Hát kedves hogyishíjjalak’ ember! Te, bizony Lőrinc fiam!
Annus néni vagyok, tudod, innen Bivajbasznádról. Igen! Már megint én… Hát ekkora a baj gyerekem? Már a szart is lopni kell? Na nem mintha sajnálnám, de hát nektek már-már nem is a nyakatokig, hanem a szájatok sarkáig ér, aztán azt gondoltam, inkább kifelé lapátolnátok a környezetetekből. De nem! Még a szegény juhász embertől is elhordjátok… Azért írok többes számban, mert hiába magyarázol nekem: a pesti fiúk kispajtása vagy te, aztán „embert barátjáról…” szokták volt mondani… Persze látom én a jó nevelést amit kaptatok kölök korotokba, ezt nem tagadom. Mer’ ugye, ha már valamit csinál az ember, azt csinálja jól… (Ha már sok a szar úgy is, gyűjtötök még többet…)
Pénzünk sose volt sok, de még ami maradt az is el lett véve tőlünk, oda-vissza meg előremenőleg is. Úgyhogy rendesen megijedtem, mint a szomszéd Jóska tehene, amikor véletlenül egyszer reggel öt óra helyett fél hatkor mentek megfejni… Mondom: „ Uristen’! Már annyira nincs pénz sehol ezen a sártekén, hogy a végterméket lopják?”
Össze is ültünk a falutanácsba, hogy akkor most hova rejtsük a NER tanácsára megvásárolt kecskéink trágyáját? Mondjuk mi könnyen vagyunk, mert a falu földjei meg lettek védve, úgy, hogy nekünk már nem is maradt, ezért meg is tanácskoztuk, hogy nekünk nincs is szükségünk rá. Imígyen megszavaztuk, hogy felajánlásból el is küldenénk neked. Jönnek az ünnepek, meg minden… Szép karácsony ünnepén igazán megérdemelsz pár tonna állatürüléket. Jó szívvel, akár szép piros masnis csomagolásban, mert ugye mindenkinek érdemei szerint… Egyenesen Felcsútra címezzük majd, jó?! Szerintem a posta simán megtalálja a címzettet. Már a szag alapján is...
Csókol: Annus néni
