2012.10.21.
16:13

Írta: lbm

Még tízmilliárd és győzünk NERtársak!

168_1350828805.jpg_304x166

Tehát volt egy Matolcsy-csomag. Próbáltuk emészteni, de még le sem ért a torkunkon, és már jött is a következő, mivel az EU nem jól számolt... Magyarország és benne a számok ura persze jobban ismeri a matematikát. Ezt megkérdőjelezni rendes NERtársaknak, már túllépné a jó ízlés határait, így ezt még véletlenül sem tenném. Szóval az van, hogy, de még így se nem jó ennek a népnyúzó EU-nak, és a Magyar (tehát mindenképp tökéletes, helytálló, és legigazabb) számítások szerint, még a két csomag után is némi korrekcióra kell számítani. Állítólag a Magyar és az EU számok egybeeséséhez még tízmilliárdnyi kiigazítás szükséges, és máris megoldódik elméletben a túlzott-deficiteljárás kérdés. Győzni fogunk NERtársak! Ezt a tíz milliárdocskát már fél lábon, az ebédszünetben is megoldja a mi szépen fésült szemű Gyurikánk. Unalmas perceimben én is végiggondoltam, hogy ugyan honnan lehetne még 10 milliárdocskát összeszedni ebben a táltos lóként vágtató recessziós gazdaságban. Elvégre már munkából élnek az emberek, nem úgy mint az "elmúltnyóccévben". Turulunk is van elég, tehát akadály az nincs előttünk.

764 milliárd kiigazítást hozott össze Gyuri. Még véletlenül sem megszorítás, ilyeneket csak régebben vittek véghez, egészen más pártok, melyeknek nevét rendes NERtárs le nem írja… Tehát kiigazítás, ha mondom! Én meg  arra gondoltam, hogy most hogy 764 milliárdot beszednek rajtunk flázsiai-akon/-ikon ( te ezt még ragozni sem lehet rendesen…), tököm tudja már mik vagyunk… szóval azon filóztam, hogy mi lenne ha azt a 10 milliárdot már mondjuk mások zsebéből vennék el. Na nem azért, mert nem szívesen járulok hozzá az ópusztaszeri turulország fantasztikus jövőjéhez… Hát dehogy is! Életem minden területén már ahhoz asszisztálok, mert ugye szóltak, meg törvényekbe is hozták. Vegyük át csak úgy felszínesen: termelem a GDP-t, meg a jövőbeni adófizetőket. A NYENYI-t olvasom rendületlenül ( mert már mindenhol kirakták…). Kifizetem az államnak ha rossz útra tévednék, és véletlenül mondjuk chips-et ennék, ( chips-adó formájában), avagy rágyújtanék egy cigarettára. Leadózom a fizumat, majd a leadózott fizumból vásárolok, mellyel megköszönöm az államnak a hozzám való jóságát ÁFA formájában. Aztán most már szolidaritásként fizetek adót azért is, hogy felveszem a már leadózott fizetésemet a banktól. Fizetek azért havonta, hogy majd ha munkanélküli leszek, akkor kapjak három havi segélyt. Áhh… Piha! A többit tartsák meg borravalónak, elég az nekem arra a munkakeresési időre ami ma itt átlagban 16-17 hónap… Fizetek egészségügyi hozzájárulást, aztán a kórházba beviszem a gyógyszeremet, időnként az infúziómat is. (Tűt azért még tényleg nem kérnek…) Ha majd lerokkanok, boldogan gondolok arra  a 28 000ft-os rehab-járadékomból, hogy érdemes volt dolgoznom az országért, és szép is az ilyen éhhalál, turulok alatt, félázsiai-ként, jól megbecsülve… Meg sokmindenért is fizetek, minek is soroljam, még a végén azt hiszik az orruk alá dörgölöm...

Szóval én bizony nem sajnálom az államtól a pénzt. Ami jár, az jár!

De azért gondoltam arra is, hogy igazából nagy NERtestvérek között is azért a méltányos az lenne, hogy ha mi adunk 764 milliárdot, akkor a kormány meg saját maga csapná hozzá azt a 10-et ami még hiányzik. Hát jön a karácsony is meg minden, szóval értitek ugye..?... Még ötleteket is kidolgoztam rá, melyeket csak félve, és a legnagyobb tisztelettel merek feltárni, mert még véletlenül sem szólnék bele a mi elitünk dolgába...

Mert mondjuk ha egy picit kevesebbet költenénk a „NEM EU” reklámokra az már egy pici spórolás. Nem is lenne akkora gond, hiszen közben úgy is pitizünk nekik egy kis zséért… Áhh… Az átlag ember észre sem venné a reklámok hiányát.  Vagy például mi lenne ha a Békemenetet kivételesen nem buszokkal hozott, nem itt lakó emberekkel duzzasztanánk még viccesebbre? Az is csak pénz, a sok kicsi meg sokra megy… Esetleg segíthetne ha a századvég olcsóbban nyalná az orbáni popót ( hát kis embernek pópója van na…). És a közgép is mi lenne ha most már nem nyerne annyit? Úgyis annyi pályázatot megnyert már, el van látva melóval doszt…

Na ugye, hogy ugye? Kicsit körül nézünk és máris meg van az a tízmilliárd jó magyar pénz.

Persze, ha ez nagy kérés, hát mit lehet tenni?

A minap beszéltük egy félázsiai ismerősömmel, hogy ha nagy szükségbe van az ország, és véletlenül nem futja magánrepülőre Viktornak, akkor esetleg a kredencemben van még egy kis dugipénzem. Tudjátok, olyan amit a kosztpénzből szokott lecsippenteni az ember lánya… Hát nagyon szívesen felajánlom, tényleg. Másom lassan már úgy sincs. Persze azért ezt is csak a Kredencügyi Államtitkár kezébe vagyok hajlandó odaadni. Hát akárkinek nem is!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: NERségek NERlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://nertars.blog.hu/api/trackback/id/tr604861266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása