod, hogy képesek a tisztelt urak és hölgyek csak azért hozni egy egy rendeletet, törvényt, hogy bizonyos köröknek segítsenek?!

Ez nem túl NER-barát feltételezés.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.02.28. 14:51:22

Na azért legyünk tisztába azzal, hogy ha én mint bank/akármi kölcsön adok és hülye módon rossz embernek, rossz fedezetre adok túl sokat akkor mért is más vállalja a rossz döntésem miatti kockázatot.

Sajnos a magyar bankoknál bevet szokás volt, hogy olyan embereket hiteleztek meg és olyan fedezetre amire csak egy komplett idióta ad pénzt, főleg annyit amennyit adtak. Az ilyen idiótaságoknak meg a kockázatát igenis viselje a bank. Aztán polgári peres úton hajtsa be a dolgozóin akik hülyék voltak a saját munkájukhoz, és vasalja be rajtuk a keletkezett kárt ennyi. Tartsa a hátát a hitelbíráló, a döntést aláíró és stb... Mert elsősorban Ők a felelősek azért ha egy rossz hitel kerül kihelyezésre.

Sajnos az is igaz, hogy a magyar lakosság nagyon nagy százaléka alap járaton alkalmatlan komolyabb például lakás hitel felvételére. Az meg legyen már a bank baja, hogy mégis ad nekik. Mert ha én kockáztatok a ruletten és vesztek, akkor ha a bank kockáztat ugyan úgy egy másik rulett asztalon mért más viselje a hozzá nem értéséből keletkező problémákat.

A jelzálog = kezes. Azaz a jelzálog alapú hitelezésnek úgy kéne működnie, hogyha a hitel bedől, bank viszi a elzálogolt ingatlant akármi és vége. Ha bukott az üzleten így járt.

A magáncsőd meg nagyon is időszerű lenne végre ebben az országban, csak már most is késő lenne bevezetni. Egyből ezzel kellet volna kezdeni 2010-ben és máris előrébb lennénk, nem végtörlesztgetni meg bohóckodni Ócsával.

aleb19 2013.02.28. 15:57:25

@Nikosi: a zorban bevette a buliba a csany-pinter parost es ezek eddig hatekonyan akadalyoztak a magancsod bevezeteset-az otpnek a legnagyobb tuti buli adosokat eletuk vegeig vegzalni
a vegtorlesztes egyertelmu- a politikusok sajat magukra alkottak, es nehany szerencses meg betudott szallni
az ocsai 80 db haz gondolom a valasztasok elott lesz atadva hogy legyen hir erteke

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.02.28. 17:04:34

@Nikosi: A kommented első feléhez pedig még hozzáfűzném, hogy bizony alkalmazkodtak a bankok az itteni viszonyokhoz, és ugye a jelzáloghitelhez nem volt egyes helyeken kötelező a jövedelemigazolás. Na vajon ez kiknek lett kitalálva? Szerintem az olyanoknak akik feketén dolgoznak, tehát majd úgy is tudnak fizetni, csak papírjuk nincs róla... Ugyanakkor ezt voltak akik felelőtlenül kihasználva, jövedelem nélkül, simán csak a lakásra vették fel a hitelt, hogy aztán majd lesz valami... :-(
Persze nem feledhetjük azokat akik gondosan kiszámolták, hogy mi fér bele, felelősséggel átgondolták a dolgot, aztán pedig amikor elszállt a forint, akkor a sokkal magasabbra alakuló törlesztőt már nem bírták fizetni. Na ők tényleg áldozatok. Ismerek olyan embert aki szegény már lassan tíz éve fizeti a hitelt, és most több pénzzel tartozik mint amit felvett. Tehát hiába fizetett eddig, az adóssága nemhogy csökkent de még nőtt is. :-( Erre azért kéne megoldás, csak nem tudom, hogy rajtuk hogy segítene a magáncsőd.

Crescendo 2013.02.28. 17:15:04

@Kuviklacz: Ezzel nincs is gond, hogy illik (kell) visszafizetni. A gond azzal van, hogy ennek jogallamban vannak keretei. Az egyik ilyen keret a jelzalogjog bejegyzes. Ez a bank biztositeka es a hitelkihelyezest ugy kell vegeznie, hogy ez biztositsa legrosszab esetben is a tokejehez valo jutasat.
A bankok egyertelmuen nem a jo gazda gondossagaval jartak el, azonban ennek koltsegeit raterhelik a hitelfelvevore. Ezt azert tudjak megtenni, mert a jelzalogszerzdoes keretein tul egy univerzalis felelosseget (minden ingosag es jovobeli bevetele a maganszemelynek) is betesznek a szerzodesbe. Ezen a ponton messze tullepik a jelzalogjog fogalmi kereteit, azonban ehhez a jogrendszer hatekonyan asszisztal. Ez a problema.
A magancsod intezmenye legfeljebb a jovobeli bevetel fizetesi kotelezettsegenek az idejet csokkenti le, de erdemben nem valasz arra a kerdesre, hogy miert jelzaloghitelkent adtak a termeket, amikor ez nem az, hanem teljesen mas. Ez boven kimeriti jobb esetben a megtevesztes, rosszab esetben a csalas kategoriajat.
@Nikosi: A magancsod intezmenye jelzaloghitelre? Szerinted is a jelzalog a biztositek, ami nemfizetes eseten a bankra szall es a tortenetnek itt lenne vege. Akkor ezek szerint meg sincs vege itt?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.02.28. 17:38:17

@Crescendo: "In some jurisdictions, mortgage loans are non-recourse loans: if the funds recouped from sale of the mortgaged property are insufficient to cover the outstanding debt, the lender may not have recourse to the borrower after foreclosure. In other jurisdictions, the borrower remains responsible for any remaining debt." Amiről Te beszélsz, a jelzáloghitel egy speciális esete. A bank ilyenkor nyilvánvalóan magasabb kamatot számít a nagyobb kockázat miatt, nagyobb fedezettségi arányt követel és csak a legjobb adósoknak ed ilyet (Magyarországon gyakorlatilag senkinek). A magyar jogban ilyen nincs előírva, Amerikában külön törvények szabályozzák, ahol van ilyen.
Sok helyen még a hitelbiztosítás sem zárja ki az adós mögöttes felelősségét: www.cml.org.uk/cml/consumers/guides/indemnity

Crescendo 2013.02.28. 17:46:37

@lbm-NERtárs -): persze azt se feledjuk, hogy jo penzert a "jovedelemigazolastol" eltekintettek. De ez tovabbra is a banki uzemvitel kockazata. Ha rosszul merte fol, akkor o allja a koltsegeit es ne terhelje masokra.
Ill. probalja meg terhelni, de itt kellene egy kozjo erdekeben mukodo allamszervezetnek belepnie es ezt megakadalyozni. Ezzel szemben az allamgepezet mast sem csinal, mint a banki erdekek kepviseletet latja el. Na ez a problema.

Crescendo 2013.02.28. 18:05:41

@Kuviklacz: Igen, epp erre utalok, hogy a zalog jog kellene a korlatjanak lennie a hitelezo felelossegvallalasanak. Egyebkent egy ilyen hitel semmiben sem kulonbozik egy masfajta hiteltol (pl. hitelkartya)...
A bank a hitelezesbol el. A legnagyobb osszegu hitelt hazvasarlasra tudja adni, enelkul a hitelallomany toredeke lenne a mostaninak, ezen keresztul a bank profitja is a toredeke lenne... Igy mint minden gazdasagi tevekenyseg, kockazatot vallal. Hozzaerto hitelezesi gyakorlat kell ahhoz, hogy ne egesse meg magat. Ha ezt elmulasztotta, akkor viselje a kovetkezmenyeket es ne probalja meg a veszteseget massal lenyeletni...
A kapitalizmus kokemeny dolog. Kiveve, amikor atalakul allamkapitalizmussa es a bennfenteseket kimentik az adofizetok penzen mindig. A profit viszont mindig marad a banknal.
süti beállítások módosítása