2013.02.02.
21:50

Írta: lbm

A korrektség érdekében!

Olvasók, kommantelők!

A mai napon a következő híreket olvastam:

http://www.figyelo.hu/cikkek/384104_hatezerert_kell_bejelenteni_a_konyhakertet__tiltakozik_a_mosz

http://nol.hu/lap/gazdasag/20130202-minden_rogot_leltaroznak

Ebből adódóan ( hiszen megbízható forrásokról beszélünk) született Annus néni levele ahol is a kommentelők felhívták a figyelmemet a teljes törvénymódosításra, mely itt található: LINK

Eszerint az előző posztom nem hat teljesen korrektnek. Az emberek akik olvassák írásaimat, többek közt azért is teszik ezt, mert hitelesnek tartják azokat. Ezt pedig nem hazudtolhatom meg, még akkor sem ha valóban nem mélyedtem bele a földtörvények mélységeinek tanulmányozásába.
Ezzel a poszttal korrigálnám hibámat.

Ugyanakkor viszont a hírek szerint 350 ezer családot érint a törvénymódosítás. Idéznék egy részletet ebből:

" 2013. január 1-jével kibővült a földhasználati nyilvántartásba bejelentendő földhasználatok köre azáltal, hogy a földhasználóknak területi mértéktől függetlenül minden termőföld, valamint mező-, és erdőgazdasági belterületi föld – kivéve az erdő művelési ágú területek – használatát be kell jelenteniük a földhivatal felé. (Hatályon kívül helyezésre került ugyanis az a rendelkezés, miszerint a bejelentési kötelezettség csak az 1 hektár területnagyságot meghaladó földhasználatra vonatkozik.)" ( forrás: foldhivatal.hu)

Tehát egyrészt akinek kicsi konyhakertje van, az elméletileg nem érintett az ügyben, ugyanakkor a földhasználóknak területi mértéktől függetlenül bejelentési kötelezettségük van a földhivatal felé. Valljuk be, hogy ez is érint olyanokat, akik csak saját fogyasztásra termelnek zöldséget, gyümölcsöt.
Így pedig ha Annus néni nem is szívja meg a háza előtti kis kertjével, ám de ha van neki olyan ami termőföldként üzemel ( és mindegy, hogy az még  1 azaz egy hektár sincs!), akkor már mehet is bejelenteni azt, szolgáltatási díjat fizetve ezért a bejelentésért ( amit egyébként abszolút nem akart, de előírták neki...), miközben azt amit ott termel csak megeszi, ezen felül haszna nincs belőle.

Így visszakozni nem visszakozom. A vélményem továbbra is az, hogy ez igazságtalan, de a korrektség kedvéért tartoztam ezzel a poszttal.

Üdv: LBM NER-társ

 

 

 

24 komment

Címkék: Annus néni

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr195059313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kantal 2013.02.02. 21:58:13

igen , igy korrekt . ne is visszakozz

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.02.02. 22:19:44

:x
tehát először hazudsz egy ordasat, utána megpróbálod megmagyarázni, aztán kijelented, hogy te nem visszakozol

hiszen felsőbbrendű liberális értelmiségi vagy
demokrata, mint szent ferenc :x

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.02.02. 22:39:47

@wmiki: Ha te ezt így érzed, lelked rajta. Tudom, hogy nem mindenkiben van annyi tartás, hogy ha tévedett beismerje, de sajna én ilyennek születtem. Vajon vagy-e te ilyen bátor? Csak kérdem...
Azért nem visszakozok, mert attól, hogy a hírekből a kiskertekre asszociáltam, még nem hazudtam, és attól ez a törvény még sok valóban saját élelmezésére használt, és valóban kicsi földre vonatkozik. Egy hektár alattiakra is! Ha "kiskert" helyett kis termőföldje van Annus néninek, akkor az előző posztom ugyanúgy megállja a helyét. Csak én jobban szeretem, hogyha már szidnak, vagy egyet értenek velem, akkor olyan írásomért teszik ami tisztességes tényeket mutat be. Nyugodtabban alszom tőle, és attól valóban demokratának érzem magam. A témát pedig ezzel lezártnak tekintem.
További jó kommentelést!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.02.02. 22:51:11

@lbm-NERtárs -): :x
rittyentettél egy kitalált történetet, aminek semmi köze nincs a valósághoz, de nem hazudtál...
és persze van benned tartás...

no igen... nektek libbantaknak a valóságérzékelésetek (is) teljesen más

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.02.02. 23:06:07

@wmiki: Mi a kitalált történet? A Földtörvény módosítása? Annus nénit pedig lehet hogy nem Annus néninek hívják, de jó sok van belőle... Jártál már az Ormánságban? Vagy úgy a pesti " faluhatáron" kívül? Na arrafelé sok Annus néni lakik...

Mr. Mojo 2013.02.02. 23:21:24

"Eszerint az előző posztom nem hat teljesen korrektnek. " Haha. Hazug szar vagy, magyarázod a bizonyítványt.

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.02.02. 23:28:40

@Mr. Mojo: Na látod! Korrektség és inkorrektség között pont akkora a különbség mint közted meg köztem: nagyon, nagyon nagy. Ugye nem kell elmagyaráznom, hogy te mért vagy az utóbbi?...

politikus-omm 2013.02.03. 00:15:37

Korrekt dolog a posztertől, hogy korrigált.

Más kérdés hogy amit így el akart mondani /ti. hogy sok embert érint/ az már merő spekuláció a forrás részéről, ahogy azt sem tartom életszerünek hogy a termőföld, mező és erdőgazdasági besorolású földek használói saját részre termelnek. Előfordulhat de a tömegesség nem valószínü.

Ha tényleg ez van rég átminősíttethette volna a telkét az érintett.

zembertelen 2013.02.03. 00:37:37

Addig szórakoztok a homokozóban amíg egyszer csak jön a parkőr!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.02.03. 02:12:56

Van egy kb 1250 négyzetméteres zártkert minősítésű, nem lekerített területem, amely egyik felén gyümölcsfák állnak, keresztezi egy patak, és a patak túlsó felén Lajos barátom termeszt az állatainak kukoricát.
A gyümölcsfák alatt Jani bácsi le szokta nyomni motoros kaszával a gazt, cserébe a gyümölcsből főz 50 liter pálinkát.
A Lajosnak azért ajánlottam fel a kukoricázást, mert így nem lesz a föld parlagfüves, kapok minden vágásnál két szép nagy szál kolbászt, és kvázi semmi dolgom az utca valamikori megnyitásáig, amikor is a földet eladom jó pénzért házhelynek.

Be kell jelentenem? 6000? És ha nem művelem, akkor is be kell jelentenem?

Egyébként kurva jó lenne, ha ilyen dolgokat nem egy blogból kellene megtudnom....

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.02.03. 07:46:15

@lbm-NERtárs -): nekem magyarázd el, légyszi!!!

mondjuk, hogy ő ír egy posztot, hogy az egész családod fogyatékos
aztán utána ír egy másikat, hogy ugyan nem az egész családod fogyatékos, de LEHETnének azok, és ő nem visszakozik, mert korrekt, és van benne tartás
ezek után, te odaírod a blogjára, hogy ő egy hazug szar alak

kérlek magyarázd el, miért lennél inkorrekt ez utóbbi esetben
köszi

Ad Dio 2013.02.03. 08:22:48

Javasolnék egy is öniróniát. Aki magán tud röhögni, sose lesz rossz kedvű. Főleg ha emellett beáll politikai szekértolónak :D.

Állj így hozzá: na ezt elizéltük. Nem kicsit, nagyon. Lehet a népszabadság mégse tévedhetetlen orákulum. Nasebaj. Ha elszabtuk hát elszabtuk utóóóólag már...

És mosoly!

Mert ez a magyarázkodás izzadtságszagú és hiteltelen.

pannonfunk 2013.02.03. 09:46:22

Na, én még kacifántosabb helyzetben vagyok. Most vettem januárban egy elhanyagolt kertet (külterületi), most írtom ki a szabadon garázdálkodó tujafákat, meg a teljesn elhanyagolt, félig elkorhadt gyümölcsfa-szerűségeket, amin tavaly több zuzmó nőtt, mint gyümölcs, és még nem is az én tulajdonomban volt, és a madarak edték meg, vagy ott rohadt. Ezután majd fel fogom ásni valamikor február vége felé, és telepítek új gyümölcsfákat, amik aztán majd vagy megerednek, vagy nem, de ha igen, akkor is több év, amíg teremni fognak. Akkor nekem most van bejelentési kötelezettségem? És mit jelentsek be?

yard 2013.02.03. 19:29:43

No, kisgazdákok, pici gyakorlat a sok-sok elmélet után. Anno vettem egy 900 m2-es kültelki ingatlant azért, mert a feleségem imádja a virágokat és ottan hobbikertészkedünk. Van sok-sok virág, csak azért, hogy szépet lássunk. Némi paradicsom, és sárgarépa is leesik, a többit megvesszük a piacon.
Ez akkor termőföld? Fideszileg persze.

yard 2013.02.03. 19:41:00

Ja, izé. Anno (mai pénzen) kb egy havi fizetésnek megfelelő összegbe került a névre írás. Azt visszakapom?

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.02.03. 20:46:06

@yard: @pannonfunk: @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Megnéztem nektek, hogy mi számít termőföldnek a net.jogtar.hu -n. Így határozza meg:

"termőföld: az a földrészlet, amelyet a település külterületén az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, erdő, fásított terület művelési ágban vagy halastóként tartanak nyilván;"

Amúgy megint egy mai hír:
www.hir24.hu/belfold/2013/02/03/a-konyhakertert-is-fizetni-kell/~~fokusz

Akkor most eddig már legalább három hírportál tévedett, ( a fenti posztba belinkelt kettő, meg amit most linkeltem) plusz a MOSZ... Vagy inkább tényleg jobb lenne ha valaki aki ebben benne van értelmezné a dolgot a laikusok számára is.
Utálom amikor kavart csinálnak, és akkor már senki nem tudja, hogy mi a szitu... Azt hiszem, hogy ezt már csak a jövő történései fogják kitisztítani a fejekben. :-(

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.02.04. 10:59:38

@lbm-NERtárs -):

MA reggel direkt busszal jöttem, megnéztem a buszmegállóban a hirdetőoszlopőot, semmi információ nincs kint. (Ide minden helyi rendeletet és egyéb tudnivalót kitesz az önkormányzat, tehát valószínüleg ők sem tudnak róla).

- Viszont a net-jogtár szerint ha jól értem, belterületen levő zártkertre ez akkor nem vonatkozik.

pannonfunk 2013.02.04. 12:49:30

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Csak ha mezgazd. besorolású. És zártkert jogi kategória nincsen :P Nem most, már az előző kormány alatt sem volt.

A kapanyél blog szerint fizetni csak akkor kell, ha adatváltozással jár a bejelentés, tehát akinek eddig is szántó, szőlő, gyümölcsös, stb. volt a területi besorolása és művlte, annak nem kell fizetni:
kertesz.blog.hu/2013/02/04/kell-e_fizetni_a_konyhakertert

Ha nagyon konteós akarok lenni, akkor szerintem a kormény dirtekt rosszul kommunikál, amire aztán rárepül a ballib média, amelynek van egy túlzottan is egészségtelen, szenzációhajhász és rettegő beállítottsága, aztán majd lehet mutogatni rájuk, hogy nesze, már megint hülyeséget beszéltek. Aztán ki tudja, hogy ez kinek hoz politikai hasznot...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.02.04. 16:09:03

@pannonfunk:
Kösz.

Utoljára 2000-ben még zártkert volt a besorolása, akkor örököltük meg. Jelenleg az egyik rokon kivásárlása zajlik, akinek 1/96 tulajdonrésze bentmaradt.
Tehát meg kell néznem, át lett-e sorolva, és esetleg akkor be kell jelentenem. Szuper! Éljen a szolgáltató állam.

A konteódban van valami.

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.02.04. 17:33:12

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Na most ezt találtam:

"Az Országgyűlés a kormány indítványára 2012. december 17-én módosította a termőföldről szóló törvényt. A módosítás értelmében 2013. január 1-től minden mezőgazdasági földhasználatot – mérettől függetlenül – be kell jelenteni a földhivatalnak. Az addig érvényes szabály szerint csak az egy hektárt meghaladó használatra vonatkozott a bejelentési kötelezettség. Így ez alól mentes volt az a sok tíz- vagy akár százezernyi család, akik a korábban zártkertnek minősített kisebb parcellákon gyümölcsöt, szőlőt, zöldséget termeltek saját szükségletükre vagy akár eladásra is. Január 1-től mindezt be kell jelenteni."

Forrás:
www.szabadfold.hu/gazdanet/megbuntethetik_a_kertet_muveloket

Lehet, hogy Annus néninek mégiscsak igaza van?

De hogy mért nem áll ki a kormány, és mond valamit, azt végképp nem értem. Most mért jó ez a zavarosság? Kinek jó ez? Tököm tele van az egésszel...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.02.04. 19:15:42

@lbm-NERtárs -):

Beszélgettünk a szomszéddal. Szerinte a pálinkafőzési adatbázissal akarják összevetni.

pannonfunk 2013.02.04. 22:31:03

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ha tulajdoni lapon változás lesz, azt úgyis be kell jelenteni a Földhivatalnál, és az úgyis 6000 Ft lesz, eddig is annyi volt. Ha jól értem a kapanyél blogot, ugyanakkor nem kell másik 6000 ft-ot befizetned (???)

pannonfunk 2013.02.08. 12:09:13

A legújabb hír az, hogy nem is kell majd fizetni. És a határidőt is majd most állapítják meg, április 30-at rebesgetnek...
süti beállítások módosítása